Természetfeletti erők, megmagyarázhatatlan események, gatyába csinálós helyszínek, sötétség szülte szörnyek, húsmarcangolás, akció, brutalitás, vér, vér és még több vér. Igen, jól asszociáltatok, ez a The Darkness!
A Top Cow Productions 1996-ban debütált, majd az ezredfordulón megszűnt képregényéből a The Chronicles of Riddick: Escape from Butcher Bay-t is jegyző Starbreeze Studios készített játékadaptációt, kizárólag Playstation 3 és Xbox 360 platformra. Jackie Estacado története a Dimension Films-nek köszönhetően hamarosan a mozikba is beköltözik, ám most inkább koncentráljunk a játékra, és lássuk, mit sikerült ezúttal alakítani.
Frankie "Kill the Children too" Franchetti megbecsült és nagymenő maffiafőnök. A történet elején egy Sonatine névre hallgató különleges idegen tanácsára örökbe fogadja a kicsi Jackie Estacado-t, abban a reményben, hogy az hasznára lehet majd a családnak. Jackie könnyen beilleszkedik a maffiába, szüzességét 14 éves korában egy dögös rendőrnő irodájában veszti el, igazi nagypályás életet él. Mindenbe belekeveredik, mocskos ügyei csak úgy tornyosulnak a rendőrségi leltárban, de az öreg Frankie mindig kimossa őt a bajból. Egy nap azonban furcsa események sora veszi kezdetét, mely örökre megváltoztatja Jackie életét.
Frankie Franchetti ideje lejárt, családfői szerepét pedig unokatestvére, a véreskezű, kegyetlen valamint súlyos mentális és magatartási gondokkal küzdő Paulie veszi át, aki szívből utálja Jackie-t. Ennél kicsit fontosabb és érdekesebb az, hogy az idegen jóslata egyszer csak beteljesedik, bár nem éppen úgy, ahogy azt a maffiafőnök anno elképzelte. Jackie 21. születésnapján megszállja őt a gonosz, és feltör belőle minden sötét erő. Ez a két fordulat egyszerre olyan zűrzavart indít el, mely teljesen felforgat mindent főszereplőnk körül.
A fordulatokról nem szívesen írunk, ám sajnos muszáj, hogy teljes legyen a kép – na meg amúgy is ismert azok számára, akik utánanéztek az eredeti sztorinak. A képregény-sorozat egyik részében Jackie összeakad Batman-nel, és újabb fordulatot vesz élete. Ott akarja hagyni a bűnöző múltját, ki akar szállni a maffiából, Paulie azonban ezt nem nézi jó szemmel, és főszereplőnkre küldi bérgyilkosait. Jackie bosszút esküszik, és elhatározza, hogy ha úgy alakul, átveszi az őrült Paulie-tól a Franchetti család irányítását.
A játék itt indít. Jackie születésnapján vagyunk, a haverokkal éppen kocsit hajtunk, mikor mogorva fakabátok tűnnek fel a színen. Lövöldözés, autós üldözés, és minden, ami belefér. Jackie hangokat hall, a gonosz szól hozzá, majd kicsit később fel is tör belőle a sötét erő, és elnyeri természetfeletti erejét.
A történetmesélésből több is volt, mint elég, lássuk a játékot. A The Darkness stílusa ugyebár FPS, ám ami nagy meglepetést okozott, az az, hogy játékmenete nemhogy nem lineáris, hanem olyan szabadságot nyújt, melyet nagy túlzással anno a Deus Ex is adott. A játék elején rendőrök és bosszúszomjas bűnbandák elől menekülünk, mindig csak egy felé lehet menni, ekkor még olyan a játék, mint bármelyik más, maffiás FPS. Azonban miután felszabadul bennünk a gonosz, és legyőztük ellenfeleinket, gyakorlatilag oda mehetünk, ahova akarunk. Persze ezt ne úgy képzeljétek el, mint a GTA-t, hogy bárhol is lyukadunk ki, mindig csinálhatunk valamit, itt ez ugyanis nagyjából kimerül az éjszakai városban való bóklászással. Persze ez se semmi, ráadásul nagyon hangulatos is!
