A tavaly boltokba került Titan Quest sikeresen bebizonyította azt a feltételezést, miszerint készülhet még annyira élvezetes játék, mint a Diablo volt hajdanán. Trónfosztóként érkezett a Dawn of Magic is, ám itt már a töltőképernyőn végigcsorduló vér is sejteti, hogy mindenféle mitológiai badarság helyett a sátáni hangulaton lesz a hangsúly, hasonlóan a Blizzard klasszikusához.
A SkyFallen Entertainment első komolyabb próbálkozása a Dawn of Magic, mely Oroszországban Blood Magic néven ismeretes, valamint világszerte is e munkacímen hallhattunk a projektről. Nyugodtan mondhatjuk, hogy tesztalanyunk nem mai csirke: 2004-ben, mikor előzetest írtunk róla, a következő év elejére ígérték a megjelenési dátumot, ám a boltokba kerülés csak az elmúlt hónapban volt esedékes. Az első képek és videók lehengerlő grafikával, változatossággal és sok-sok más finomsággal kecsegtettek, ilyen módon nem voltunk restek kipróbálni az új akció-szerepjátékot, mikor az megérkezett szerkesztőségünkbe.
![](/media/galeria/jatek/1/1920/3786/160430_normal_tcikk1.jpg)
Szerepjáték lévén a Dawn of Magic is karaktergenerálással indul – azaz indulna, lévén csak az előre megtervezett négy szereplő közül adódik lehetőségünk választani. Mindegyik hősnek megvannak a maga erősségei, gyengeségei, illetve a kiváltképp hülye neveik. Elsőként beszéljünk a Félszeg Tudósról (Awkward Scholar), aki ideje nagy részét könyvolvasással és mágiatanulással tölti. Ebből kifolyólag nagyon sok mannája (a játékban ezt Chi-nek nevezik) van, támadásai viszont többnyire gyengék. A Pék Felesége (Baker's Wife) stramm asszony, életereje jóval több van a másik három szereplőhöz viszonyítva. A Kövér Szerzetes (Fat Friar) a legerősebb a négy karakter közül – már ami a fizikai adottságokat illeti: ő képes legtöbb tárgy cipelésére egyszerre. A Furcsa Cigány (Weird Gypsy) névre hallgató hölgyemény átlagos képességekkel bír: jutott neki mindenből kisebb-nagyobb mértékben. Miután kinevettétek magatokat az idiótábbnál-idiótább neveken, levonhatjátok a következtetést: háromféle alapvető adottság létezik a Dawn of Magic-ben. Az első az életerő, mely értelemszerűen sérülés esetén apadhat, illetve magától vagy különféle löttyök hatásáról nőhet. A Chi – mint már említettem – a manát jelenti: segítségével tudunk varázsolni. Végül pedig illik megemlíteni az erősséget, mely hátizsákunk tartalmát befolyásolja. A játékban ugyanis minden tárgynak, felszerelésnek súlya van, ilyen módon nem tömhetjük végtelenségig pakkunkat, hiszen karakterünk nem feltétlenül fogja elbírni azt. Szintlépéskor ezen három adottságot fejleszthetjük: növelhetjük életerőnket vagy mannánkat, továbbá erősödhetünk, minek köszönhetően több item kerülhet hátizsákunkba.
![](/media/galeria/jatek/1/1920/3786/160431_normal_tcikk2.jpg)
Aki esetleg attól tartana, hogy a négy karakter neki nem elég, ráadásul a változatosságot is hiányolná, annak megsúgjuk: feleslegesen aggódik. Egyfelől, már egyetlen karakterrel is rendkívül hosszú időbe telik végigjátszani a Dawn of Magic-et, másfelől pedig a megtanulható varázslatok és a különféle testi elváltozások révén aligha akad majd két ugyanolyan karakterünk a játék során. A Fable című Peter Molyneux-féle szerepjátékkal próbálkozóknak bizonyára emlékezetes volt, ahogyan hősünk tetteitől függően megváltozott külsőre – kicsit részletesebben kapott helyet ez az érdekesség tesztünk alanyában is. Karakterünk teste számos ponton változhat meg, a legelképesztőbb lények jöhetnek létre egy-egy végigjátszás során. Szárnyaink és szarvaink nőhetnek, kezeink átalakulhatnak, lábaink elcsökevényesedhetnek a repülés sokszori használata miatt. Hihetetlenül jópofa dolog ez, nem kicsit néztünk, mikor bögyös cigány asszonyunk fejéből hirtelen két bazi nagy tülök nőtt ki. Hovatovább még a változatosságot is lehetővé teszi. Tetoválásokat is aggathatunk karakterünkre, ha mindezek után még mindig nem tartjuk eléggé elvetemültnek hősünk. (Azért megjegyezzük: a külső átalakulást mi nem nagyon tudjuk befolyásolni.)
