Grand Theft Auto: Vice City Stories teszt

Ahogy arról korábban hírt adtunk (lásd Daks kolléga előzetesét), a Rockstar Leeds és a Rockstar North elkészítették a második PlayStation Portable-n debütáló Grand Theft Auto epizódjukat is, a Grand Theft Auto: Vice City Stories-t, ami az elődjéhez (Grand Theft Auto: Liberty City Stories) hasonlóan egy korábbi rész már létrehozott világában játszódik, azaz csak amolyan önállóan futtatható küldetéslemeznek tekinthető.

A játék marokkonzol változata november elején került piacra, utána még sokáig fogadkozott a Rockstar, hogy ebből biztosan nem születik majd PlayStation 2 átirat (nyilván egy ilyen exkluzív húzócím sokakat ösztönöz PSP vásárlásra, tehát ez a ködösítés a Sony üzleti érdekeit szolgálta), de amikor az ESRB cenzorszervezettől és a Sony USA-tól véletlenül kiszivárgott ennek ellenkezője, már sokáig nem tudtak sunnyogni, bejelentették a címben szereplő játék nagy fekete monolitos eljövetelét is. A PS2-es sorstársakkal nem is kellett sokáig malmoznunk, pár nappal ezelőtt annak rendje és módja szerint a tavasszal karöltve megérkezett ez a gém is a kedvenc masinánkra, és erre a változatra ismét lájtosabb, 19 dolláros (3600 forint) árcímke került, legalábbis tőlünk nyugatra, kishazánkban nyilván drágább lesz, ahogy a budget anyagok általában. A portolós sztorihoz tenném még hozzá, hogy már a PSP-s játék bejelentésekor fogadtam többekkel, hogy lesz PS2-es átirat is, ami be is jött, az azonban meglep, hogy ez a két kevésbé jelentős, de azért nagyon korrekt mellékepizód PC-re csak nem akar megjelenni, ahogy korábban a nagy testvéreik - előbb-utóbb szerintem eljutnak PC-re is, de egyelőre még pletykákat sem hallottam ilyesmiről, a PC-s spanok nagy bánatára.

De lássuk, mi lapul a fólia alatt! A korong belökése után ismét a Miami ihlette Vice City-ben találjuk magunkat, és bár az 1986-ban játszódó Grand Theft Auto: Vice City megjelenése óta négy és fél év telt el, a játék világában még korábbra, 1984-be kerülünk, ergo az elénk táruló virtuális világ kiköpött olyan, mintha A Sebhelyesarcú vagy a Miami Vice filmek díszletei közé csöppentünk volna. Azok számára, akik az egész sorozatot kihagyták, tömören összefoglalom a lényeget: A GTA játékokban egy (vagy a Grand Theft Auto: San Andreas esetében több) élő, lélegző, teljesen magától működő nagyvárosban mászkálhatunk mindenféle kötöttség nélkül szabadon, de mivel a gyaloglás és a futás lassú, így célszerű járműveket elkötnünk. Mellesleg ez utóbbira utal a cím is, tehát autókat, motorokat, bicikliket, helikoptereket, hajókat és repülőgépeket is feltörhetünk, sőt a sofőröktől is elcsaklizhatjuk őket, igaz nem mindegyikük adja át a slusszkulcsát dalolva. Az adott városban már kezdetben is rengeteg munkát elvállalhatunk, sok-sok jópofa dolgot kipróbálhatunk, és bűnözhetünk is sokféleképpen, de mindegyik epizódnak van egy meglehetősen kidolgozott, akciófilmekbe illő sztorija is, ami mindig egy alulról induló és a csúcsra tartó gengszteres karriertörténet (azaz olyan, mint A Sebhelyesarcú), és amit a fő küldetések teljesítésével játszhatjuk végig.