Az aktuális küldetéseinket a tasks menüben lehet megnézni, de persze a játék is úgy alakítja cselekményszálait, hogy nagyjából tudjuk, mit is kell legközelebb csinálni. Most egy kicsit elidőznék itt az első percek hangulatelemein. Miután megmenekültünk, megszólal bennünk a lelkiismeret, hogy meg kéne látogatni kedvesünket, elvégre mégis szülinapunk van, kár lenne kimaradni otthonról. Eltesszük fegyvereinket, majd keresünk egy nyilvános telefont, és felhívjuk Jenny-t, aki elmondja, hogy épp most költözött be az új lakásba. Lemegyünk a metróaluljáróba, az információs pultnál megkérdezzük, hogy merre van a cím, majd felszállunk a metróra, és elutazunk hozzá.
Egy-egy helyszín között Jackie monológját hallgathatjuk végig, amolyan hollywoodi rendezésben. Sötét háttér előtt állva főszereplőnk ad interjút, kitálalva benne jelenlegi érzelmeit, gondjait, belső vívódásait. „Elmondjam Jenny-nek, hogy mi történt velem? Nem értené meg. Nem akarom megijeszteni. Sőt! Meg kell védenem őt... magamtól." Ezek a jelenetek amúgy végigkísérik a teljes játékot, Jackie amolyan Szulák Show módjára itt mindig őszintén vall gondolatairól.
Megérkeztünk. Az aluljáróban igazi élet folyik, akad ott buliba igyekvő tini lány, padon alvó csöves, és mindenkit megszólító öreg hölgy is. A megfelelő állomásnál leszállunk, de persze itt is összeakadunk pár rosszfiúval. Ezek nem sok vizet zavarnak, igazából felesleges is megemlíteni őket. Megkeressük a házat, felmegyünk az emeletre, benyitunk, ahol már vár ránk szerelmünk és a csöppet helytelenül írt nevünkkel feldíszített torta. Letudjuk a szokásos formalitásokat, majd leülünk a TV elé. Igen, ez még mindig a játékmenet, nem az átvezető animáció. Tespedünk a kanapén, valami régi fekete-fehér film kezdődik éppen, Jenny pedig vidáman kacérkodik a távirányítóval: „Kéne mi? Ne is álmodj róla szépfiú. Az én lakásom, az én TV-m, az én távirányítóm." Nagyba megy a film, Jenny egyre csúszik ölünkbe, majd megesik az első csók. Kis idő után Jenny elalszik, mi pedig zavartalanul elhagyhatjuk a házat, abban a tudatban, hogy letudtuk férfiúi teendőinket, és az asszony is boldog.
Miért meséltem ezt el? Kérlek. Ilyen játékelemekkel még életemben nem találkoztam, pedig az RPG műfaj sem áll tőlem távol. Túlzás lenne azt állítani, hogy stílusteremtő játék a The Darkness, de vannak részei, amik igenis olyan vérfrissítést visznek a játékvilágba, melyről még álmodni sem mertünk. A remek történet mellé fantasztikus játékélmény társul, igazából már nem is kell több, hogy jó osztályzást kapjon a játék. Azért van még sok minden Jackie tarsolyában!
Lássuk a sötét képességeket, és magát a harcokat. Ifjú barátunk kedvenc fegyvere a dupla 9 milliméteres, hősünket legtöbbször két pisztollyal a kezében fogjuk látni – már ami a lövöldözős részeket illeti. Természetfeletti ereje millió képességet ad neki, a képregények tele voltak mindig új és új mutatványokkal. Itt már a játék elején többet is megkapunk. Először is, parancsolni tudunk a pokol kis különös teremtményeinek (a Darklingoknak), hogy segítsenek nekünk egy-egy feladat megoldásában. Legegyszerűbb képességük, hogy megmutatják nekünk, merre kell menni, vagy hogyan kell kijutni egy-egy helyszínről, de tudnak lőni is, sőt előttünk rohanva sorra kioltják a pálya fényforrásait – a világost ugyanis nem igazán kedveli a gonosz.
