Infernal

Ryan Lennox bukott angyal. Jelenleg a gonosznak teljesít szolgálatot, feladata pedig nem más, mint a mennyország saját ügynökségének, az Etherlight-nak a megbuktatása. Nincs könnyű helyzetben. Nem csak, hogy korábbi társai ellen kell fordulnia, de még abban is biztos lehet, hogy azok sokkal erősebbek nála. A pokol seregei meggyengültek a jó és rossz örök háborújában, így ő lett gonosz győzelmének egyetlen kulcsa.

Az Infernal kerettörténete nem mindennapi élményt és hangulatvilágot kölcsönöz a játéknak. Lennox bőrébe bújva olyan ördögi feladatot kapunk, melynek végrehajtásához nem csak, hogy kemény és véres utat kell bejárnunk, de el kell árulni mindazt, amiben eddig hittünk. A sztoriról nagyjából ennyit érdemes tudni, a részleteket és a fordulatokat nem írnánk most le, hiszen úgy az igazi, ha személyesen élitek meg! Annyi biztos, hogy rengeteg akciót, mozgalmas eseménysorozatot és kihívást ígér a játék, lássuk hát most, hogy mindezeket hogyan sikerült megvalósítani.


Főszereplőnk nem kevés különleges képességgel lett megáldva. Kalandjai során olyan tulajdonságokat kell hasznosítania, mint a teleportáció vagy a telekinézis. Erős testalkatú, elszánt fickó, aki ördögi erejével még a fegyverek tűzerejét is meg tudja növelni. Legyilkolt ellenségeinek lelkét magába tudja szippantani, elvéve ezzel áldozata életerejét és fegyvereit. Ha erős támadás alatt van, akkor néhány bukfenc erejéig láthatatlanná tud válni, kijátszva ezzel az ellenségeit, vagy a lézeres riasztórendszereket. A belülről zárt szobákat teleportálással tudja kinyitni, de képességei közé tartozik még többek közt különleges látása is, mellyel titkokat, rejtekeket tud felfedni, és amivel látja a természetfeletti energiaáramlásokat. Ilyen képességekkel akár a Heroes-ban is szerepet kaphatott volna, most azonban a gonoszt szolgálja. Bár folyamatos lelkiismeret-furdalás gyötöri, mégis elfogadja magát, mint az árnyvilág szolgáját, az Abyss ügynökség kegyetlen bérgyilkosát.


Lennox barátunk vezetésével több száz ellenfélen kell átverekednünk, hogy beteljesítsük vezetőnk parancsát. Apró csavar, hogy éppen küldetéseink alatt jövünk rá, hogy tulajdonképpen mi ellen is harcol az Etherlight, és hogy miért éppen mi lettünk a gonosz oldal kiválasztottjai. Izgisen hangzik mi?


Az akciók során többnyire olyan átlagos fegyverekkel kell harcolnunk, mint dobócsillag, pisztoly és gépfegyver, de akad néhány olyan finomság is, mint a lézerpuska, vagy a hegesztőpisztoly elvén működő kézi támadófegyver. Pokoli erőnket használva mindegyiket meg lehet egy kicsit tuningolni, amire szükség is van, hiszen a főellenségek nagy része csak így győzhető le. Apropó, főellenségek. A mennyország magánhadseregén átvágtatva, alkalmanként meg kell küzdenünk egy-egy bossal is, akik többnyire olyan erősek, hogy nem sokat ér ellenük a sima fegyver. Ilyenkor kell egy kicsit gondolkozni, ám nem nagy falat ez sem, általában könnyen felül tudunk kerekedni minden ilyen helyzetben.


