Őszintén bevallom: rám először hatott komolyan marketingszöveg, először dőltem be látványos videóknak, először hidaltam le reklámoktól. Először, mégpedig azért, mert a SiN Episode 1: Emergence-t olyan látványosnak, izgalmasnak és elődjéhez méltónak képzeltem, mint azt fejlesztője, a Ritual Entertainment ígérte. Mindezek után rögtön megállapítottam: a marketingnek nem szabad hinni, mert a látszat néha – vagyis szinte mindig - csal.
Pedig minden olyan jól kezdődött: adott ugye egy már-már ősréginek nevezhető, 1998-as nyitódarab, a SiN, mely olyan FPS volt, hogy nehéz volt rosszat mondani róla, inkább csak szőrszálhasogató módon találhattunk benne piciny hibákat. Remek történet izgalmas játékmenettel kitűnő vizuális megvalósítás keretében. Imádtuk. Szegény lövöldözősnek legnagyobb pechje az volt, hogy közel egy időben jelent meg az egyik legnagyobb FPS-nek tartott Half-Life-fal. Igen. A játékkal, mely lazán verte kedvencünket több millió eladott példányszámával, hírnevével – holott véleményem szerint a SiN tudott felmutatni annyit hajdanán, mint a Valve sikerprojektje. Lévén a SiN eltörpült a HL1 mellett, így joggal dönthettek úgy készítők, hogy nem lesz folytatás: ám végül megelégelve a tétlenkedést ültek össze, s készítették elő a SiN Episodes-t. Episodes? Igen, a Ritual Entertainment ugyanúgy 4-5 órás epizódokban kívánja folytatni „gyermekét", mint a Valve a Half-Life 2-t. Nosza, épp most jelent meg a Half-Life 2: Episode One, így már annak aktualitása miatt is akaratlanul ahhoz fogom hasonlítani a régóta várt SiN-folytatást. Bár ne tenném, bocsássatok meg nekem ezért!
Előre leszögezném: a SiN Episodes csak SiN-rajongóknak való játék, legalább olyanoknak, akik próbálkoztak a '98-as SiN-nel. Bár nem vártuk el, azonban semmi utalás nincs a korábbi rész történetére, az újonc játékos vaktában kerül a játék környezetébe, s fogalma sincs, hogy ki kicsoda, vagy mi micsoda. S mégsem ez a történet fő rossz tulajdonsága: inkább az, hogy semmiről sem szól. Helyszínünk ismét Freeport City, ahol a meghatározó szerepet betöltő céget, a SiNTEK-et vezető kissé megalomániás Elexis Sinclaire vállalkozásának köszönhetően egyre nagyobb városrészeket birtokol – természetesen nem jó szándékkal, ráadásként a nagykeblű hölgyemény (no neki nem változott a mellmérete!) tudósai állították elő az U4 nevű mutagén kábítószert. John R. Blade, a HardCorps (a városi rendőrség) rendőrtisztje folytatja abbahagyott küldetését, s továbbkutakodik Elexis után, illetve próbál rendet tenni segítőtársaival: a bájos Jessica Cannon-nal és a zseniális JC-vel. Ennyi. Gyakorlatilag ugyanerről volt szó az első részben is, ám ott akadtak fordulatok, érdekes karakterek: tehát érdekfeszítő volt a sztori, az Emergence-szel szemben, ugyanis itt semmi váratlan nem történik, soha nem lepődünk meg, mint naiv kislány kilenc hónappal az első nagykaland után - csak lövünk és lövünk, mint az ügyeletes Terminátor. A HL2: Episode 1 egyik legnagyobb erőssége pontosan a tartalmassága volt: habár azon játék is mindössze 4-5 óra hosszú, ám ott sosem lankadt a figyelmünk, nem untuk el magunkat – ki sem léptünk a játékból az első végigjátszásig.