A második képesség, és egyben legnagyobb erőnk a testünkből kinövő csápokban rejlik. Kérésünkre két hatalmas kígyószerű szörnyeteg nő ki belőlünk, amik szinte bármilyen feladatra bevethetőek. Át tudjuk venni felettük az irányítást, így benézhetünk a sötét sarkokon, sőt legyilkolhatjuk az ott tespedő maffiatagokat is. A megölt emberek szívét ki lehet marni, így mindig erősebbé téve a magunkat és csápjainkat, de remek szolgálatot nyújtanak továbbá, ha emeleti ablakba, vagy pincerésen kell bemenni. Felettébb hangulatos látvány, mikor a két kígyószörnyünk összeveszik a zsákmányon, és rövid csatát vív egymással a szemünk láttára. Az extra képességekhez tartozik még egy hatalmas és erős fullánk is, mellyel ellenfeleinket nyársalhatjuk fel, avagy eldobálhatjuk az utunkba kerülő autókat és egyéb tárgyakat. A harmadik legfontosabb tudásunkkal egy fekete lyukat nyithatunk szinte bárhol, mely utána szinte mindent magába szippant, kinyírva ezzel az ott álló ellenfeleket is.
Főszereplőnk nem kispályás tehát, ilyen erőkkel a kezében pedig szinte legyőzhetetlen – mégis akad bőven, aki az életére akar törni. A hangok terén csak jót lehet mondani, a szinkronokat nagyon eltalálták, a háttérzene pedig zseniális. Ha sétálunk az utcán, akkor kellemes, dallamos muzsika szól, nem egyszer feldobva azt zongorával és egyéb hangszerekkel. Ha lemegyünk az aluljáróba, akkor TV-zni is lehet (az egyik megállónál a csöves bevásárlókocsijában megy az adás), itt megnézhetjük a friss híreket, vagy ha szerencsénk van, klippeket is láthatunk. A játék alatt volt olyan, hogy perceket időztem az alvó csöves mellett, egyszerűen olyan jó zene ment a TV-jében. A The Darkness-re aztán mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy nincs hangulata!
A látvány gyönyörű, nincs erre jobb szó. A város cseppnyi noire hangulatot áraszt magából, de pont annyit, hogy kellemes átfedésben legyen a horrorral. A karakter mesterien kidolgozott, a fények fantasztikusak, az árnyékok félelmetesek és valós időben vetülnek, a játéktér pedig kivétel nélkül nagyfelbontású és éles textúrákkal van borítva. A játék már-már súrolja az „Úristen, ilyen grafika nincs!" jelzőt, pedig még tele sincs nyomva mindenféle modern speciális effekttel. Itt felesleges lenne kiemelni részleteket, nézzétek meg inkább a képeket, vagy a gameplay videót, sőt vegyétek meg a játékot, és csodálkozzatok ti magatok!
Negatívumot nehéz keresni, a játék úgy jó, ahogy van. A hangulata darkos, horroros, misztikus, mindig úgy adagolva azt, hogy éppen megkapó legyen. A játékélmény és a történet fantasztikus, a város pedig gyönyörű, és szinte befal minket, annyira attraktív. Az egyetlen gond itt, hogy sokat elvesz a sétálgatás, a türelmetlenebb gamerek pedig hamar ott fogják hagyni a játékot, annyira időrabló ugyanis néhány rész. Igazából egy nagy negatívumot lehet kiemelni, az pedig az ellenfelek viselkedése. Még meg sem láttuk őket, máris tüzelnek, de ha otthagyjuk őket, és befordulunk a sarkon, akkor utánunk se jönnek, sokszor inkább folytatják a pár másodpercre félbeszakadt semmittevést. Kicsit idegesítő, de legalább van idő bíbelődni a természetfeletti erőkkel.
Nem érdemes sokáig húzni a cikket, ennyi talán éppen elég volt, hogy megfogjon mindenkit ez a remek játék. Persze lesznek az olvasók közt olyanok, akik elhatárolódnak a műfajtól, avagy kifejezetten nem jön be nekik ez a darkos, vérben úszó játékmenet, de oda se neki, minket sikerült lehengerelni! Ez a játék csillagos ötöst, és persze milliós bevételt érdemel!