A játék kinézete fantasztikus lett, igazi nextgen élményt nyújt egy sima, középkategóriás PC-n is. A karakterünk nagyon jól ki lett dolgozva, az utolsó részletig tökéletesen mutat. Mindenhol nagyfelbontású, éles textúrák várják a nagyítóval közlekedő játékosokat, az összképen pedig hatalmasat dob az a számtalan speciális effekt, amiket sikerült belezsúfolni a játékba. A dohos pincékben mászkálva láthatjuk, ahogy száll a por a levegőben, az ablakon beszűrődő fények szinte vakítóak, és bár a robbanások nem olyan szépek, mint mondjuk a Just Cause-ban, azért azok is megérdemelnek egy piros pontot. A játék opcionálisan elfogadja az Ageia PhysX kártyákat, de nincs rá sok szükség, az engine ugyanis meglepően jól lett optimalizálva.


A zene pazar. A játék indítása után olyan mozgalmas menü és háttérmuzsika páros fogad minket, hogy nincs olyan ember, aki ne kattintana azonnal a „New Game" feliratra. A főcímdal egy zúzós, de még is dallamos rockzene, ami szinte minden akciójelenetnél újra megszólal. A szám nagyon jó, és fülbemászó is, viszont hamar unalmassá tud válni, ha minden lövöldözős résznél az kezd el üvölteni. A hangok rendben vannak, a pisztolyok úgy szólnak, akár egy igazi akciófilmben, a szereplők pedig kellemesen mély, ördögi szinkront kaptak. Megbízónk sejtelmes, rekedtes hangon beszél hozzánk, Lennox mondataiban pedig érezni azt az őrlődést, hogy esze a gonoszt választotta, de szíve még mindig a jókat szolgálná. Kellemes összhangot alkotnak így, az akció alatti zúzós rockzenével, és a nyugis játékmenet alatti ambient muzsikával együtt.


Ideje egy kicsit beszélni a játék negatívumairól is. Azt már írtuk, hogy a zenét hamar meg lehet unni, ami viszont szomorúbb, hogy az akciójelenetek is hamar ellaposodnak. Megyünk előre, megölünk 4-5 embert, kiszippantjuk a lelkét, és már állhatunk is tovább. Ez ismétlődik folyamatosan, csak különböző helyszíneken. A másik dolog, ami nagyon zavaró, hogy csak a pályák elején van autosave pont. Az ember agyatlanul megy előre, és mivel igen könnyű lett a játék, nem is gondol rá, hogy mentenie kéne. Egy ajtón belépve főellenség vár minket, aki pár másodperc alatt megöl, és ha manuálisan nem mentettünk, akkor elszáll a korábbi negyed órás tevékenységünk. A játék nehézségét illetően még annyi kivetnivalónk lenne, hogy Easy-ben akár 2 percig is lövethetjük magunkat mozdulatlanul, nem fogunk elpatkolni, de ha leesünk véletlen egy „galériáról", akkor máris megpusztul a csóka. Kicsit ellentmondásos ez így, reméljük egy patch formájában hamarosan gyógyírt kapunk rá.


A hibáknál maradva komoly bakiként vettük észre, hogy már a játék legelején megkapunk minden különleges képességet. A teleportáció kivételével ezek a fent említett földöntúli tulajdonságok nem fejleszthetőek, de még csak maguktól sem erősödnek. Mondjuk miért is erősödnének, hiszen karakterünk se adja át magát teljesen a gonosznak, így gyakran elveszti sötét erejét is, ami nemhogy színesítené a játékmenetet, még rontja is. Ide passzoló tényező, hogy a monoton gyilkolás mellett a játékidő másik részét a beléptető kártyák keresgélése veszi el. Semmi komoly kihívás nincs így a játékban, és ráadásul még idegesítő is, hogy egy hagyományos vonatot is ilyennel kell beindítanunk.


Zárszóként még annyit említenénk, hogy pazarul összerakott és megtervezett játékot adott ki kezei közül a Metropolis – Eidos páros, amit kissé beárnyékol a játékmenet változatlansága, de aki imádja az akciót, és vonzódik a pergős eseményekért, az nem fog benne csalódni. A magyarokat szívós emberekként tartják számon a világban, akik képesek jól viselni az egyhangú „munkát" – lehet, hogy éppen ezzel tettek minket most próbára! :)