A cucc természetesen még mindig az első 3D-s rész, a 2001-es Grand Theft Auto III továbbfejlesztett motorját használja, mint az óta minden epizód, a fejlettségi szintje valahol félúton van az eddigi csúcs, a San Andreas, az ezelőtti legerősebb főrész, a Vice City és a viszonylag új, szintén elég jól felgyúrt, bár lehetőségekben szerényebb Liberty City Stories között. Az eredeti Vice City-hez képest a verekedés például sokkal fejlettebb és több gombos, aztán van manuális célzás, tudunk úszni, a járművekben is szabadabban mozgathatjuk a kamerát, a térkép is szinte annyit tud, mint a San Andreasban, de a járművek irányíthatósága is sokat javult és finomodott, jobb a képfrissítés, sőt a látótávolságunk is nagyobb lett (nagy sebességnél nem rohanunk bele a semmiből előtűnő autókba). Tehát e területeken már messze többet nyújt a játék, mint az alapjául szolgáló, és grafikai motorban is San Andreas-közeli anyagot kapunk, persze azért nem egészen azt a szintet. A járművek terén is szinte minden van, ami a San Andreasban, az alap autó, motor és hajó felhozatal mellett akad helikopter és repülő is, igaz ezek már megvoltak az eredeti Vice City-ben is, de akik hozzám hasonlóan utoljára a Liberty City Storiest pörgették ki, ezeket is valamennyire üdítő újdonságként üdvözölhetik, a kerékpár viszont, ha jól emlékszem a San Andreasban debütált, itt tehát szerintem abszolút újdonság. A város nem sokat változott (sok munkaórát spóroltak a fejlesztők ezen), némi építkezés és bontás pedig a való világban is belefér a két évbe, de például az óriáskerék, amire mellesleg fel is ülhetünk itt újdonság, azaz a két évvel később játszódó elődben már el volt bontva.

De lássuk a történetet! Ahogy az előzetesben is olvasható, a főhős ezúttal a Vice City egyik kulcsszereplőjének (Lance Vance) bátyja, a szintén afroamerikai Victor Vance. A figuráján a korábban beharangozottakhoz és így az előzetesben szereplőkhöz képest kicsit változtattak (ahogy azon is, hogy Avery Carrington, a Love Fist banda és Mercedes Cortes sem került végül bele a produktumba), a játék elején még nem veterán volt katona, hanem épp ellenkezőleg, újoncként vezénylik a város támaszpontjára. Vic bizonyára nem túlságosan tanult, bár ennek ellenére eszes, és alapban becsületes, legalábbis becsületességre törekvő, ezek miatt is választja a katonai hivatást, ahol a biztos fizetés és az előrejutási lehetőség mindenki számára adott. Nem keresi a bajt, nem akar a bűn útjára lépni, viszont a súlyos asztmában szenvedő öccse (nem szerepel a játékban), a drogfüggő anyja (ő feltűnik) és a másik, piti bűnöző öccse (Lance természetesen itt is főbb mellékszereplő) elég sok problémát okoz neki, anyagi természetűt is. Pechjére, vagy ha az alvilági karrierjét nézzük szerencséjére egy furcsa őrmester alá osztják be, Jerry Martinez alá, aki nagyon nem veszi komolyan a szabályzatot: drogot csempésztet az embereivel, kokainfüggő, kedveli az állatos pornót (főleg a Vice City-ből jól ismert Candi Suxxx főszereplésével), árulja a hadsereg arzenálját, satöbbi, tehát igazán züllött figura – mellesleg kezdetben viszonylag kisember, de a játék végére főellenséggé növi ki magát. A sztoriban egyébként ügyesen dolgozták ki, ahogy hősünk, a becsületes katona és családfenntartó, különféle sérelmek és körülmények hatására gengszterré válik, ha nem is Al Pacinoi alakítás (A Keresztapa első része ugye főleg ilyesmiről szól), de ott van a szeren, és valamennyire új színt hoz a GTA sorozatba, a korábbi főszereplők ugyanis már kezdetben mindenre elszánt bűnözők voltak.