Frankie "Kill the Children too" Franchetti megbecsült és nagymenő maffiafőnök. A történet elején egy Sonatine névre hallgató különleges idegen tanácsára örökbe fogadja a kicsi Jackie Estacado-t, abban a reményben, hogy az hasznára lehet majd a családnak. Jackie könnyen beilleszkedik a maffiába, szüzességét 14 éves korában egy dögös rendőrnő irodájában veszti el, igazi nagypályás életet él. Mindenbe belekeveredik, mocskos ügyei csak úgy tornyosulnak a rendőrségi leltárban, de az öreg Frankie mindig kimossa őt a bajból. Egy nap azonban furcsa események sora veszi kezdetét, mely örökre megváltoztatja Jackie életét.
Frankie Franchetti ideje lejárt, családfői szerepét pedig unokatestvére, a véreskezű, kegyetlen valamint súlyos mentális és magatartási gondokkal küzdő Paulie veszi át, aki szívből utálja Jackie-t. Ennél kicsit fontosabb és érdekesebb az, hogy az idegen jóslata egyszer csak beteljesedik, bár nem éppen úgy, ahogy azt a maffiafőnök anno elképzelte. Jackie 21. születésnapján megszállja őt a gonosz, és feltör belőle minden sötét erő. Ez a két fordulat egyszerre olyan zűrzavart indít el, mely teljesen felforgat mindent főszereplőnk körül.
A fordulatokról nem szívesen írunk, ám sajnos muszáj, hogy teljes legyen a kép – na meg amúgy is ismert azok számára, akik utánanéztek az eredeti sztorinak. A képregény-sorozat egyik részében Jackie összeakad Batman-nel, és újabb fordulatot vesz élete. Ott akarja hagyni a bűnöző múltját, ki akar szállni a maffiából, Paulie azonban ezt nem nézi jó szemmel, és főszereplőnkre küldi bérgyilkosait. Jackie bosszút esküszik, és elhatározza, hogy ha úgy alakul, átveszi az őrült Paulie-tól a Franchetti család irányítását.
A játék itt indít. Jackie születésnapján vagyunk, a haverokkal éppen kocsit hajtunk, mikor mogorva fakabátok tűnnek fel a színen. Lövöldözés, autós üldözés, és minden, ami belefér. Jackie hangokat hall, a gonosz szól hozzá, majd kicsit később fel is tör belőle a sötét erő, és elnyeri természetfeletti erejét.
A történetmesélésből több is volt, mint elég, lássuk a játékot. A The Darkness stílusa ugyebár FPS, ám ami nagy meglepetést okozott, az az, hogy játékmenete nemhogy nem lineáris, hanem olyan szabadságot nyújt, melyet nagy túlzással anno a Deus Ex is adott. A játék elején rendőrök és bosszúszomjas bűnbandák elől menekülünk, mindig csak egy felé lehet menni, ekkor még olyan a játék, mint bármelyik más, maffiás FPS. Azonban miután felszabadul bennünk a gonosz, és legyőztük ellenfeleinket, gyakorlatilag oda mehetünk, ahova akarunk. Persze ezt ne úgy képzeljétek el, mint a GTA-t, hogy bárhol is lyukadunk ki, mindig csinálhatunk valamit, itt ez ugyanis nagyjából kimerül az éjszakai városban való bóklászással. Persze ez se semmi, ráadásul nagyon hangulatos is!
Az aktuális küldetéseinket a tasks menüben lehet megnézni, de persze a játék is úgy alakítja cselekményszálait, hogy nagyjából tudjuk, mit is kell legközelebb csinálni. Most egy kicsit elidőznék itt az első percek hangulatelemein. Miután megmenekültünk, megszólal bennünk a lelkiismeret, hogy meg kéne látogatni kedvesünket, elvégre mégis szülinapunk van, kár lenne kimaradni otthonról. Eltesszük fegyvereinket, majd keresünk egy nyilvános telefont, és felhívjuk Jenny-t, aki elmondja, hogy épp most költözött be az új lakásba. Lemegyünk a metróaluljáróba, az információs pultnál megkérdezzük, hogy merre van a cím, majd felszállunk a metróra, és elutazunk hozzá.
