Kinek az ötlete volt, hogy halálraítélt elmebetegekre vadásszunk jobb sorsot is megélt, koszos, elhagyatott helyszíneken? Az még hagyján, hogy mi egy képzett, mindenre elszánt FBI ügynök volnák, de hogy megfelelő felszerelés híján törjünk a gazfickók hitvány életére, annak már fele sem tréfa?
A Monolith új, rizikófaktoros játéka pontosan ezt a célt tűzte ki maga elé, hogy amolyan túlélőhorroros elven, minden használtható tárgyat fegyverként használva tisztítsuk meg az elvetemült börtöntöltelékektől a veszélyes körzeteket. Az Xbox360 nyitócímét több mint fél éves csúszással kaphatták meg a PC-s kollégák, és a konzolos kritikákra hivatkozva, önfeledt várakozással tekintettünk a programra és lám nem is kellett csalódnunk. Műfajunk az FPS, így a túltelített piacra való tekintettel elsősorban újdonságokat illő felróni az elvárt játékelemek listájára, amiket szerencsére meg is kapunk, hiszen lövöldözni csak nagyritkán fogunk a stuffban, helyette inkább a mesteri és brutális közelharc fog dominálni. Vágjunk is bele!
Minden egy egyszerű és unalmas rutinmunkának indult. Főhősünk, a lángosképű Ethan Thomas, aki az FBI kötelékében egy brutális sorozatgyilkos után kutatva érkezik meg a legújabb áldozat halálának helyszínére, ahol elsőre tehetetlen mindenki, a gyilkos mindig előttünk jár egy lépéssel. Ám a történet rögtön nem várt fordulatot vesz, hiszen egy cigarettafüstös nyomon elindulva és a társainktól elszakadva, mi vesszük át a dolgok oroszlánrészét, mivel egy szer felett ravasz fickó után loholva merülünk el az eseményekben. Balszerencsénkre a sors úgy hozza, hogy mi is gyanúsítottá válunk, mivel a segítségünkre érkező társainkat a mi fegyverünkkel lövik szitává és szemtanú híján a nyomozóhatóságok is ránk szálnak. A kiszolgáltatott helyzetben néhai apánk barátja siet a segítségünkre, aki szerint semmi esélyünk nem lenne bekaszlizva a sorozatgyilkosok felkutatására, így hát vegyük a dolgok irányítását saját kezünkbe, lépjünk meg üldözőink elől, cserébe ő segít kisiklani a hatóságok kezei közül. Rosa, az FBI nem kevésbé elhivatott nyomolvasója sem hisz bűnösségünkben, így hát minden high-tech kütyünkkel elküldött adatot pár perc múlva analizál számítógépe mögül és a visszaérkező jelentések kapcsán kerülünk majd egyre közelebb a valódi bűnösökhöz. Seattle város eddig soha nem látott patthelyzetet vészel ál: az utcákon szokatlanul elharapódzott a bűnözés, elhagyatott metróalagutakban, üres gyárépületekben, mocskos bérházakban az egymás testi épségét sem kímélő elmebetegek minden arra tévelyedő jámbor teremtést kíméletlenül mészárolják le, a jelen helyzet szerint megfékezésükre nem sok esély van. A hideglelős atmoszféra megteremtésében a Monolith már a FEAR-ben sem vallott szégyent, a Condemnedben pedig erre a nyomasztó, ám ezúttal egyáltalán nem természetfölötti légkörre még egy lapáttal rátesz. A beleélés ezáltal, hogy a körülmények elborzasztóan valóságosak még nagyobbak, hiszen nem tudjuk, hogy egy sötét sarokból mikor ugrik felénk az újabb elkorcsosult vadállat, kezében egy jól megtermedt vízvezetékcsövet szorongatva.
