Sid Meiers Civilization Revolution

Egyre jobb megoldások születtek a fő problémát okozó, billentyűzetet és persze egeret igénylő irányítás gamepadre való átültetésére, így a valós idejű stratégiák egy picit körülményesebben ugyan, de játszhatóvá váltak a konzolokon is. Érdekes módon viszont a körökre osztott stratégiák nem árasztották el a gépeket. Irányításuk pedig kényelmesebb volna, hiszen már a névkülönbség is bizonyítja, hogy itt nem kell mindenre azonnal reagálni, a gép és ellenfeleink hagynak időt gondolkodásra és az irányítás elsajátítására. Mindebben valószínűleg közrejátszik az, hogy az efféle játékokat szinte kivétel nélkül olyan hardcore arcok nyomják, akik képesek délutántól hajnalig játszani megállás nélkül, hogy aztán pár óra alvás után betöltsék a már napok óta tartó csatákat, míg konzolokra eddig nem igen készült ilyen addikt játék, mint amilyen a Civilization is.

Sid Meier ugyan nem a Civilization fejlesztésével kezdte a szakmát, hiszen kedvencünk megjelenése előtt már olyan játékok fűződtek a nevéhez, mint a Pirates! vagy a Railroad Tycoon – mégis a Civilizationt tekinthetjük a mester legsikeresebb és legnépszerűbb játékának, ízlés szerint pedig akár a legjobbnak is. A Civilization idővel több folytatást is kapott: jelenleg a negyedik résznél járunk, túlvagyunk két kiegészítőn és már várjuk a harmadikat, holott még a legutóbbit se fejeztük be. A Civilization ugyanis mindig jelentős tartalommal várta a játékosokat, szinte mindig képes volt újat mutatni nekik, hiányérzetünk pedig csak a konzolok hanyagolása miatt volt, hiszen eddig senkinek sem jutott eszébe, hogy remek ötlet volna egy konzolos átirat és még üzletileg is megérné a fejlesztés. Eddig. Tavaly nyáron ugyanis leleplezték a Civilization Revolutiont, mely az ígéretek szerint szebb (pipa), egyszerűbb (pipa), mégis rendkívül élvezetes – egy újabb pipa.

Már a bevezető rövidfilm megtekintése megadja a történelmi alaphangot, felcsigázva vetjük bele magunkat a játékba. Első látásra kissé ijesztő lehet az összesen három darab játékmód, de egy-egy menetet lejátszva rájöhetünk, hogy többre nincs is szükség. Kampány nincs, a magányos farkasoknak két lehetőségük van: végigjátsszák a különféle történelmi eseményekhez kapcsolódó küldetéseket, vagy indítanak egy véletlenszerűen generált játékot. Mindebből adódik, hogy a harmadik játékmód a multiplayer lesz, mely történetesen előbbi többjátékos feldolgozása. Ez így tényleg kevés, de ne csüggedjünk, többre tényleg nincs szükség! A stratégiák többségét úgyis csak a multiplayer miatt próbáljuk ki, ahogy az FPS-ekben is csak három fegyvert használunk a meglévő tizenkettő közül. Magyarán felesleges lenne újabb játékmódokat beletenni a játékba, ha ez már így is elegendő.

Minden menet a nehézségi szint és egy civilizáció kiválasztásával indul. Előbbiből öt áll rendelkezésre, a nagyon egyszerűtől egészen a nagyon nehézig – előbbi  nem okoz problémát a kezdőknek sem, utóbbi esetében pedig még a veteránok is vért izzadhatnak majd. Kényesebb választás viszont, hogy melyik civilizáció és hadvezér, uralkodó, politikus oldalán induljunk harcba. A Civilization Revolution-ben tizenhat különböző nép kapott helyet, mindegyikük négy sajátos tulajdonsággal rendelkezik. A felhozatalban szerepel Napóleon, Nagy Sándor, I. Izabella, Bismarck, Julius Caesar, Erzsébet királynő, Nagy Katalin és Abraham Lincoln, de egzotikusabb vidékekről is találkozhatunk ismerős történelmi arcokkal, mint Dzsingisz Kán, Szaladin, Montezuma, Kleopátra, Mao Tse Dong, Tokugawa Ieyasu, Mohandas Gandhi és Shaka Zulu. Kitűnő választék, és ami még jobb, hogy ezeket – a korban egyébként meglehetősen eltérő időszakban létező – civilizációkat bármikor egymásnak ereszthetjük, és az ókortól egészen addig fejleszthetjük őket, míg az űrbe kilépve elkezdik felfedezni az univerzumot. No igen, a Civilization sosem a történelmi pontosságáról volt híres, de pontosan ez az, ami annyira nagyszerű benne!

