Aki azt mondta két éve, hogy a kalandjátékoknak befellegzett, nem elég, hogy közhellyel fárasztotta hallgatóságát, de sajnos még úgy tűnt, hogy igaza is van. Mára viszont nyilvánvalóvá vált, hogy a kalandjátékok műfaja nem meghalt, hanem átalakult, és mint minden más stílusban, itt is vannak jó és rossz darabok vegyesen.
Van túlvilág?
A Next Life sajnos kifejezetten utóbbi kategóriába tartozik. Na nem a történet miatt, azzal nincsen semmi baj. Főhősünk a 23 éves technikus, Adam Raichl lesz, aki útban Karlovy Vary felé autóbalesetet szenved. Mikor magához tér, nem kórházban találja magát, és nem is egy bárányfelhőn, hárfával a kezében, hanem egy kicsi kis trópusi szigeten. Itt mindenféle emberek élnek, különfélébbénél-különfélébb korokból, és senki sem tudja, hogy került ide. A nappalok nagyon rövidek, és az esti harangszó beköszöntével mindenki mély álomba merül, ahol szörnyű rémálmok kísértik őket. Bármit derítenél ki, másnap üres zsebekkel ismét a fémkunyhódban találod magad, rettegve, hogy mikor csendül újra az a bizonyos bim-bam.
Jól hangzik? Igen, szerintem is, épp ezért lesz nagy csalódás maga, a játékmenet. A történet vége egyébként elég összecsapott érzést kelt, és nem is válaszol meg minden felmerülő kérdést. Sokan a Lost: Eltűntek című, népszerű tévésorozathoz hasonlították, és emez nagy rajongójaként csatlakoznom kell hozzájuk. A sziget, a furcsa, álomszerű képek, és a sok megmagyarázhatatlan elem nagyon hajaz a szériára. Persze jobbtól lopni sosem szégyen, ez így egymagában még nem menti meg a játékot.
Az őrület határán…
…volt eme sorok írója, amikor a közel 2 gigabájt feltelepülése után komolyabban foglalkozni kezdett a programmal. Az alapok ugyebár a már jól megszokott point-and-click stílust követik, annak minden elemét felhasználva. Vannak gyűjthető és kombinálható tárgyak, beszélgetések, megoldandó puzzle feladatok, és még az újítás szeleként ügyességi játékokat is kapunk a nyakunkba. Örüljük ez utóbbiaknak? Hát én nem tudtam, mert ugye azt már kezdem elfogadni, hogy ezek nélkül ma kalandjáték nem lehet sikeres, hacsak nem Runaway-nek hívják, de ilyen unalmas és béna kivitelezéssel régen akadt dolgom. Egyszerűen nevetségesek, arról már nem is beszélve, hogy mint minden más elem, szerintem ezek is csak azért kerültek a játékba, hogy a vezető fejlesztő elmondhassa, „Nosza, ilyenünk is van már!".
A tárgygyűjtögetés szintén fertelmes. Nem elég, hogy minden alkalommal vissza-vissza kell menni az előző terepekre, csak azért, mert akárhol nem kombinálhatjuk össze a gyűjtött objektumokat, de még az sem ritka, hogy ugyanabból a dologból többet kell felvennünk. Jó példa erre a játék elején a tűzifa gyűjtése. Nem értettem, mi baja Adamnak, mikor már rég felvettem a gallyakat a földről. Később jöttem rá, hogy az inventory-ban többnek is hely van, és egyszerre nem több, csak egy botot vett fel derék prágai fiatalemberünk. Sokszor fogtam a fejem amiatt a hiba miatt is, amit a Runaway 2-nek elnéztem, itt viszont ennyi gond mellett nem megbocsátható. A pixelvadászat. Komolyan őrületes, hogy tudtak ilyen logikátlan módon eldugni mindent. Néha olyan sötétben van egy-egy kulcsfontosságú eszköz, hogy nincs más lehetőséged, mint az egérrel véletlenszerűen kutakodni utána. Egyszerűen rossz az egész játékdesign, plusz egyes tárgyakért megint csak vissza kell majd gyalogolni az előző helyszínekre. Mi értelme ennek? Semmi, maximum az, hogy jól felidegesítse az embert.