Egy-egy helyszín között Jackie monológját hallgathatjuk végig, amolyan hollywoodi rendezésben. Sötét háttér előtt állva főszereplőnk ad interjút, kitálalva benne jelenlegi érzelmeit, gondjait, belső vívódásait. „Elmondjam Jenny-nek, hogy mi történt velem? Nem értené meg. Nem akarom megijeszteni. Sőt! Meg kell védenem őt... magamtól." Ezek a jelenetek amúgy végigkísérik a teljes játékot, Jackie amolyan Szulák Show módjára itt mindig őszintén vall gondolatairól.
Megérkeztünk. Az aluljáróban igazi élet folyik, akad ott buliba igyekvő tini lány, padon alvó csöves, és mindenkit megszólító öreg hölgy is. A megfelelő állomásnál leszállunk, de persze itt is összeakadunk pár rosszfiúval. Ezek nem sok vizet zavarnak, igazából felesleges is megemlíteni őket. Megkeressük a házat, felmegyünk az emeletre, benyitunk, ahol már vár ránk szerelmünk és a csöppet helytelenül írt nevünkkel feldíszített torta. Letudjuk a szokásos formalitásokat, majd leülünk a TV elé. Igen, ez még mindig a játékmenet, nem az átvezető animáció. Tespedünk a kanapén, valami régi fekete-fehér film kezdődik éppen, Jenny pedig vidáman kacérkodik a távirányítóval: „Kéne mi? Ne is álmodj róla szépfiú. Az én lakásom, az én TV-m, az én távirányítóm." Nagyba megy a film, Jenny egyre csúszik ölünkbe, majd megesik az első csók. Kis idő után Jenny elalszik, mi pedig zavartalanul elhagyhatjuk a házat, abban a tudatban, hogy letudtuk férfiúi teendőinket, és az asszony is boldog.
Miért meséltem ezt el? Kérlek. Ilyen játékelemekkel még életemben nem találkoztam, pedig az RPG műfaj sem áll tőlem távol. Túlzás lenne azt állítani, hogy stílusteremtő játék a The Darkness, de vannak részei, amik igenis olyan vérfrissítést visznek a játékvilágba, melyről még álmodni sem mertünk. A remek történet mellé fantasztikus játékélmény társul, igazából már nem is kell több, hogy jó osztályzást kapjon a játék. Azért van még sok minden Jackie tarsolyában!
Lássuk a sötét képességeket, és magát a harcokat. Ifjú barátunk kedvenc fegyvere a dupla 9 milliméteres, hősünket legtöbbször két pisztollyal a kezében fogjuk látni – már ami a lövöldözős részeket illeti. Természetfeletti ereje millió képességet ad neki, a képregények tele voltak mindig új és új mutatványokkal. Itt már a játék elején többet is megkapunk. Először is, parancsolni tudunk a pokol kis különös teremtményeinek (a Darklingoknak), hogy segítsenek nekünk egy-egy feladat megoldásában. Legegyszerűbb képességük, hogy megmutatják nekünk, merre kell menni, vagy hogyan kell kijutni egy-egy helyszínről, de tudnak lőni is, sőt előttünk rohanva sorra kioltják a pálya fényforrásait – a világost ugyanis nem igazán kedveli a gonosz.
A második képesség, és egyben legnagyobb erőnk a testünkből kinövő csápokban rejlik. Kérésünkre két hatalmas kígyószerű szörnyeteg nő ki belőlünk, amik szinte bármilyen feladatra bevethetőek. Át tudjuk venni felettük az irányítást, így benézhetünk a sötét sarkokon, sőt legyilkolhatjuk az ott tespedő maffiatagokat is. A megölt emberek szívét ki lehet marni, így mindig erősebbé téve a magunkat és csápjainkat, de remek szolgálatot nyújtanak továbbá, ha emeleti ablakba, vagy pincerésen kell bemenni. Felettébb hangulatos látvány, mikor a két kígyószörnyünk összeveszik a zsákmányon, és rövid csatát vív egymással a szemünk láttára. Az extra képességekhez tartozik még egy hatalmas és erős fullánk is, mellyel ellenfeleinket nyársalhatjuk fel, avagy eldobálhatjuk az utunkba kerülő autókat és egyéb tárgyakat. A harmadik legfontosabb tudásunkkal egy fekete lyukat nyithatunk szinte bárhol, mely utána szinte mindent magába szippant, kinyírva ezzel az ott álló ellenfeleket is.