Az első néhány tanuló küldetésben Martineznek dolgozunk, aztán egy adag fűvel megbukik, és lazán bemártja hősünket, amivel Vic biztos állását és katonai karrierjét egy csapásra elvágja. Héroszunk tehát egy árva cent és barátok nélkül kerül az utcára, pontosabban egy futó havert a bevezető küldetések során megismer, a jó öreg fegyvermániás Phil Cassidyt, tőle kapjuk a második küldetéscsokrot. Innen viszonylag tipikus jelenetek és sablonos GTA küldetések következnek. Harcolunk a kisebb bandák mellett és ellen (mexikói cholók, motorosok, rapperek és kubaiak - mi a kubaiakkal barátkozunk össze, Umberto Robina már régi ismerős lesz), kapunk munkákat nagyon tapló, pitiáner bűnözőktől (Marty Williams), beépült zsaruktól (Bryan Forbes) és transzvesztita filmesektől (Reni Wassulmaier) is, no és persze akaratlanul is belekeveredünk a nagy drogbárók (Mendez fivérek, Gonzalez, Richardo Diaz) ügyeibe is. Valamennyire érdekességként kapunk egy szerelmi mellékszálat is, Phil húga és egyben a bunkó Marty felesége, Louise Cassidy-Williams besokall a kegyetlen férjétől, és otthagyja a gyerekével együtt - őt néha szórakozni kell vinnünk, gyakran pedig meg kell védenünk, egyrészt a férjétől, másrészt Martineztől, mert a Vichez fűződő románca miatt hősünk nemezisének célpontjává is válik. Természetesen Lance-től is kapunk sok mellékküldetést, aki a kezdeti béna kisegítőből mohó gengszterré válik, kicsit már ránő a bátyja fejére, magát tartja a főnöknek. Ezek viszonylag változatos feladatok, néha Lance velünk tart tüzérként, előfordul, hogy meg kell mentenünk, van, amikor fedeznünk kell, de akad olyan misszió is, amikor keményen bedrogozva a közös kokainkészletet helikopterről dobálja a tengerbe, nekünk meg gyorsan össze kell szedegetnünk a cuccost, amíg nem késő. Ja, és még nagyon vicces néhány Renitől kapott küldetés, amik hasonlítanak a Love Fist banda pátyolgatására, csak ezúttal egy valódi sztár cameozik a játékban: Phil Collins (a rádiókban is több száma kering, és szerepel reklámokban is). Collins koncertezni érkezik Vice City-be, meg is nézhetjük egy 3D-ben reprodukált koncertjét, a menedzsere, egy bizonyos Barry pedig sok pénzzel lóg egy gengszternek, aki megfélemlítésként a sztárját, Collinst próbálja több alkalommal megölni, nekünk pedig természetesen meg kell védenünk.