Lőfegyverekbe való muníció tekintetében minduntalan hiányt fogunk élvezni, a készítők így próbálták előtérbe helyezni és hangsúlyozni az ideiglenes közelharci eszközök használatát, ami vitathatatlanul a játék erőssége. Szinte minden kezünk ügyébe kerülő, náspángolásra alkalmas cuccot fegyverként használhatunk, legyen szó egy méretes vízvezetékcsőről, szöges ajtófélfáról, asztallapról, feszítővasról, tűzoltófejszéről, bármiről. Előfordul, hogy néhanapján zárt ajtóba botlunk, ezek kinyitása is speciális eszközt igényel – kulcsot soha ne is keressünk, elő a fejszét, aztán miszlikbe. Maga a harc sem értelmetlen csapkodásról szól, minden az időzítésen múlik, valamint a csapás irányában, így a különféle irányokból leadott ütések kivitelezéséért egyidejűleg tartsuk lenyomva a Tűz gombot, valamint valamely iránybillentyűt, ezáltal a sikeres találat függ a tárgy sebzésétől, valamint attól, hogy milyen gyorsan tudjuk azt újra ütésre emelni és nem árt sérülékeny helyen telibetrafálni az illetőt, lehetőleg a fején, vagy a fegyvert markoló karján, kiverve azt a kezéből. Viszonylag hamar szembesülünk azzal a ténnyel, értelmetlenül nem illik svungolni, mivel egyhamar mi kerülünk padlóra, így hát ha látjuk, hogy a jóllakott óvodás éppen a becses buksinkat vette célba, ne habozzunk hárítani a csapást. A küzdelem kiélezettségének megtartása céljából a fejlesztők ezt úgy oldották meg, hogy csupán egy pillanatig tartjuk védekezésre a fegyvert, utána a karunkat leengedjük, tehát törekedjük a megfelelő időzítésre itt is a blokkolásnál. Ha netán minden kötél szakadt, még mindig ott van a derék lábacskánk, hogy jól gyomorszájba rúgjuk a debil arcokat, vagy az elektromos sokkolónk, ami egy idő után lemerül, de bármilyen nagy is a lélekjelenlétünk, sokszor előfordul majd, hogy bekapunk egy két ütést, ami nem is a legnagyobb baj, hiszen miután egy darabig vörösbe fordul előttünk a világ és még mindig kereshetünk magunknak némi orvosságot. Nagyobb veszélynek tűnik, ha túlságosan is közel engedjük magunkhoz az ellenfeleinket, akik bizony nem restek fejünket elkapni, hogy kitekerjék a nyakunkat – ez ellen csupán annyit tehetünk, hogy eszeveszettül rángatjuk jobbra-ballra az egeret, ezáltal szabadulva ki kezeik fogságából. Ha már az illető előttünk térdepel, négy, jobbnál-jobb módja van annak kivégzésére.
Ethan bátyó sem kutat nyomok után üres kézzel, a detektívnagyító ideje lejárt. Különféle hasznos és modern eszközöket vethetünk be a nyomozás során. Első és legfontosabb tárgyunk az elemlámpánk, mivel a játék kilencvenöt százaléka gyakorlatilag sötétben játszódik, így ez szinte mindig be lesz kapcsolva, sőt még elemet sem kell cserélnünk hozzá. Van egy UV-detektorunk is, amivel vérfoltok és egyéb testnedvek megtalálásában nyújt segítséget. Ám ha éppenséggel láb- ill. ujjlenyomatok analizálásának szükségét érezzük, akkor ennek a lézeres változatát vegyük kezünkbe. A levegő összetettség is egy külön műszer végzi, ha éppen egy szagmintát követünk, vagy ha netán a játék extráit unlockoló döglött varjúkból kiáramló dögszagot kutatjuk. A 3D scanner egy igazi nagyfelbontású fényképezőgép, amivel a bizonyítékokat örökítjük meg az utókor számára. Bármilyen adatot is küldünk át szeretett Rosa-nknak, azt a hölgyike készséggel elemzi, majd a jelentést leküldi nekünk a mobiltelefonunkra. Kényelmes munkamegosztás, ugye? Jópofa, amint pár lényeges dolog körvonalazódik előttünk a tetthelyeken, akkor egy flashback-szerű vizió által megjelenik előttünk a gyilkosság pár, gyomorforgató momentuma, ilyenkor hangulatos, sárgás-feketére vált a kép.