![](/media/galeria/jatek/1/1920/3786/160432_normal_tcikk3.jpg)
A készítők szerint a Diablo és a Dawn of Magic két teljesen különböző játék. Első látásra nemigen hiszünk nekik. „Miért is?" Hangzik a kérdés, a válasz pedig viszonylag egyszerű. Az orosz alkotásban a hangsúly teljes mértékben a mágián van: itt nincs se harcos, se vadász, hanem csak mágus. Tizenkét fő ágazatra bontották a varázslatokat tulajdonságaik szerint, melyekből a játék elején hármat választva úgyszólván mesterei lehetünk azoknak. Ilyen kategóriák a tűz-, a föld-, a víz-, a levegő-, a csont-, a fekete-, a fény-, a vérmágia, az alkímia, a rontások, az áldások és az idézések. Mindegyik típus nyolc varázslatot rejt, mely összesen kilencvenhat megtanulható képességet jelent. Ezek között akad elsődleges, illetve másodlagos varázslat, melyeket kedvünk szerint kombinálhatunk, növelve így a lehetőségek amúgy is széles tárházát. A hatásosabb sebzés érdekében például tűzlabdáinkat tűzzel erősíthetjük, vagy éppen egy-egy hosszabb ideig tartó rontást úgy küldhetünk ellenfelünkre, hogy mellé mozdulatlansággal sújtjuk, így tovább tudjuk támadni. Érdemes minden lehetőséget kipróbálni, mert egyik-másik varázslat rendkívüli hatékonysággal bírhat. Szintlépéskor fejleszthetjük ezeket a varázslatokat, de erősíthetjük magunkat további alapképzettségekben is: úgy mint a kereskedésben, a fegyverviselésben, a javítási képességben többek között.
![](/media/galeria/jatek/1/1920/3786/160433_normal_tcikk4.jpg)
A játék története a Modo névre hallgató kolléga körül forog: a korábban halhatatlan lényt büntetésül az istenek halandóvá tették, s a földre küldték, hogy ott élje le életét. Modo azonban természetesen ezt nem hagyja annyiban: megpróbálja visszaszerezni természetfeletti képességeit, visszatérni a halhatatlanok világába, s mintegy bosszúként elpusztítani bolygónkat. A játékoson múlik a sztori vége: a jókat pártolva megmentjük az óriás sárgolyót, melyet napjainkban amúgy is sok baj sújt (apokalipszis, globális felmelegedés, Tokio Hotel) vagy gonoszként segítjük Modot céljai elérésében, hogy aztán hősünk is halhatatlanná váljon.
![](/media/galeria/jatek/1/1920/3786/160434_normal_tcikk5.jpg)
A játék során küldetéseink számos helyszínen játszódnak. Az öt fejezetre osztott történet kulcsmissziói többnyire egyhangúak: lényegében mindig el kell jutnunk valahova közben kiirtva ellenséges élőlények garmadáját. A mellékküldetések jópofák, többször abszolválhatóak a plusz tapasztalati pont érdekében. Bár ezek sem túl motiválóak, mégis érdekesek: egy anyának segíteni kell összegyűjteni gyermekeit a faluban, vagy éppen idő előtt le kell vágnunk a városhoz közelítő tolvajbandát. Az említett számos helyszín, sajnos csak számában bőséges – változatosnak nem túl változatosak ezek sem. Többnyire valamilyen kietlen vidéken megyünk előre, időközben akad egy-egy falu vagy város, majd a különféle teleportkapukon átkerülünk egy bányába, végül az egész folyamat ismétlődik a végtelenségig. A navigálást egyszerűsítendő többféle módon is nézhetjük térképünket, bár őszintén megvallva nem segít sokat, sőt merjük állítani, hogy használhatatlan. Pályánként négy-ötféle ellenfél szerepel tömegével: koboldok, farkasok, óriáspókok, kígyók – sok ötlet itt sem mutatkozik be. A tőlük szerzett zsákmány lehet pénz, fegyver, különféle löttyök: a szokásos. Ezek kerülnek hátizsákunkba korlátozott mennyiségben, mert ahogy említettük, hősünk erősségétől függ, hogy mennyit tud cipelni. Érdekesség, hogy fegyvereinket fejleszthetjük, miután a különféle talált köveket beleforrasztottuk mordályunkba: így az nagyobb sebzést kaphat, strapabíróbb lehet, vagy akár karakterünket is tápolhatja.