Ha már a gyaloglás… Az irányításra sincs jobb szó az elbaltázottnál (illetve lenne, de azt nem írhatom le). Adam egy nyugdíjas csiga sebességével mozog, kb. két másodpercbe telik neki, mire elindul az általunk választott irányba. Persze akkor is ráérősen ballag csak oda, mint akinek épp nincs kedve. Beszélgetéskor megint időbe telik, mire kinyitja a száját, és a válaszreakciókra is várni kell. Apropó, beszélgetések! A játékot még megmenthette volna a sok, más korból származó emberek érdekes története, de a fejlesztők itt is kihagyták a ziccert. A társalgások szimplán nevetségesek. Ahogy odalépünk valakihez, rögtön rákezd saját életének egy-egy elemére, jól megemlítve valami számunkra régi politikai vagy történelmi eseményt. Szinte csak indokok arra, hogy úgy érezd, igen, ezek az emberek a múltból vannak. Amúgy a szinkronhangok nem érnek semmit, mindenki úgy beszél, mintha rágó ragadt volna a foga közé… Profi angolosok előnyben.
Ami mégis jó
Na, itt keveset fogok írni, ezt garantálhatom. Az egyetlen, amivel meg voltam elégedve a történeten kívül, a grafika volt. Tényleg gyönyörű, minden egyes elemével együtt! Az átvezető animációkkal is ez a helyzet. Remek vágások, kiváló illesztések jellemzik őket, nagyon úgy néz ki tehát, hogy jobban jártunk volna, ha a Future Games inkább filmet készít, mint játékot. A háttérhangok nem rosszak, erős közepesek, viszont nincs zene a helyszínek mögött, ami nagyon hangulatromboló. Mi mást mondhatnék még egyáltalán? A Next Life-ot senkinek sem merem ajánlani, mert sok más példával ellentétben ez tényleg egy rossz játék lett.
A Next Life sajnos kifejezetten utóbbi kategóriába tartozik. Na nem a történet miatt, azzal nincsen semmi baj. Főhősünk a 23 éves technikus, Adam Raichl lesz, aki útban Karlovy Vary felé autóbalesetet szenved. Mikor magához tér, nem kórházban találja magát, és nem is egy bárányfelhőn, hárfával a kezében, hanem egy kicsi kis trópusi szigeten. Itt mindenféle emberek élnek, különfélébbénél-különfélébb korokból, és senki sem tudja, hogy került ide. A nappalok nagyon rövidek, és az esti harangszó beköszöntével mindenki mély álomba merül, ahol szörnyű rémálmok kísértik őket. Bármit derítenél ki, másnap üres zsebekkel ismét a fémkunyhódban találod magad, rettegve, hogy mikor csendül újra az a bizonyos bim-bam.
Jól hangzik? Igen, szerintem is, épp ezért lesz nagy csalódás maga, a játékmenet. A történet vége egyébként elég összecsapott érzést kelt, és nem is válaszol meg minden felmerülő kérdést. Sokan a Lost: Eltűntek című, népszerű tévésorozathoz hasonlították, és emez nagy rajongójaként csatlakoznom kell hozzájuk. A sziget, a furcsa, álomszerű képek, és a sok megmagyarázhatatlan elem nagyon hajaz a szériára. Persze jobbtól lopni sosem szégyen, ez így egymagában még nem menti meg a játékot.