Az eredeti Vice City-hez képest érdekes újítás még a bandázás, ennek megoldása hasonló a San Andreasoshoz, de kicsit el is tér attól. Egy idő után lehetőségünk nyílik birodalomépítésre, akkor megjelenik 30 kulcsépület a bűnszervezetek őrtornyaiként, azokat kell elfoglalnunk klasszikus utcai és némi beltéri harcok árán. Mindegyiket alaposan védik, a támadási mód akkor indul be, ha a kiszemelt ház előtt parkoló, ahhoz tartozó járgányt a levegőbe repítjük. Ha egy ilyen épületet beveszünk, pénzjutalmat kapunk, de még nem lesz a miénk, pénzért kell a szabadokat vagy így felszabadítottakat megvennünk, úgy, mint a Vice City-ben, de az ingatlanok itt flexibilisebbek, nem fix mellékküldetések tartoznak hozzájuk. Minden épület három különböző méretű lehet: kicsi, közepes és nagy, ettől függ a védelmük erőssége is, de az is, hogy mennyi pénzt hoznak naponta a konyhánkra, amikor már a mi irányításunk alatt üzemelnek. Ebből következően, amikor megnyílik a lehetőség, célszerű az összes lehetséges épületet elfoglalnunk (először csak az első szigeten tudjuk egy híján az összest, majd később a másik szigeten is hasonlóképp hódíthatunk, mindkét szigeten lesz egy-egy épület, amit csak a főküldetésekben tudunk megszerezni, akkor viszont kötelező jelleggel), és mindegyiket maximumra fejlesztenünk. Ha így járunk el, anyagi gondjaink abszolút nem lesznek a játékban. Az ilyen kulcsépületek körül lófrálnak a mi bandánk tagjai, bár elég ritkák és még annál is hasznavehetetlenebbek, mindenesetre, ahogy a San Andreasban, toborozhatunk belőlük bandát. Itt maximum három fickó követ minket, de direkt konfrontációnál sem túl hatékonyak, és könnyen a tűzvonalunkba is keverednek, autóban meg (négyajtósba hárman is beszállnak utánunk) még rosszabbak. Persze lehet, hogy ez csak nálam előjött programhiba, de hiába verbuváltam direkt pisztolyosokat, egyáltalán nem lövöldöztek a kocsiból, noha a funkció benne van a játékban, több főküldetésben is kapunk tüzér társat (Lance, Louise, egy kubai fickó stb.), és ők brutál hatékonyan tüzelnek, csak arra kell ügyelnünk, hogy az oldalukon és a közelükben legyen az ellenfél, pillanatok alatt lerendezik. Visszatérve az épületekre, természetesen támadják az ellenséges bandák a mi házainkat is, ez is olyan, mint a San Andreasban a területvédés: időre oda kell érnünk a célponthoz, és meg kell semmisítenünk a több hullámban támadó ellenfeleket. Amikor nagyon éles területfoglalós harcok folynak, akkor egyébként az utcán lófráló ellenséges bandatagok is keményen ránk támadnak lépten-nyomon, különösen a terepjárós és gépfegyveres Sharks banda idegesítő, ezért én úgy jártam el, hogy egyszerre csak egy banda épületeit támadtam, és amennyit lehetett, gyorsan elfoglaltam, így nem kell többfrontos harcot vívni, a rivális bandák pedig, miután mindent elvesztenek, még egy ideig küzdenek, aztán lenyugszanak. Amennyiben egy támadott épületünket nem tudjuk megvédeni, az megsérül, de továbbra is a birtokunkban marad (talán idővel elveszítjük, én mindenesetre még nem jártam így), 500 dollárért pedig kijavítható. Mivel az élesebb bandaháborúk alatt szinte két lépést sem tehetünk (például egy főküldetés felvételéhez) anélkül, hogy egy birtokunkat ne támadnák meg, én nem sokat foglalkoztam a védelemmel, nem éri meg a dolog az elpazarolt lőszert sem, inkább csak időnként körbejártam és kijavítgattam a sérült házakat. Szintén ehhez tartozik, hogy az épületeknél mi határozhatjuk meg (vagyis szabadon átdefiniálhatjuk az eredetit), hogy milyen bűncselekmények főhadiszállásai legyenek. Kezdetben ugyan még kevesebb választási lehetőségünk van, de a repertoár később növekszik: foglalkozhatunk járművek visszaszerzésével, üzletek védelmével, lányok futtatásával, drogok terjesztésével, csempészettel és rablással. A legjobban tehát a harminc rabló toronyházzal lehet kasszírozni, több mint 120 ezer dollárt fialnak naponta. Az épületekhez természetesen tartoznak küldetések is, ezt ugyan nem figyeltem, de valószínűleg a pénz attól is függ, hogy ezeket milyen szintig teljesítettük, vagy teljesen kipörgettük-e őket, szerencsére nem kell minden egyes házhoz megcsinálni az összes küldetést, ha például egyszer teljesítettük az egyiknél az összes rabló küldetést, az után minden rabló főhadiszállás a mérete szerint a maximumot tejeli.