![](/media/galeria/jatek/1/1920/3786/160435_normal_tcikk6.jpg)
Az irányítás végtelenül egyszerű, gyakorlatilag csak az egérre van szükségünk egy edzett mutató és középső ujj társaságában, illetve érdemes megtanulni néhány gyorsbillentyűt is a profizmus végett. A játék grafikája tetszetős, bár a Titan Quest sokkal szebb volt nála – cikkünk alanyának mentségére legyen mondva, hogy a gépigény meglehetősen jóra sikerült míg az ókort feldolgozó címnek még Daks kollégánk gépét is sikerült a halálba küldenie. A textúrák néhol elnagyoltak, a karakterek kidolgozása kissé darabos, továbbá a színvilág is eléggé fakó. A végeredmény tehát nem a legtökéletesebb, de nem panaszkodhatunk a már említett rendszerigények miatt, no meg persze a Dawn of Magic így is az egyik legjobban kinéző produktum a kategóriájában. A hangokkal nem voltunk már annyira megelégedve: a szinkronszínészek vélhetőleg kevés kávét ittak azon reggelen, mikor összedobták a játék hangaláfestését – a szinkron álmos, élettelen. A környezet és más élőlények által keltett hanghatások rendben voltak, a zenével sem akadtak gondok leszámítva azt, hogy alig-alig csendült fel valami muzsika.
![](/media/galeria/jatek/1/1920/3786/160436_normal_tcikk7.jpg)
A Dawn of Magic legnagyobb problémája, hogy nincs hangulata: egyszerűen unalmas. A játék elején létrehozunk egy karaktert, elindulunk vele automatikusan az első küldetésért, ami a sztorihoz kapcsolódik: ekkor naplónkban leírják, hogy mit, hol, mennyit kell ölni, mi pedig robot módjára menetelünk a célállomáshoz, hogy vagdalkozzunk össze-vissza. A küldetés befejeztével visszatérünk a megbízóhoz, majd ő elküld valaki máshoz, ahol kezdődik az egész procedúra elölről. Engem egyedül a hősöm véletlenszerű eltorzulása motivált – ez jelenti az egyedüli színfoltot a játékban.
![](/media/galeria/jatek/1/1920/3786/160437_normal_tcikk8.jpg)
A Dawn of Magic olyan játék, mellyel összességében nem lenne semmi problémánk, ha élveznénk vele játszani, s lenne ami motiválna minket a végigjátszásra. Összességében a játékmenet jó, átgondolt, a grafika is elfogadható, azonban mit érnek ezen pozitívumok, ha unalmas a játék? Rendelkezzen egy cím akármilyen DirectX 10-hez méltó kinézettel, ha nem szórakoztat: akkor csak úgyis egy techdemó marad, nemde?
![](/media/galeria/jatek/1/1920/3786/160430_normal_tcikk1.jpg)
Szerepjáték lévén a Dawn of Magic is karaktergenerálással indul – azaz indulna, lévén csak az előre megtervezett négy szereplő közül adódik lehetőségünk választani. Mindegyik hősnek megvannak a maga erősségei, gyengeségei, illetve a kiváltképp hülye neveik. Elsőként beszéljünk a Félszeg Tudósról (Awkward Scholar), aki ideje nagy részét könyvolvasással és mágiatanulással tölti. Ebből kifolyólag nagyon sok mannája (a játékban ezt Chi-nek nevezik) van, támadásai viszont többnyire gyengék. A Pék Felesége (Baker's Wife) stramm asszony, életereje jóval több van a másik három szereplőhöz viszonyítva. A Kövér Szerzetes (Fat Friar) a legerősebb a négy karakter közül – már ami a fizikai adottságokat illeti: ő képes legtöbb tárgy cipelésére egyszerre. A Furcsa Cigány (Weird Gypsy) névre hallgató hölgyemény átlagos képességekkel bír: jutott neki mindenből kisebb-nagyobb mértékben. Miután kinevettétek magatokat az idiótábbnál-idiótább neveken, levonhatjátok a következtetést: háromféle alapvető adottság létezik a Dawn of Magic-ben. Az első az életerő, mely értelemszerűen sérülés esetén apadhat, illetve magától vagy különféle löttyök hatásáról nőhet. A Chi – mint már említettem – a manát jelenti: segítségével tudunk varázsolni. Végül pedig illik megemlíteni az erősséget, mely hátizsákunk tartalmát befolyásolja. A játékban ugyanis minden tárgynak, felszerelésnek súlya van, ilyen módon nem tömhetjük végtelenségig pakkunkat, hiszen karakterünk nem feltétlenül fogja elbírni azt. Szintlépéskor ezen három adottságot fejleszthetjük: növelhetjük életerőnket vagy mannánkat, továbbá erősödhetünk, minek köszönhetően több item kerülhet hátizsákunkba.