Az őrület határán…
…volt eme sorok írója, amikor a közel 2 gigabájt feltelepülése után komolyabban foglalkozni kezdett a programmal. Az alapok ugyebár a már jól megszokott point-and-click stílust követik, annak minden elemét felhasználva. Vannak gyűjthető és kombinálható tárgyak, beszélgetések, megoldandó puzzle feladatok, és még az újítás szeleként ügyességi játékokat is kapunk a nyakunkba. Örüljük ez utóbbiaknak? Hát én nem tudtam, mert ugye azt már kezdem elfogadni, hogy ezek nélkül ma kalandjáték nem lehet sikeres, hacsak nem Runaway-nek hívják, de ilyen unalmas és béna kivitelezéssel régen akadt dolgom. Egyszerűen nevetségesek, arról már nem is beszélve, hogy mint minden más elem, szerintem ezek is csak azért kerültek a játékba, hogy a vezető fejlesztő elmondhassa, „Nosza, ilyenünk is van már!".
A tárgygyűjtögetés szintén fertelmes. Nem elég, hogy minden alkalommal vissza-vissza kell menni az előző terepekre, csak azért, mert akárhol nem kombinálhatjuk össze a gyűjtött objektumokat, de még az sem ritka, hogy ugyanabból a dologból többet kell felvennünk. Jó példa erre a játék elején a tűzifa gyűjtése. Nem értettem, mi baja Adamnak, mikor már rég felvettem a gallyakat a földről. Később jöttem rá, hogy az inventory-ban többnek is hely van, és egyszerre nem több, csak egy botot vett fel derék prágai fiatalemberünk. Sokszor fogtam a fejem amiatt a hiba miatt is, amit a Runaway 2-nek elnéztem, itt viszont ennyi gond mellett nem megbocsátható. A pixelvadászat. Komolyan őrületes, hogy tudtak ilyen logikátlan módon eldugni mindent. Néha olyan sötétben van egy-egy kulcsfontosságú eszköz, hogy nincs más lehetőséged, mint az egérrel véletlenszerűen kutakodni utána. Egyszerűen rossz az egész játékdesign, plusz egyes tárgyakért megint csak vissza kell majd gyalogolni az előző helyszínekre. Mi értelme ennek? Semmi, maximum az, hogy jól felidegesítse az embert.
Ha már a gyaloglás… Az irányításra sincs jobb szó az elbaltázottnál (illetve lenne, de azt nem írhatom le). Adam egy nyugdíjas csiga sebességével mozog, kb. két másodpercbe telik neki, mire elindul az általunk választott irányba. Persze akkor is ráérősen ballag csak oda, mint akinek épp nincs kedve. Beszélgetéskor megint időbe telik, mire kinyitja a száját, és a válaszreakciókra is várni kell. Apropó, beszélgetések! A játékot még megmenthette volna a sok, más korból származó emberek érdekes története, de a fejlesztők itt is kihagyták a ziccert. A társalgások szimplán nevetségesek. Ahogy odalépünk valakihez, rögtön rákezd saját életének egy-egy elemére, jól megemlítve valami számunkra régi politikai vagy történelmi eseményt. Szinte csak indokok arra, hogy úgy érezd, igen, ezek az emberek a múltból vannak. Amúgy a szinkronhangok nem érnek semmit, mindenki úgy beszél, mintha rágó ragadt volna a foga közé… Profi angolosok előnyben.
Ami mégis jó
Na, itt keveset fogok írni, ezt garantálhatom. Az egyetlen, amivel meg voltam elégedve a történeten kívül, a grafika volt. Tényleg gyönyörű, minden egyes elemével együtt! Az átvezető animációkkal is ez a helyzet. Remek vágások, kiváló illesztések jellemzik őket, nagyon úgy néz ki tehát, hogy jobban jártunk volna, ha a Future Games inkább filmet készít, mint játékot. A háttérhangok nem rosszak, erős közepesek, viszont nincs zene a helyszínek mögött, ami nagyon hangulatromboló. Mi mást mondhatnék még egyáltalán? A Next Life-ot senkinek sem merem ajánlani, mert sok más példával ellentétben ez tényleg egy rossz játék lett.
Köszi az írást !
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.