A történet bárgyúságával még nem jön el a világ vége, valami reményt fűzünk a játékmenet tökéletességéhez. Egy FPS-t hihetetlen sok mindennel feldobtak már: vezettünk járművet, kisebb logikai feladatokat oldottunk meg, de legjobban mégiscsak a SiN változatos helyszínei, harcstílusai és egyéb érdekességei tetszettek anno. Imádtam, hogy nem agyatlanul kellett lövöldöznöm, hogy néha kisebb agytornával vagy ügyességgel tudtam továbbjutni. Ugyan a változatos helyszínek itt is megvannak, hiszen kikötőktől laboratóriumokig mindenhol megfordulunk majd, ám sajnos az unalmas hentelés teljesen elveszi kedvünket már a továbbjutás puszta gondolatától is – ilyenkor ütközik ki a történet nullasága: nincs, mi előre vigyen. Eleinte még felvidultam akkortájt, mikor robbanóhordókkal füstölhettem ki embereket, netán a mutagén gázzal mérgezhettem őket, ám ezen piciny hangulatdobó tényezők is egyre gyakoribbá váltak később. A pályák teljesen lineárisak, tehát újabb végigjátszásra – más módszerekkel természetesen – sincs esély. Az első rész jellegzetes ügyességi, lopakodós részei eltűntek – helyüket az agyatlan hentelés vette át: ez még egy Serious Sam-szintű játéknál elmegy, de egy igazi sztorivezérelt lövöldözősnél már kevésbé.
Fegyverünk összesen három darab van, melyek ugyan bírnak másodlagos tűzerővel, ennek ellenére mégis túlontúl hiányosnak érezzük felszerelésünket, a SiN korrekt mordályfelhozatala után. A pisztoly, a gépfegyver és a shotgun használata mellett még gránátokkal harcolhatunk, illetve esetleg a környezettel interakcióba keveredve „gáncsolhatjuk ki" ellenfeleinket. Mint említettem robbanóhordók gyakran fordulnak elő, ám bármikor vághatunk rosszakaróinkhoz dobozokat, monitorokat, székeket: érdekes dolog így harcolni, ám a lőszerhiány beállta nélkül eszünkbe se jutna így támadni, mert a tízes érvényesülési skálán nullák lennénk. Hogy miért? Ellenfeleink a mesterséges intelligencia használata helyett inkább csoportosan támadnak, néhol meglepő helyzetből előbukkanva. Ezen azt kell érteni, hogy bármikor, bárhol becsörtethetnek egy ajtón, beugorhatnak egy ablakon vagy egy jetpack-kel a levegőben – kár, hogy mindezt szkriptelve, előre megírva teszik. Egyszer-egyszer fordult elő, hogy megdöbbentő tettet produkáltak derék biztonsági őreink: például hozzám vágtak egy dobozt, esetleg fedezéket kerestek. Hogy miket ki nem tudnak találni, nemde?
Ezt a hatalmas interakciót tessék úgy elképzelni, mint anno a Half-Life 2-ben. A SiN Episodes ugyanis a Valve nemrég kifejlesztett – és azóta folyamatosan frissített – Source motorját használja. Fizikailag tehát teljesen rendben vagyunk: minden egyes tárgynak megvan a maga súlya, s ezek a tömegek hatnak egymásra is. Ha egy széket egy monitorhoz vágunk, az felborul és kisül, fordítva ezt pedig bajosan tehetjük meg, lévén a monitor elég nehéz ahhoz, hogy ne tudjuk elhajítani, esetleg csak kisebb távra tudjuk pöckölni. Grafikailag már nem olyan rózsás a szituáció: egy szó, mint száz – szégyen, hogy Ritualos arcok a Half-Life 2 vizuális szintjét nem tudták hozni a közös motorral. Lehet itt szabadkozni, hogy nem saját engine és a többi: ám itt tanult programozókról és grafikusokról beszélünk, mint a Source motor friss művelői. Bár ennek fényében elfogadható gépigénye van a játéknak, ám sajnos ma már ez nem elég – sok játékos (tisztelet a kivételnek) a grafika alapján határozza meg, hogy milyen egy játék, s jelen esetben még igazuk is van: ez így gyenge. Nem mellesleg a játék tele van hibákkal, bugokkal – nem, nem (csak) egyszerű grafikai hiányosságokra, textúra eltűnésekre, vagy egybeolvadásokra kell itt gondolni. Tapasztalatból mondom, hogy sokszor komplett fagyások észlelhetők, melyek a továbbjátszásban is gátolnak. Persze a javítások érkeznek tucatszámra. Így történt az is, hogy utólag kaptunk egy többjátékos módot Arena néven – a készítők ugyanis nemes egyszerűséggel kihagyták az eredeti játékból a multiplayer részt.