A Monolith a FEAR-rel bebizonyította, hogy nagyon is ért a korszakalkotó mesterséges intelligencia megvalósításához, tehát érthető és elvárt volt, hogy a Condemnedben sem kell nélkülöznünk, a taktikusan és okosan harcoló elmeroggyantakat. Bizony nem törnek ész nélkül az életünkre, leszámítva pár elkorcsosult, csontsovány, teljesen zombiszerű csatornatölteléket, helyette gyakran megbújnak egy oszlop mögött és arra várnak, hogy majd mi közelítsünk feléjük és nem hagyják magukat csépelni, gyakran hárítanak ők is, valamint csupasz kézzel nem törnek életünkre, így előbb ők is fegyver után néznek. Így már kellő kihívást is nyújt alkalmattán három-négy delikvens likvidálása is. Mi több, ha éppen olyan csirkefogóval hoz össze a sors minket, akinek lőfegyvere van, még csak véletlenül se próbáljunk meg esztelenül közelíteni feléje, fedezékről-fedezékre közelítsük meg, aztán adjunk az arcának. A fizika terén sem kell túlzott megkötéseket elszenvednünk, erre az újgenerációs Havok-motor gondoskodik, legyen szó az agyonvert delikvensek rag-doll effektusáról, vagy némely objektummal történő interakcióról, hozzáteszem, sajnos nem minden tereptárgy kapott fizikát, néhányuk még mindig betonkeményen ragaszkodik a földhöz.
A látványról csak annyit, hogy nem közelíti meg az Xbox360-on látott grafikát, ellenben a személyi számítógépeken jelenleg teljesen megállja a helyét. A cucc a FEAR módosított engine-jét használja, hasonlóan széleskörű testreszabási lehetőségekkel. A módosított motor nem feltétlenül jelenti azt, hogy szebb is, mi több nekem némileg puritánabbnak tűnt a külcsín, mint a készítők előző játékában – kihangsúlyoznám újfent – a grafika még így is a játék erőssége. A bump és normal mapping manapság már teljesen mindennapos lesz egy ilyen típusú stuffban, továbbá a részecske és árnyékeffektusok is ütnek ahogy kell, ellenben a kevésbé látható helyeken már spórolást vettem észre a textúrák felbontásán. A kód jól optimalizált, még a FEAR-nél is folyamatosabb sebességben lesz részünk. A környezet zajai, valamint az ellenfeleink dühtől morajló hörgései és a hátborzongató zenék alaposan felkészítik füleinket a lidércnyomásra, aláfestés terén szintén jelest érdemel a Condemned.
Néhány apróság, amiket a negatívumok közé még sorolnék, az a pályaszerkesztés. Azon túl, hogy teljesen lineáris, még sok az ismétlődő objektum, ami egy idő után kicsit unalmassá teszi a játékmenetet, szintúgy mint a kiismerhető harci fogások, egy idő után már rutinból fogjuk nyomni. Még szerencse, hogy a játék tíz pályája eltérő stílusú, a közöttük jelentkező ingame jelenetek pedig igencsak bejövősek, köszönhetően a profi kamera-beállításoknak. A játék filmszerűségét hivatott szimbolizálni a kötött 16:9 képarány, ami nem feltétlenül rossz, csak sokunknak jobban bejön, a 4:3-as arány, kár, hogy nem lehet ezt külön beállítani. Nem hinném, hogy a Condemned ne lenne ott az Év akciójátéka választáson a legjobbak között, köszönhetően annak, hogy szinte tökéletesen valósította meg a belső nézetű közelharcot, egy olyan nyomasztó atmoszférába ágyazva, amitől még sokáig feláll a hátunkon a szőr. A 7-8 órás játékidő kitolásában azonban még a pályákon fellelhető döglött varjú-gyüjtögetés sem segített, az extra conceptek megnyitása ürügyén, nem tartozik tehát a leghosszabb játékok közé. Én a tesztelési időszak alatt kiváló – Kedvesem férjétől való válásától felgyülemlett - stressz-levezetőként ismertem meg a Condemned: Criminal Origins-t. Csak utána nehogy Ti is minden ártatlan vascsőt fegyverként akarjatok használni a valós életben.
