A Múmia: A Sárkánycsászár Sírja

Egy kérdés fogalmazódott meg bennem a Múmia: A Sárkánycsászár Sírjának stáblistájának vizslatása közben: ezt most miért kellett? Milyen anyagi és logikai megfontolásból kell a csaknem tíz esztendős első rész nevét porba tiporni?

Már a második rész sem a tökéletes újraélesztésről volt hangos, ez meg pláne nem. Vajon elég identitást nyújt ahhoz, hogy egyáltalán végigüljük a csupán ázsiai helyszínválasztással, új rendezővel és irtó sablonos közhelyekkel tarkított harmadik múmiazengést?


Egyszerűen nem hiszem el, hogy Stephen Sommers csak azért nem vállalta el a rendezési munkálatokat újra, mert éppen más hasonló teendői szólították el a széktől, így egyszerűen nem jutott ideje rá. Nem. Egyszerűen csak elég volt beleolvasnia a forgatókönyvbe és udvariasan kivágnia magát a producereknél: - Köszi fiúk, de pont most nem érek rá, jegeljétek addig a témát. Az Universal nagykutyáit ez nem hatotta meg, egyszerűen muszáj meglovagolni az Indy 4 sikereit, a Halálos iramos és xXx-es Rob Cohenre esett a választásuk, ami nem feltétlen baj, tekintve, hogy az úr nevéből egy akciódús kalandeposzra következtethetnénk. De nem csak a régi rendező nem kívánt részt venni a munkálatokban, hanem az egyik legjobb piaci értékekkel rendelkező Rachel Weisz sem, bájos és buta arcocskája már nem csinál nagy galibát, mert túlontúl fiatalos, így kevésbé lenne hihető, hogy a fia örökli a bajkeverős természetét a harmadik részben, akitől első ránézésre max. 5 évvel lenne idősebb. Maradt tehát egy ráncosabb leányzó Evelyn szerepére a Vészhelyzetes Maria Bello, kevésbé tüneményes arcvonásokkal, de legalább Brendan Fraser nem marad asszony nélkül mikor csontikkal felesel. Cohennek meg elsőre tuti furcsa lehetett olyan bombázók nélkül vezényelni, akik kebleikkel polírozzák a japán autócsodák motorháztetőjét, mint korábban.


Egyiptomból elkerülve, most Kínában mocorognak a kétezer éves hullák, mert akkoriban egy zsarnok és félelmet nem ismerő császár tartotta sakkban rabigán csörgő népét, aki erőszakkal egyesítette a tartományokat, így hozott létre egy egységes birodalmat. Felépítette a nagyfalat, hogy a kíváncsiskodó nyugatiak nehogy rátegyék kezüket a természetes kincseikre és találmányaikra. Meg aztán a tízezer harcost számláló hadserege is tiszteletet parancsolt, így Han (Jet Li) csekélyke szabadidejében az örök élet titkát kereste, hogy jól felélje az összeportyázott vagyonát, ami egy emberéletre sem lenne elég. Zi Juan (Michelle Yeoh), a távol keleti pornószínésznő kinézetével rendelkező boszorkány ismerte a titkot, amit Han a varázslónő szerelmének halála árán is meg akart kaparintani. Bosszúból mély, de ideiglenes álomba küldte a Sárkánycsászárt és többezres hadseregét, így váltak szunnyadó agyagszobrokká, arra várva, hogy egy fiatal régészt, Alex O’Connelt kétezer évvel később ármánnyal rávegyék, hogy felélessze a rideg hullákat. A kis mitugrász persze utána sejti, hogy rossz fát tett a tűzre, megy is segítségért apuhoz és anyuhoz, akik Imhotep baját már kétszer is ellátták, reméli, hogy Kínában sem okoznak csalódást. De most valahogy ez a múmia túl kemény diónak ígérkezik.


Húú, igen, követjük az idei kalandfilmes trendeket, hogy a neves, de kiöregedett hősök gyerekeit is szerepeltessük az új részben, de amíg Indy fia csupán halványan emlékeztetett ősére, addig Alexet én Rick helyébe simán letagadnám. Ennyire lazának akarok látszani és közben hülyeségeket csinálok – effektus ebben a filmben talán még jobban nem bejövős. Persze volt kire ütnie, már az első fél órában simán másolják az elődök poénjait, azzal az átlátható indokkal, hogy meghozzák a hangulatot, ami persze csak nem akar megjönni. Túl sok a sablonduma és a legendás múlttal való dobálózás, meg mondok valami viccet, közben meg aprítjuk a száraz gyolcshuszárokat, hoppá ez lenne a Múmia-saga sava-borsa? Ritka gyenge ez a forgatókönyv, teljesen kiszámítható, még ha a logika alapvető elvei is hiányoznak. A dumák nem elég ütősek, képesek olyan érdektelen témákról fecsegni, hogy emiatt már csak az óránk kijelzőjét fogjuk bámulni. Na és a harcok? Igazán ütős és monumentális élőhalott vs. jófiúk ütközetet nemigen lesz szerencsénk végigizgulni, csupán ezt a sablonpoénos, „mindent az operatőrre és a vágóra bízok” adok-kapok hülyeséget.


Ha a történet és a script nem elég fogékony, akkor a látvány az lesz. Hát nem. A CGI inkább elnagyolt mint minőségi és a költségvetésből elvárható szintű, ehelyett a múmiák és az agyaghadsereg fenomenálisnak belőtt összecsapásából csak pár amorf mozgással ténfergő barna pacákat látunk, amit meg alkalomadtán közelről is, azt az akadozott animáció tesz tönkre. Jet Lit azért tisztességgel bedigitalizálták, uszkve 20 perc az, amit az élő szereplő „eljátszik” benne. De a többiek se brillíroznak, tipikus példája az unott, rutinos színészi pénzkeresésnek, ahol már nem öröm a játék, csak „elmegyek mert nagy a gázsi, tengek lengek, este meg begyógyszerezem magam a lakókocsiban”. Alex szerepében Luke Fordnak ez lett volna az első mozis kiugrása a tini-sorozatok után, meg is marad annak ami, felejthetőnek és ingerszegénynek. Randy Edelman komponálása azért hozzáad némi pozitív dallamos élményt az amúgy üres filmnek.


Nem lett volna feltétlen baj a cím leporolása, az új helyszín és főgonosz-választás, némi közérthető és populáris legendát venni háttérnek, nem pedig a mennyiségi normákat szem előtt tartva. Még több múmia, még több poén, még több pénzből – persze a hozzáértő stábtagok nélkülözésével. Gyengécske szövegkönyvre és harmatos színészi játékra nem lehet alapozni, na meg, ha ez durva közepes látvánnyal társul, már a legszívesebben a közepénél felállnék előle. A Múmia: A Sárkánycsászár sírja nem egy nekromantikus kalandélmény, érthetetlen és erőltetet feltámasztása a már amúgy is kopottas névnek, ilyen kevés elánnal meg kockázatos a megtekintése is.