Főszereplőnk nem kispályás tehát, ilyen erőkkel a kezében pedig szinte legyőzhetetlen – mégis akad bőven, aki az életére akar törni. A hangok terén csak jót lehet mondani, a szinkronokat nagyon eltalálták, a háttérzene pedig zseniális. Ha sétálunk az utcán, akkor kellemes, dallamos muzsika szól, nem egyszer feldobva azt zongorával és egyéb hangszerekkel. Ha lemegyünk az aluljáróba, akkor TV-zni is lehet (az egyik megállónál a csöves bevásárlókocsijában megy az adás), itt megnézhetjük a friss híreket, vagy ha szerencsénk van, klippeket is láthatunk. A játék alatt volt olyan, hogy perceket időztem az alvó csöves mellett, egyszerűen olyan jó zene ment a TV-jében. A The Darkness-re aztán mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy nincs hangulata!
A látvány gyönyörű, nincs erre jobb szó. A város cseppnyi noire hangulatot áraszt magából, de pont annyit, hogy kellemes átfedésben legyen a horrorral. A karakter mesterien kidolgozott, a fények fantasztikusak, az árnyékok félelmetesek és valós időben vetülnek, a játéktér pedig kivétel nélkül nagyfelbontású és éles textúrákkal van borítva. A játék már-már súrolja az „Úristen, ilyen grafika nincs!" jelzőt, pedig még tele sincs nyomva mindenféle modern speciális effekttel. Itt felesleges lenne kiemelni részleteket, nézzétek meg inkább a képeket, vagy a gameplay videót, sőt vegyétek meg a játékot, és csodálkozzatok ti magatok!
Negatívumot nehéz keresni, a játék úgy jó, ahogy van. A hangulata darkos, horroros, misztikus, mindig úgy adagolva azt, hogy éppen megkapó legyen. A játékélmény és a történet fantasztikus, a város pedig gyönyörű, és szinte befal minket, annyira attraktív. Az egyetlen gond itt, hogy sokat elvesz a sétálgatás, a türelmetlenebb gamerek pedig hamar ott fogják hagyni a játékot, annyira időrabló ugyanis néhány rész. Igazából egy nagy negatívumot lehet kiemelni, az pedig az ellenfelek viselkedése. Még meg sem láttuk őket, máris tüzelnek, de ha otthagyjuk őket, és befordulunk a sarkon, akkor utánunk se jönnek, sokszor inkább folytatják a pár másodpercre félbeszakadt semmittevést. Kicsit idegesítő, de legalább van idő bíbelődni a természetfeletti erőkkel.
Nem érdemes sokáig húzni a cikket, ennyi talán éppen elég volt, hogy megfogjon mindenkit ez a remek játék. Persze lesznek az olvasók közt olyanok, akik elhatárolódnak a műfajtól, avagy kifejezetten nem jön be nekik ez a darkos, vérben úszó játékmenet, de oda se neki, minket sikerült lehengerelni! Ez a játék csillagos ötöst, és persze milliós bevételt érdemel!
Kapcsolódó cikk
Értékelés: + sok sok óra játékidő unalom nélkül
-unalmas gyaloglás
-időrabló részek sokasága(szóval mégis unalmas?)
Akkor most hogy is van ez? Ránéztem erre az értékelésre és elment attól a kedvem, hogy elolvassam a cikket. Na pá All
neked fizettek ezért?
Nem szabad lőni a hasonmásodat mert csak erősebb lesz....a kis szörnyeit lőd....egy kis idő után elkezd majd beszélni a hasonmásod, oda kell menni hozzá nyomsz egy A-t és egyesülsz vele :)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.