Miután rendesen lehúztam a játékot a mélybe, hadd említsem meg egy-két pozitívumát is. Mindenképpen dicsérendő a játék ára, bár hosszához mérten pofátlanság lenne több pénzt kérni érte. Olcsó húsnak híg a leve – szokás mondani, s valóban: ennyi pénzért ennyi jár. Vagyis járna: a Half-Life 2: Episode One ugyanilyen ár mellett ötször többet mutat fel. Ugyanakkor SiN-rajongóknak mégiscsak kötelező darab az Emergence – lévén folytatásról van szó, ráadásként egy átvezető epizóddal van dolgunk, tehát joggal reménykedhetünk abban, hogy a következő rész sokkal jobb lesz. Végigjátszás közben a sok-sok üresjárat mellé egyszer-kétszer kis pörgés társul – tán ez menti meg a játékot a végzetes lomtárba kerüléstől. Mindenesetre a SiN Episode 1: Emergence gyenge játék lett – tán önálló projektként megállná valamelyest a helyét, ám viszonyítva a nagy elődhöz csalódnunk kellett. Hírek nem érkeztek a következő részről, érezhetően nincs – valószínűleg nem is lesz – akkora fény az elkövetkezendő epizódok körül, mint a Half-Life 2 fejezetek esetében. Minden fanatistának csak a türelmes várakozást tudom javasolni – lesz ez még így se!
Előre leszögezném: a SiN Episodes csak SiN-rajongóknak való játék, legalább olyanoknak, akik próbálkoztak a '98-as SiN-nel. Bár nem vártuk el, azonban semmi utalás nincs a korábbi rész történetére, az újonc játékos vaktában kerül a játék környezetébe, s fogalma sincs, hogy ki kicsoda, vagy mi micsoda. S mégsem ez a történet fő rossz tulajdonsága: inkább az, hogy semmiről sem szól. Helyszínünk ismét Freeport City, ahol a meghatározó szerepet betöltő céget, a SiNTEK-et vezető kissé megalomániás Elexis Sinclaire vállalkozásának köszönhetően egyre nagyobb városrészeket birtokol – természetesen nem jó szándékkal, ráadásként a nagykeblű hölgyemény (no neki nem változott a mellmérete!) tudósai állították elő az U4 nevű mutagén kábítószert. John R. Blade, a HardCorps (a városi rendőrség) rendőrtisztje folytatja abbahagyott küldetését, s továbbkutakodik Elexis után, illetve próbál rendet tenni segítőtársaival: a bájos Jessica Cannon-nal és a zseniális JC-vel. Ennyi. Gyakorlatilag ugyanerről volt szó az első részben is, ám ott akadtak fordulatok, érdekes karakterek: tehát érdekfeszítő volt a sztori, az Emergence-szel szemben, ugyanis itt semmi váratlan nem történik, soha nem lepődünk meg, mint naiv kislány kilenc hónappal az első nagykaland után - csak lövünk és lövünk, mint az ügyeletes Terminátor. A HL2: Episode 1 egyik legnagyobb erőssége pontosan a tartalmassága volt: habár azon játék is mindössze 4-5 óra hosszú, ám ott sosem lankadt a figyelmünk, nem untuk el magunkat – ki sem léptünk a játékból az első végigjátszásig.
A történet bárgyúságával még nem jön el a világ vége, valami reményt fűzünk a játékmenet tökéletességéhez. Egy FPS-t hihetetlen sok mindennel feldobtak már: vezettünk járművet, kisebb logikai feladatokat oldottunk meg, de legjobban mégiscsak a SiN változatos helyszínei, harcstílusai és egyéb érdekességei tetszettek anno. Imádtam, hogy nem agyatlanul kellett lövöldöznöm, hogy néha kisebb agytornával vagy ügyességgel tudtam továbbjutni. Ugyan a változatos helyszínek itt is megvannak, hiszen kikötőktől laboratóriumokig mindenhol megfordulunk majd, ám sajnos az unalmas hentelés teljesen elveszi kedvünket már a továbbjutás puszta gondolatától is – ilyenkor ütközik ki a történet nullasága: nincs, mi előre vigyen. Eleinte még felvidultam akkortájt, mikor robbanóhordókkal füstölhettem ki embereket, netán a mutagén gázzal mérgezhettem őket, ám ezen piciny hangulatdobó tényezők is egyre gyakoribbá váltak később. A pályák teljesen lineárisak, tehát újabb végigjátszásra – más módszerekkel természetesen – sincs esély. Az első rész jellegzetes ügyességi, lopakodós részei eltűntek – helyüket az agyatlan hentelés vette át: ez még egy Serious Sam-szintű játéknál elmegy, de egy igazi sztorivezérelt lövöldözősnél már kevésbé.
