Az Audiosurf: Ride Your Music személyében új tagot köszönthetünk a casual játékok minőségi, élvezhető és szórakoztató sokaságában. Jelen cikkünk főszereplője sarkított formában leírva nem más, mint egy önálló formában működő, mindenféle ficsőrrel felszerelt Winamp plugin, de még így is azt mondjuk rá, hogy fantasztikusra sikerült.
A játék egy futurisztikus kocsiverseny, melyben a saját kedvenc MP3, iTunes M4, WMA, CD és OGG formátumú zenénkre zúzhatunk. Háttérmuzsikának bármit betehetünk audio gyűjteményünkből, de a játék rádiójának előre beállított számait, sőt a Half-Life 2: The Orange Box soundtrackjét is meghallgathatjuk, amennyiben a Valve Steam rendszerről szereztük be a játékot.
Na de mitől különleges az Audiosurf? Attól, hogy nincsenek benne előre kreált pályák, a program a teljes útvonalat a játék alá betöltött zeneszámhoz igazítja. Az emelkedőket, a lejtőket és a kanyarokat a hangszínek alapján formálja, az akadályokat pedig a ritmus alapján szórja szét a pályán, így biztosítva azt a remek hangulatot, melyet a zene és a pálya teljes szinkronja nyújt.
A pályán kicsiny űrhajónkkal kell végigszáguldani, a cél pedig, hogy a szétszórt téglákat egymásra gyűjtsük. Három sáv van, ezekben szürke és színes téglák váltják egymást, a pontokat pedig aszerint kapjuk, hogy melyikből mennyit gyűjtöttünk be. A szürkét többnyire kerülni kell, a színesek közül pedig a melegebb színek érik a legtöbbet. Száguldásunk alatt mindenféle bónusz csomagokat és power upokat is felvehetünk, aztán ha minél több ponttal érünk célba, annál jobb helyezést kapunk a zeneszámokra bontott online toplistában.
A játék indítása után tutorial, free ride és hagyományos futam közül választhatunk. A tutorial először egy videóban magyarázza el a játék alapjait, aztán ha kedvünk van, választhatjuk az interaktív betanítót is, ami aktív részvételünkkel szájba rág mindent. A free ride-ban nincsenek akadályok, csak élvezhetjük a kedvenc számunkra való száguldást, a hagyományos játék pedig az előbb már leírt és bemutatott téglagyűjtögetős mód. Ez utóbbiban három karakterosztály van, nehézségi szint szerint elosztva.
A casual karakterek közül a Mono a legegyszerűbb, itt csak kétféle tégla van, egy szürke és egy színes, előbbit elkerülni kell, utóbbit gyűjteni. A Pointmanben már több szín van, de felkaphatunk egy-egy téglát, hogy azt később felhasználva előnyhöz jussunk. A pro és elite karaktereket választva már komolyabb űrhajók volánjai mögé pattanhatunk, itt eltüntethetünk egy nekünk nem tetsző színt, kedvünk szerinti helyre lökhetjük az egyes téglákat, és még sorolhatnánk. Bármelyik nehézségi szintet is válasszuk, van double mód, melyben egy hatsávos pályán barátunkkal közösen állhatunk rajthoz. És ha már minden módban profik vagyunk? Kapcsoljuk be az Ironmode gombot, és olyan nehéz pályát generál nekünk a játék, hogy alig győzünk majd pislogni!
A nemzetközi toplista mellett még a különböző achievementekért is érdemes küzdeni, mármint annak, aki nem elégszik meg a szimpla szórakozással, és papírt kér róla, hogy ő bizony jó audiosurfer. Összesen 11 ilyen jutalmat zsebelhetünk be, a feladat pedig egy időn belül bizonyos pontszámok elérése, hibátlan játék, vagy különböző medálok elérése. Nem sokat kell rajta magyarázni, ezek gyakorlatilag ugyanolyan hasztalanok, mint az Xbox-on vagy a Games for Windows-on gyűjthető achievementek.
Grafika terén nem domborít nagyot a játék, de jelen esetben ez nem negatívum, sőt így legalább a gépigény is megfelel a casual eszméknek. Az egész olyan, mint egy nagyfelbontású Winamp plugin, minden színes vektorokból épül fel, a kockák és az űrhajó szép glowing effektet kapott, a háttérben pedig a zene ritmusára pixelhalmok kelnek életre. Ahogy a Game Developers Conference alatt zajló Independent Game Festival kritikusai is megmondták, nem kell ennél több, már maga az ötlet nagy érték – majd puccos műsor közepette átadták a legjobbnak járó serleget.
Negatívumként annyit rónánk fel a játéknak, hogy a kreált pályák egy idő után egyhangú látványt nyújtanak a fehér, fekete, vagy szürke hátterek miatt, és a feladatok sincsenek rendesen megvariálva. Csak a téglagyűjtögetés a lényeg, így pedig hamar meg lehet unni, pedig csak egy kis plusz kreativitás kellett volna a szavatosság meghosszabbításához. Az értékelésben figyelembe vettük, hogy az Audiosurf egy casual játék, így több ponton is eltekintettünk a milliós forgalmú, AAA osztályú szupercímeknél megszokott szempontoktól.

1. Ha csak két féle szín van (Pl.: Sárga és szürke) akkor a szürkét nem szabad felvenni. Csak annyi a lényeg hogy minél többet szedj össze a szürkék kivételével
2. Ha több szín is van akkor min. 3 egyforma színűnek kell egymás mellett lennie (az mind1, hogy függőlegesen vagy vízszintesen)
(a caps lockról meg könyökölj le légyszíves.)
Teljesen más élményt ad az eddigi zenehallgatásnak:)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.