Minden egy egyszerű és unalmas rutinmunkának indult. Főhősünk, a lángosképű Ethan Thomas, aki az FBI kötelékében egy brutális sorozatgyilkos után kutatva érkezik meg a legújabb áldozat halálának helyszínére, ahol elsőre tehetetlen mindenki, a gyilkos mindig előttünk jár egy lépéssel. Ám a történet rögtön nem várt fordulatot vesz, hiszen egy cigarettafüstös nyomon elindulva és a társainktól elszakadva, mi vesszük át a dolgok oroszlánrészét, mivel egy szer felett ravasz fickó után loholva merülünk el az eseményekben. Balszerencsénkre a sors úgy hozza, hogy mi is gyanúsítottá válunk, mivel a segítségünkre érkező társainkat a mi fegyverünkkel lövik szitává és szemtanú híján a nyomozóhatóságok is ránk szálnak. A kiszolgáltatott helyzetben néhai apánk barátja siet a segítségünkre, aki szerint semmi esélyünk nem lenne bekaszlizva a sorozatgyilkosok felkutatására, így hát vegyük a dolgok irányítását saját kezünkbe, lépjünk meg üldözőink elől, cserébe ő segít kisiklani a hatóságok kezei közül. Rosa, az FBI nem kevésbé elhivatott nyomolvasója sem hisz bűnösségünkben, így hát minden high-tech kütyünkkel elküldött adatot pár perc múlva analizál számítógépe mögül és a visszaérkező jelentések kapcsán kerülünk majd egyre közelebb a valódi bűnösökhöz. Seattle város eddig soha nem látott patthelyzetet vészel ál: az utcákon szokatlanul elharapódzott a bűnözés, elhagyatott metróalagutakban, üres gyárépületekben, mocskos bérházakban az egymás testi épségét sem kímélő elmebetegek minden arra tévelyedő jámbor teremtést kíméletlenül mészárolják le, a jelen helyzet szerint megfékezésükre nem sok esély van. A hideglelős atmoszféra megteremtésében a Monolith már a FEAR-ben sem vallott szégyent, a Condemnedben pedig erre a nyomasztó, ám ezúttal egyáltalán nem természetfölötti légkörre még egy lapáttal rátesz. A beleélés ezáltal, hogy a körülmények elborzasztóan valóságosak még nagyobbak, hiszen nem tudjuk, hogy egy sötét sarokból mikor ugrik felénk az újabb elkorcsosult vadállat, kezében egy jól megtermedt vízvezetékcsövet szorongatva.