Fegyverünk összesen három darab van, melyek ugyan bírnak másodlagos tűzerővel, ennek ellenére mégis túlontúl hiányosnak érezzük felszerelésünket, a SiN korrekt mordályfelhozatala után. A pisztoly, a gépfegyver és a shotgun használata mellett még gránátokkal harcolhatunk, illetve esetleg a környezettel interakcióba keveredve „gáncsolhatjuk ki" ellenfeleinket. Mint említettem robbanóhordók gyakran fordulnak elő, ám bármikor vághatunk rosszakaróinkhoz dobozokat, monitorokat, székeket: érdekes dolog így harcolni, ám a lőszerhiány beállta nélkül eszünkbe se jutna így támadni, mert a tízes érvényesülési skálán nullák lennénk. Hogy miért? Ellenfeleink a mesterséges intelligencia használata helyett inkább csoportosan támadnak, néhol meglepő helyzetből előbukkanva. Ezen azt kell érteni, hogy bármikor, bárhol becsörtethetnek egy ajtón, beugorhatnak egy ablakon vagy egy jetpack-kel a levegőben – kár, hogy mindezt szkriptelve, előre megírva teszik. Egyszer-egyszer fordult elő, hogy megdöbbentő tettet produkáltak derék biztonsági őreink: például hozzám vágtak egy dobozt, esetleg fedezéket kerestek. Hogy miket ki nem tudnak találni, nemde?
Ezt a hatalmas interakciót tessék úgy elképzelni, mint anno a Half-Life 2-ben. A SiN Episodes ugyanis a Valve nemrég kifejlesztett – és azóta folyamatosan frissített – Source motorját használja. Fizikailag tehát teljesen rendben vagyunk: minden egyes tárgynak megvan a maga súlya, s ezek a tömegek hatnak egymásra is. Ha egy széket egy monitorhoz vágunk, az felborul és kisül, fordítva ezt pedig bajosan tehetjük meg, lévén a monitor elég nehéz ahhoz, hogy ne tudjuk elhajítani, esetleg csak kisebb távra tudjuk pöckölni. Grafikailag már nem olyan rózsás a szituáció: egy szó, mint száz – szégyen, hogy Ritualos arcok a Half-Life 2 vizuális szintjét nem tudták hozni a közös motorral. Lehet itt szabadkozni, hogy nem saját engine és a többi: ám itt tanult programozókról és grafikusokról beszélünk, mint a Source motor friss művelői. Bár ennek fényében elfogadható gépigénye van a játéknak, ám sajnos ma már ez nem elég – sok játékos (tisztelet a kivételnek) a grafika alapján határozza meg, hogy milyen egy játék, s jelen esetben még igazuk is van: ez így gyenge. Nem mellesleg a játék tele van hibákkal, bugokkal – nem, nem (csak) egyszerű grafikai hiányosságokra, textúra eltűnésekre, vagy egybeolvadásokra kell itt gondolni. Tapasztalatból mondom, hogy sokszor komplett fagyások észlelhetők, melyek a továbbjátszásban is gátolnak. Persze a javítások érkeznek tucatszámra. Így történt az is, hogy utólag kaptunk egy többjátékos módot Arena néven – a készítők ugyanis nemes egyszerűséggel kihagyták az eredeti játékból a multiplayer részt.
Miután rendesen lehúztam a játékot a mélybe, hadd említsem meg egy-két pozitívumát is. Mindenképpen dicsérendő a játék ára, bár hosszához mérten pofátlanság lenne több pénzt kérni érte. Olcsó húsnak híg a leve – szokás mondani, s valóban: ennyi pénzért ennyi jár. Vagyis járna: a Half-Life 2: Episode One ugyanilyen ár mellett ötször többet mutat fel. Ugyanakkor SiN-rajongóknak mégiscsak kötelező darab az Emergence – lévén folytatásról van szó, ráadásként egy átvezető epizóddal van dolgunk, tehát joggal reménykedhetünk abban, hogy a következő rész sokkal jobb lesz. Végigjátszás közben a sok-sok üresjárat mellé egyszer-kétszer kis pörgés társul – tán ez menti meg a játékot a végzetes lomtárba kerüléstől. Mindenesetre a SiN Episode 1: Emergence gyenge játék lett – tán önálló projektként megállná valamelyest a helyét, ám viszonyítva a nagy elődhöz csalódnunk kellett. Hírek nem érkeztek a következő részről, érezhetően nincs – valószínűleg nem is lesz – akkora fény az elkövetkezendő epizódok körül, mint a Half-Life 2 fejezetek esetében. Minden fanatistának csak a türelmes várakozást tudom javasolni – lesz ez még így se!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.