Alapvetően négyféle módon nyerhetjük meg a játékot – ezek a már említett előre létrehozott küldetéseknél többé-kevésbé módosulhatnak. Talán a legegyszerűbb, amikor minden várost elfoglalunk, közben minden ellenfelünkkel végzünk. Persze olykor ez is okozhat nehézségeket, hiszen a fejlettebb városokat kemény fából faragott katonák védik, akik kifüstöléséhez a legerősebb egységek sem elegendőek egyedül. A harc egyszerűen működik: tekintettel arra, hogy körökre osztott játékról van szó, valós idejű egységmozgatásra nincs lehetőség (legfeljebb visszavonulásra), így amikor két egység szembekerül egymással, azok támadáspontjaik alapján dől el többnyire (a szerencse néha fordíthat), hogy ki győz. A védekező csapatnál általában felértékelődnek ezek a pontok, de értelemszerűen a tankjainkat még a legjobb lovagok sem verik vissza, legyenek akármilyen előnyös helyzetben. A csata földön, vízen és levegőben zajlik – minden egységből három ugyanolyan sereget illetve flottát képez: ezek erősebbek, mintha alakulatainkat külön mozgatnánk. Az egységek egyébként többszöri győzelem után extra képességeket kapnak, így szert tehetünk igazán erős csapatokra is.  A városokat addig kell ostromolni, amíg védi valamilyen egység, utána elfoglalhatjuk és saját szájízünk szerint fejleszthetjük tovább. Várost egyébként magunk is alapíthatunk: fővárosunkból telepeseket indítva, megkereshetjük a legideálisabb (vagyis a nyersanyagban leggazdagabb) helyet, majd ott létrehozhatjuk új metropoliszunkat.

Akkor is győzünk, ha elsőként lesz összesen húsz áttérített városunk, felépített csodánk vagy letelepedett történelmi zsenink. Mindehhez kultúra kell. A kultúra miatt növekszik a népesség és megjelennek a történelemből ismert nagy tudósok, feltalálók, akiket letelepíthetünk, vagy akár a segítségükkel meggyorsíthatjuk fejlesztéseinket, megszerezhetünk ellenséges városokat – újfent vicces jelenségre kerülhet sor, amikor éppen Leonardo Da Vinci-t telepítjük le a középkorban is virágzó, Kleopátra vezetése alatt álló Kairóban. Csodát építeni úgy lehet, mint minden más épületet, viszont kivitelezési idejük jelentősen hosszabb, ez pedig húsz-harminc körben értendő a Civilization esetében. Értelemszerűen jól meg kell gondolni, hogy mikor építünk csodát, hiszen egy városban egyszerre csak egy dolgot lehet építeni, vagy épp egy egységet kiképezni. Azonban ha felhúzzuk a kínai nagyfalat – maradjunk nyugodtan Kairónál – a mérhetetlen büszkeség mellett további extra tulajdonságok adódnak városunkhoz. Csodát, épületeket, utat építeni aranyból lehet, de úgy is dönthetünk, hogy gyűjteni fogjuk a pénzt: húszezer arany fejében is győzelem a jutalmunk.

Utolsó lehetőségünk, hogy technológiai fejlettségünk határokat nem ismerő módon lehetővé teszi, hogy űrhajót építsünk, amellyel elsőként érjük el az Alpha Centauri csillagrendszert. Ehhez fejlődni kell, lehetőleg minél gyorsabban, így érdemes úgy politizálni, hogy időszakos fegyverszüneteket kötünk technológiákért cserébe – a gyengékkel ezt meglehet csinálni. A remek fejlődési rendszer mellett a diplomáciai rész is nagyon fontos a játékban: szövetségeket köthetünk, a szövetséges népekkel pedig összefoghatunk a közös rosszakaróink ellen. Jófejségből technológiákat oszthatunk meg egymással, de megerősödve, félelemben tartva a többieket követelhetünk is tőlük. Persze a békekötést komolyan veszi a játék, csak úgy nem szeghetünk meg semmilyen megállapodást addig, amíg nincs rá különösebb indok.

Három éve, mikor bemutatták a Civilization negyedik részét, megborzongtunk – tudtuk, hogy a grafika sosem volt a sorozat erőssége és nem is az az elsődleges szempont egy ilyen játék elkészítésekor, de a látvány akkor is színvonalon aluli volt. A Civilization Revolution teljesen új, 3D-s motort kapott, amely az újgenerációs konzolokon is megállja a helyét. Na jó, egetverő látványorgiához még így sincs szerencsénk, de azért itt-ott kifejezetten szép effektek tarkítják a képernyőt. Az irányítás is meglepően jó lett, bár a konzolos stratégiák velejárója, hogy picivel több párbeszédablakon kell keresztülrágnunk magunkat. Nem részletezném, hogy melyik gomb, mire való, a játékból egyértelműen kiderül. A zene és a szinkronhangok jók, bár utóbbi esetében inkább csak hümmögésről beszélhetünk, ami hosszú távon már kicsit idegesítő volt.

A cikk elsősorban szájbarágósan az újoncoknak magyarázza el a játék lényegét, hiszen a Revolution valójában nekik szól. A veteránoknak felesleges beruházni a konzolos átiratba (vagy esetleg konzolt is venni emiatt), hiszen tesztalanyunk semmiben sem nyújt többet a Civilization negyedik részénél, kizárólag kevesebbet. A fenti leírás számukra hiányos lehet, de higgyétek el, a Civilization Revolution ennyi. Látványosan butult a játék, de még így is rendkívül élvezetes, és a legfontosabb: bárki számára az. Adnék neki több pontot is, mint amennyit kapott, de a Civilization IV után nem lenne fair. Állapodjunk meg annyiban, hogy a konzolos, Civ-mentes életet élő játékosok számára kötelező darabról van szó, a többiek inkább maradjanak a számítógépes verzióknál.