The Incredible Hulk

Nem könnyű leírni mi is igazából Hulk. Egy érző lény, vagy csupán egy férfi mutáns oldala. Senki sem tudja, hiszen a mai napig minden képregény olvasó más-más oldaláról ismerheti meg a hatalmas zöld lényt. Sajnos nekünk, magyaroknak ebből nem nagyon jutott, hiszen itthon kevésbé ismert hősök közé tartozott mindig is. Hiába a Marvel kiadásában adták ki a képregényt, a célközönség megmaradt Pókembernél és társainál.

Eközben természetesen a legnagyobb képregény hősként tartják őt számon a tengerentúlon, ezért nem meglepő a filmes stúdiók részéről, hogy egy közepes költségvetésű sorozat után mozivásznakra álmodták őt. 2003-ban jelent meg az első élő szereplős egész estés mozifilm, melyet akkor még Ang Lee rendezett és a főszerep Eric Bana-ra jutott.  Hatalmas projektként indult az egész, melynek forgatókönyvét több mint öt ember írta, köztük a képregény alkotója, Stan Lee.


Sajnálatos módon hiába való volt a sok pénz befektetése, hiszen övéké lett az egyik legnagyobb bukás a képregényhősös filmek között. A mozikban nem hozott elég bevételt, így ideiglenesen el is vetették egy folytatás forgatását, amely oly népszerű manapság ezeknél a filmeknél. Ám ez csak addig tartott, míg a DVD és egyéb más formátumban kiadott Hulk filmmel kapcsolatos dolgok el nem keltek, hiszen ekkorra már elég pénz gyűlt össze egy esetleges folytatásra.


A Marvel Studios eközben megszületett és semmi akadálya sem volt annak, hogy az előzőleg elkövetett baklövést kijavítsák és egy remek filmmel örvendeztessék meg a rajongókat. Hosszú évek várakozása után idén a mozikba is került a The Incredible Hulk és annak játék változatai, mely újra kezdte a történetet.


A játék ott veszi föl a fonalat, ahol azt a film is teszi. Egy brazíliai üdítőgyárban dolgozgatunk, amíg egy szép napon a katonaság ránk nem talál itt is. Ekkor hősünk dühbe gurul és Hulkként porig rombolva a gyárat verjük szét a rosszfiúk arcát. Ezek után nincs mit tennünk, vissza kell térnünk New Yorkba, ahol egy rejtélyes professzor gyógymódot ígér zöld problémánkra. Természetesen, ha a sztori csak ennyiből állna, hamar véget is érne a játék. Szerencsére a fejlesztők voltak olyan kreatívak, hogy a képregényt segítségül hívták, így lehetőségünk lesz levernünk pár tucat más ellenfelet is, hogy New York lakói biztonságban aludhassanak. Először az Enclave nevezetű titkos katonai szervezettel akasztjuk össze a bajszunkat, majd kisvártatva feltűnik a Fantasztikus Négyes gonosz ikertestvére, a U-Foes.


Persze a katonaság mindvégig a nyakunkban lohol és a városban tett bármilyen kár esetén kivezénylik az egész hadsereget. Természetesen ez nem is olyan könnyű, mint ahogy hangzik, hiszen egy több tonnás fickóval elég nehéz lavírozni a Broadway utcáin hemzsegő taxik között. Ezért lehetőségünk van mászni is, mely segítségével olyan gyorsan felszökdelhetünk az Empire State Building tetejére, hogy a látványtól King Kong is sírva fakadna.


Tehát adott számunkra egy hatalmas város, rengeteg ellenfél, kibővített történet… jogosan kérdezheti az ember: mi kellhet még? Majd végigtekint hatalmas, kidolgozott izmos karakterén. Igen! Önfeledt, hatalmas pusztítás, melynek eszközét alapból készhez kapjuk. Lehetőségünk van autósokat, gyalogosokat felkapni az utcán, majd a házakba beledobni őket, melyek nemes egyszerűséggel a falba ragadnak ilyenkor. Ha ez sem elégítené ki morbid vágyainkat, akkor környezetünket kihasználva, alkothatunk megannyi új fegyvert. Kezünkre húzhatunk például autó roncsokat, hogy azok bokszkesztyűként funkcionáljanak, vagy kitéphetjük a tankok lövegét, hogy hatalmas baltaként csapkodjuk. Természetesen a villanyoszlopok kitűnő ütőként funkcionálnak eközben.