Lőfegyverekbe való muníció tekintetében minduntalan hiányt fogunk élvezni, a készítők így próbálták előtérbe helyezni és hangsúlyozni az ideiglenes közelharci eszközök használatát, ami vitathatatlanul a játék erőssége. Szinte minden kezünk ügyébe kerülő, náspángolásra alkalmas cuccot fegyverként használhatunk, legyen szó egy méretes vízvezetékcsőről, szöges ajtófélfáról, asztallapról, feszítővasról, tűzoltófejszéről, bármiről. Előfordul, hogy néhanapján zárt ajtóba botlunk, ezek kinyitása is speciális eszközt igényel – kulcsot soha ne is keressünk, elő a fejszét, aztán miszlikbe. Maga a harc sem értelmetlen csapkodásról szól, minden az időzítésen múlik, valamint a csapás irányában, így a különféle irányokból leadott ütések kivitelezéséért egyidejűleg tartsuk lenyomva a Tűz gombot, valamint valamely iránybillentyűt, ezáltal a sikeres találat függ a tárgy sebzésétől, valamint attól, hogy milyen gyorsan tudjuk azt újra ütésre emelni és nem árt sérülékeny helyen telibetrafálni az illetőt, lehetőleg a fején, vagy a fegyvert markoló karján, kiverve azt a kezéből. Viszonylag hamar szembesülünk azzal a ténnyel, értelmetlenül nem illik svungolni, mivel egyhamar mi kerülünk padlóra, így hát ha látjuk, hogy a jóllakott óvodás éppen a becses buksinkat vette célba, ne habozzunk hárítani a csapást. A küzdelem kiélezettségének megtartása céljából a fejlesztők ezt úgy oldották meg, hogy csupán egy pillanatig tartjuk védekezésre a fegyvert, utána a karunkat leengedjük, tehát törekedjük a megfelelő időzítésre itt is a blokkolásnál. Ha netán minden kötél szakadt, még mindig ott van a derék lábacskánk, hogy jól gyomorszájba rúgjuk a debil arcokat, vagy az elektromos sokkolónk, ami egy idő után lemerül, de bármilyen nagy is a lélekjelenlétünk, sokszor előfordul majd, hogy bekapunk egy két ütést, ami nem is a legnagyobb baj, hiszen miután egy darabig vörösbe fordul előttünk a világ és még mindig kereshetünk magunknak némi orvosságot. Nagyobb veszélynek tűnik, ha túlságosan is közel engedjük magunkhoz az ellenfeleinket, akik bizony nem restek fejünket elkapni, hogy kitekerjék a nyakunkat – ez ellen csupán annyit tehetünk, hogy eszeveszettül rángatjuk jobbra-ballra az egeret, ezáltal szabadulva ki kezeik fogságából. Ha már az illető előttünk térdepel, négy, jobbnál-jobb módja van annak kivégzésére.
Ethan bátyó sem kutat nyomok után üres kézzel, a detektívnagyító ideje lejárt. Különféle hasznos és modern eszközöket vethetünk be a nyomozás során. Első és legfontosabb tárgyunk az elemlámpánk, mivel a játék kilencvenöt százaléka gyakorlatilag sötétben játszódik, így ez szinte mindig be lesz kapcsolva, sőt még elemet sem kell cserélnünk hozzá. Van egy UV-detektorunk is, amivel vérfoltok és egyéb testnedvek megtalálásában nyújt segítséget. Ám ha éppenséggel láb- ill. ujjlenyomatok analizálásának szükségét érezzük, akkor ennek a lézeres változatát vegyük kezünkbe. A levegő összetettség is egy külön műszer végzi, ha éppen egy szagmintát követünk, vagy ha netán a játék extráit unlockoló döglött varjúkból kiáramló dögszagot kutatjuk. A 3D scanner egy igazi nagyfelbontású fényképezőgép, amivel a bizonyítékokat örökítjük meg az utókor számára. Bármilyen adatot is küldünk át szeretett Rosa-nknak, azt a hölgyike készséggel elemzi, majd a jelentést leküldi nekünk a mobiltelefonunkra. Kényelmes munkamegosztás, ugye? Jópofa, amint pár lényeges dolog körvonalazódik előttünk a tetthelyeken, akkor egy flashback-szerű vizió által megjelenik előttünk a gyilkosság pár, gyomorforgató momentuma, ilyenkor hangulatos, sárgás-feketére vált a kép.