![](/media/galeria/jatek/1/1920/3786/160431_normal_tcikk2.jpg)
Aki esetleg attól tartana, hogy a négy karakter neki nem elég, ráadásul a változatosságot is hiányolná, annak megsúgjuk: feleslegesen aggódik. Egyfelől, már egyetlen karakterrel is rendkívül hosszú időbe telik végigjátszani a Dawn of Magic-et, másfelől pedig a megtanulható varázslatok és a különféle testi elváltozások révén aligha akad majd két ugyanolyan karakterünk a játék során. A Fable című Peter Molyneux-féle szerepjátékkal próbálkozóknak bizonyára emlékezetes volt, ahogyan hősünk tetteitől függően megváltozott külsőre – kicsit részletesebben kapott helyet ez az érdekesség tesztünk alanyában is. Karakterünk teste számos ponton változhat meg, a legelképesztőbb lények jöhetnek létre egy-egy végigjátszás során. Szárnyaink és szarvaink nőhetnek, kezeink átalakulhatnak, lábaink elcsökevényesedhetnek a repülés sokszori használata miatt. Hihetetlenül jópofa dolog ez, nem kicsit néztünk, mikor bögyös cigány asszonyunk fejéből hirtelen két bazi nagy tülök nőtt ki. Hovatovább még a változatosságot is lehetővé teszi. Tetoválásokat is aggathatunk karakterünkre, ha mindezek után még mindig nem tartjuk eléggé elvetemültnek hősünk. (Azért megjegyezzük: a külső átalakulást mi nem nagyon tudjuk befolyásolni.)
![](/media/galeria/jatek/1/1920/3786/160432_normal_tcikk3.jpg)
A készítők szerint a Diablo és a Dawn of Magic két teljesen különböző játék. Első látásra nemigen hiszünk nekik. „Miért is?" Hangzik a kérdés, a válasz pedig viszonylag egyszerű. Az orosz alkotásban a hangsúly teljes mértékben a mágián van: itt nincs se harcos, se vadász, hanem csak mágus. Tizenkét fő ágazatra bontották a varázslatokat tulajdonságaik szerint, melyekből a játék elején hármat választva úgyszólván mesterei lehetünk azoknak. Ilyen kategóriák a tűz-, a föld-, a víz-, a levegő-, a csont-, a fekete-, a fény-, a vérmágia, az alkímia, a rontások, az áldások és az idézések. Mindegyik típus nyolc varázslatot rejt, mely összesen kilencvenhat megtanulható képességet jelent. Ezek között akad elsődleges, illetve másodlagos varázslat, melyeket kedvünk szerint kombinálhatunk, növelve így a lehetőségek amúgy is széles tárházát. A hatásosabb sebzés érdekében például tűzlabdáinkat tűzzel erősíthetjük, vagy éppen egy-egy hosszabb ideig tartó rontást úgy küldhetünk ellenfelünkre, hogy mellé mozdulatlansággal sújtjuk, így tovább tudjuk támadni. Érdemes minden lehetőséget kipróbálni, mert egyik-másik varázslat rendkívüli hatékonysággal bírhat. Szintlépéskor fejleszthetjük ezeket a varázslatokat, de erősíthetjük magunkat további alapképzettségekben is: úgy mint a kereskedésben, a fegyverviselésben, a javítási képességben többek között.
![](/media/galeria/jatek/1/1920/3786/160433_normal_tcikk4.jpg)
A játék története a Modo névre hallgató kolléga körül forog: a korábban halhatatlan lényt büntetésül az istenek halandóvá tették, s a földre küldték, hogy ott élje le életét. Modo azonban természetesen ezt nem hagyja annyiban: megpróbálja visszaszerezni természetfeletti képességeit, visszatérni a halhatatlanok világába, s mintegy bosszúként elpusztítani bolygónkat. A játékoson múlik a sztori vége: a jókat pártolva megmentjük az óriás sárgolyót, melyet napjainkban amúgy is sok baj sújt (apokalipszis, globális felmelegedés, Tokio Hotel) vagy gonoszként segítjük Modot céljai elérésében, hogy aztán hősünk is halhatatlanná váljon.