A gamma-sugárzás következtében egyéb különleges képességekre is szert tehetünk, így ha eléggé feldühödünk, lehetőségünk van úgynevezett szuper képességek ellövésére. Ilyenkor házakat, városrészeket tehetünk egyetlen csapással rommá a szó szoros értelmében.


A rombolás alkalmával lehetőségünk van felhőkarcolókat, autópályákat leomlasztanunk. Ha elég sérülést kap egy adott objektum, akkor látványos effektek közepette összeomlik, melynek helyén csupán romok maradnak. Remek érzés a tetőn császkáló ellenfeleket az épület lebontásával egy szintre hozni velünk, habár ritkán élik túl egy pár emeletes ház összedőlését.


A játék persze nem fenékig tejfel, így számos kritikus pont is felfedte magát pár órás tesztelés után. Nos igen, első sorban a játék rövidre sikerült, melyet azzal próbáltak a készítők ellensúlyozni, hogy bedobnak minket New York közepébe és éljük ki magunkat, miközben egyik küldetéstől átrohanunk a másikhoz. Van, hogy több percig kell házakon ugrálnunk, hogy végre elkezdhessünk egy küldetést, melyben (minő meglepetés) ugrálnunk és közben bunyóznunk kell. Egyszerűen sírva tudnék fakadni, hogy játékmenet szempontjából képesek voltak visszafejlődni a 2003-as játékváltozat szintjéhez képest, ahol még igen is lehetett Bruce Bannert irányítani egy-egy lopakodós pályán.


Itt ennek nyoma sincs, mely a játékot totálisan lineárissá és unalmassá teszi. Próbálkozások vannak ennek javítására, mint például a képességeink nagy részét csak bizonyos játékbéli követelmény teljesítésével érhetjük el. Ezek számomra idegesítőbbek és csöppet sem javítanak a játékélményen. Ott vannak még a néha térképen feltűnő gonoszok, akiket kedvünktől függően legyőzhetünk. Igazából a játék különös képen nem értékeli ezt külön. Az AI is ilyen szinten van, melyet ha akarunk leverünk, ha pedig jobb napunk van akkor hagyjuk őket élni. Nem követnek, nem bántanak, de rengetegen vannak és ez elég is egy ilyen típusú játékban.


Grafikai szinten beszélhetünk csak igazán hatalmas fejlődésről, mely a Spider-man 3-ban látott grafika lebutított változata. Vegyük természetesen azt hozzá, hogy itt nem is átlagos ember méretekkel rendelkezünk és hálót sem lövünk, viszont épületeket rombolunk, mint egy kis dózer. Ennek érdekében a fejlesztők a közeli tárgyak egyediségét csökkentették és kivették a metrókban való járkálást, de így is remek látványt nyújt a játék. A füst és robbanás effektek pedig elég szemre valóak, nem beszélve arról, mikor egy épület összeomlik.


Az átvezetők már nem ilyen rózsásak, mintha a fejlesztők fogtak volna egy második generációs Quake grafikus motort és faragtak volna pár szereplőt egy nagy tömb pixelből. Hihetetlen mennyire el tudja rontani a hangulatot egy-egy ilyen jelenet. Például a mozi megtekintése után fogalmam sem volt, hogy ki lehet az a nagy orrú, kardfogú szereplő a játék átvezetőiben, míg hősünk egyszer csak Betty-nek nem szólította. Szegény Liv Tyler-t a grafikusok rendesen meggyalázták.


Ahogy a CoolTV adásában is említettem a filmes játék adaptációk soha sem lesznek egyenértékűek egy több éve fejlesztett játékkal. Nincsen bennünk egyediség, stílus, grafika és egy minőségi fejlesztő csapat. Sajnálom, hogy már külön kell ezeket a programokat értékelnem, mivel nem képes egy kiadó sem komolyan venni egy-egy ilyen szuperhősös játék kiadását. Reméljük az új Spider-man játékkal más lesz a helyzet. Addig is, ha valakinek van kis tesója, ültesse le a gyereket a gép elé és nyomja be neki a Hulkot. Az idősebbek pedig menjenek le a strandra, csajozzanak és várják az Alone in the Dark és a Dead Space megjelenését.