A Monolith a FEAR-rel bebizonyította, hogy nagyon is ért a korszakalkotó mesterséges intelligencia megvalósításához, tehát érthető és elvárt volt, hogy a Condemnedben sem kell nélkülöznünk, a taktikusan és okosan harcoló elmeroggyantakat. Bizony nem törnek ész nélkül az életünkre, leszámítva pár elkorcsosult, csontsovány, teljesen zombiszerű csatornatölteléket, helyette gyakran megbújnak egy oszlop mögött és arra várnak, hogy majd mi közelítsünk feléjük és nem hagyják magukat csépelni, gyakran hárítanak ők is, valamint csupasz kézzel nem törnek életünkre, így előbb ők is fegyver után néznek. Így már kellő kihívást is nyújt alkalmattán három-négy delikvens likvidálása is. Mi több, ha éppen olyan csirkefogóval hoz össze a sors minket, akinek lőfegyvere van, még csak véletlenül se próbáljunk meg esztelenül közelíteni feléje, fedezékről-fedezékre közelítsük meg, aztán adjunk az arcának. A fizika terén sem kell túlzott megkötéseket elszenvednünk, erre az újgenerációs Havok-motor gondoskodik, legyen szó az agyonvert delikvensek rag-doll effektusáról, vagy némely objektummal történő interakcióról, hozzáteszem, sajnos nem minden tereptárgy kapott fizikát, néhányuk még mindig betonkeményen ragaszkodik a földhöz.
A látványról csak annyit, hogy nem közelíti meg az Xbox360-on látott grafikát, ellenben a személyi számítógépeken jelenleg teljesen megállja a helyét. A cucc a FEAR módosított engine-jét használja, hasonlóan széleskörű testreszabási lehetőségekkel. A módosított motor nem feltétlenül jelenti azt, hogy szebb is, mi több nekem némileg puritánabbnak tűnt a külcsín, mint a készítők előző játékában – kihangsúlyoznám újfent – a grafika még így is a játék erőssége. A bump és normal mapping manapság már teljesen mindennapos lesz egy ilyen típusú stuffban, továbbá a részecske és árnyékeffektusok is ütnek ahogy kell, ellenben a kevésbé látható helyeken már spórolást vettem észre a textúrák felbontásán. A kód jól optimalizált, még a FEAR-nél is folyamatosabb sebességben lesz részünk. A környezet zajai, valamint az ellenfeleink dühtől morajló hörgései és a hátborzongató zenék alaposan felkészítik füleinket a lidércnyomásra, aláfestés terén szintén jelest érdemel a Condemned.
Néhány apróság, amiket a negatívumok közé még sorolnék, az a pályaszerkesztés. Azon túl, hogy teljesen lineáris, még sok az ismétlődő objektum, ami egy idő után kicsit unalmassá teszi a játékmenetet, szintúgy mint a kiismerhető harci fogások, egy idő után már rutinból fogjuk nyomni. Még szerencse, hogy a játék tíz pályája eltérő stílusú, a közöttük jelentkező ingame jelenetek pedig igencsak bejövősek, köszönhetően a profi kamera-beállításoknak. A játék filmszerűségét hivatott szimbolizálni a kötött 16:9 képarány, ami nem feltétlenül rossz, csak sokunknak jobban bejön, a 4:3-as arány, kár, hogy nem lehet ezt külön beállítani. Nem hinném, hogy a Condemned ne lenne ott az Év akciójátéka választáson a legjobbak között, köszönhetően annak, hogy szinte tökéletesen valósította meg a belső nézetű közelharcot, egy olyan nyomasztó atmoszférába ágyazva, amitől még sokáig feláll a hátunkon a szőr. A 7-8 órás játékidő kitolásában azonban még a pályákon fellelhető döglött varjú-gyüjtögetés sem segített, az extra conceptek megnyitása ürügyén, nem tartozik tehát a leghosszabb játékok közé. Én a tesztelési időszak alatt kiváló – Kedvesem férjétől való válásától felgyülemlett - stressz-levezetőként ismertem meg a Condemned: Criminal Origins-t. Csak utána nehogy Ti is minden ártatlan vascsőt fegyverként akarjatok használni a valós életben.
Kapcsolódó cikk
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.