Természetesen, mint a GTA játékokban általában, a fenti dolgok (főküldetések és birodalomépítés) a játék felét sem teszik ki. Van még eszméletlen sok mellékes lehetőség is: versenyek földön, vízen, levegőben és összetetten, ügyességi (karikagyűjtögetős) kihívások, próbák, régebbi részekből megismert klasszikus munkák (mentőzés, rendőrös üldözés, tűzoltás, taxizás) új „ízekben” is (légimentés, légi tűzoltás), aztán lehetünk parti mentők, golfozhatunk, célba lőhetünk, autókat és hajókat lopkodhatunk listák alapján, busszal törhetünk-zúzhatunk, helikopterrel lövöldözhetünk, sőt városnéző turistákat is fuvarozhatunk. Érdekes és hasznos újítás egyébként, hogy sok munkánál van néhány checkpoint, ha egyet elérünk, és elbukjuk a dolgot, az utolsótól folytathatjuk, nem kell elölről kezdenünk. Hasonlóképp új és igazán előnyös dolog, hogy már kezdetben is visszaszerezhetjük az arzenálunkat egy-egy letartóztatás vagy kórházba kerülés (ami a halál megfelelője a sorozatban) után, fix csúszópénzért. No és persze nem marad ki a rejtett tárgyak nem kötelező gyűjtögetése sem, ez esetben stílusosan 99 luftballont (fiatalabbaknak: Nena 99 Luftballons című száma a korai nyolcvanas évek talán legnagyobb slágere volt, főleg közép-európában, és egyben valószínűleg a legismertebb háborúellenes popdal is) kell megtalálnunk és szétlőnünk.

Említést érdemel még a soundtrack, ami igazán sokat ad a játék hangulatához, és segít megidézni 1984-et (na nem az Orwell-félét) - ez most is igazán erős és hosszú, a legtöbb akkor aktuális slágert tartalmazza, számos különféle stílusban. Mivel voltak ilyen jellegű híreink a korábbi epizódokkal kapcsolatban is, a karakterrel meg online nem kell spórolni, egyszerűen be is vágom pár sorral lentebb a virtuális rádiók tracklistáit egy az egyben, akit érdekel, szemezgessen!

A remek zenei betétekhez hasonlóan híres a GTA sorozat a jól megválasztott szinkronszínészekről is. Mivel a Vice City Stories egy olcsóbb mellékág, igazi 50 kaliberes hollywoodi nagyágyúk azért nem adták hozzá a hangjukat, de így is hallható benne pár ismert, sokak által kedvelt színész, például: Philip Michael Thomas (a Miami Vice sorozatból), Danny Trejo, Luis Guzmán, Gary Busey és Wil Wheaton.

Összességében nekem bejött a játék, természetesen nem hasonlítható hangulatában, méretében, történetében, szavatosságában, motorjában és újításaiban a két és fél évvel ezelőtti San Andreashoz, de ezzel a készítők is tisztában voltak, ezért lett a produktum PS2-n olcsóbb, mint a legnagyobb testvére, az árához és az amolyan önálló küldetéslemez voltához képest viszont mégis nagyon tartalmas, hangulatos és játszható. A GTA rajongóknak ez is kihagyhatatlan, azok számára pedig különösen, akik megkedvelték a Vice City világát és korát anno, vagy igazán csipázzák a korai nyolcvanas évek Zeitgeistját, igaz nem tart ki a következő GTA részig, de egy-két hétbe beletelik, amíg eléri benne valaki a bűvös száz százalékot. És ha már a következő GTA-val, azaz a jövővel zárom a cikket, a Rockstar Leeds már halványan lebegtette, hogy nem elképzelhetetlen a PSP-s (és nyilván PS2-es) San Andreas Stories sem, de ez egy nagyon halvány válasz volt egy irányzott kérdésre, amiből aztán elterjedtek a pletykák, tehát még készpénznek nem érdemes venni, októberben viszont biztosan jön Grand Theft Auto IV PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.