![](/media/galeria/jatek/1/1920/3786/160434_normal_tcikk5.jpg)
A játék során küldetéseink számos helyszínen játszódnak. Az öt fejezetre osztott történet kulcsmissziói többnyire egyhangúak: lényegében mindig el kell jutnunk valahova közben kiirtva ellenséges élőlények garmadáját. A mellékküldetések jópofák, többször abszolválhatóak a plusz tapasztalati pont érdekében. Bár ezek sem túl motiválóak, mégis érdekesek: egy anyának segíteni kell összegyűjteni gyermekeit a faluban, vagy éppen idő előtt le kell vágnunk a városhoz közelítő tolvajbandát. Az említett számos helyszín, sajnos csak számában bőséges – változatosnak nem túl változatosak ezek sem. Többnyire valamilyen kietlen vidéken megyünk előre, időközben akad egy-egy falu vagy város, majd a különféle teleportkapukon átkerülünk egy bányába, végül az egész folyamat ismétlődik a végtelenségig. A navigálást egyszerűsítendő többféle módon is nézhetjük térképünket, bár őszintén megvallva nem segít sokat, sőt merjük állítani, hogy használhatatlan. Pályánként négy-ötféle ellenfél szerepel tömegével: koboldok, farkasok, óriáspókok, kígyók – sok ötlet itt sem mutatkozik be. A tőlük szerzett zsákmány lehet pénz, fegyver, különféle löttyök: a szokásos. Ezek kerülnek hátizsákunkba korlátozott mennyiségben, mert ahogy említettük, hősünk erősségétől függ, hogy mennyit tud cipelni. Érdekesség, hogy fegyvereinket fejleszthetjük, miután a különféle talált köveket beleforrasztottuk mordályunkba: így az nagyobb sebzést kaphat, strapabíróbb lehet, vagy akár karakterünket is tápolhatja.
![](/media/galeria/jatek/1/1920/3786/160435_normal_tcikk6.jpg)
Az irányítás végtelenül egyszerű, gyakorlatilag csak az egérre van szükségünk egy edzett mutató és középső ujj társaságában, illetve érdemes megtanulni néhány gyorsbillentyűt is a profizmus végett. A játék grafikája tetszetős, bár a Titan Quest sokkal szebb volt nála – cikkünk alanyának mentségére legyen mondva, hogy a gépigény meglehetősen jóra sikerült míg az ókort feldolgozó címnek még Daks kollégánk gépét is sikerült a halálba küldenie. A textúrák néhol elnagyoltak, a karakterek kidolgozása kissé darabos, továbbá a színvilág is eléggé fakó. A végeredmény tehát nem a legtökéletesebb, de nem panaszkodhatunk a már említett rendszerigények miatt, no meg persze a Dawn of Magic így is az egyik legjobban kinéző produktum a kategóriájában. A hangokkal nem voltunk már annyira megelégedve: a szinkronszínészek vélhetőleg kevés kávét ittak azon reggelen, mikor összedobták a játék hangaláfestését – a szinkron álmos, élettelen. A környezet és más élőlények által keltett hanghatások rendben voltak, a zenével sem akadtak gondok leszámítva azt, hogy alig-alig csendült fel valami muzsika.
![](/media/galeria/jatek/1/1920/3786/160436_normal_tcikk7.jpg)
A Dawn of Magic legnagyobb problémája, hogy nincs hangulata: egyszerűen unalmas. A játék elején létrehozunk egy karaktert, elindulunk vele automatikusan az első küldetésért, ami a sztorihoz kapcsolódik: ekkor naplónkban leírják, hogy mit, hol, mennyit kell ölni, mi pedig robot módjára menetelünk a célállomáshoz, hogy vagdalkozzunk össze-vissza. A küldetés befejeztével visszatérünk a megbízóhoz, majd ő elküld valaki máshoz, ahol kezdődik az egész procedúra elölről. Engem egyedül a hősöm véletlenszerű eltorzulása motivált – ez jelenti az egyedüli színfoltot a játékban.
![](/media/galeria/jatek/1/1920/3786/160437_normal_tcikk8.jpg)
A Dawn of Magic olyan játék, mellyel összességében nem lenne semmi problémánk, ha élveznénk vele játszani, s lenne ami motiválna minket a végigjátszásra. Összességében a játékmenet jó, átgondolt, a grafika is elfogadható, azonban mit érnek ezen pozitívumok, ha unalmas a játék? Rendelkezzen egy cím akármilyen DirectX 10-hez méltó kinézettel, ha nem szórakoztat: akkor csak úgyis egy techdemó marad, nemde?
Kapcsolódó cikk
Kár érte.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.