Dragon Ball: Evolúció

Jöhet bármilyen anime, én elaludtam a mindenki által istensített Ghost in the Shell alatt, nem fogott meg a Naruto sem, számomra Goku és társainak kalandozásai jelentik azt, amit ettől a műfajtól valaha is elvártam.

Évek óta pletykálták már, hogy a Dragon Ball moziváltozata egyszer a közeli jövőben akár realizálódhat is, ám egészen egy-két évvel ezelőttig semmiféle konkrétumot nem tudtunk a készülő művel kapcsolatban. Olyan túlzottan sokmindent utána sem, s habár a kiadott trailerek eléggé szűkmarkúan adagolták az infókat a filmről, azért a legtöbbünkön ezen a ponton már heveny rémület uralkodott. Úgy tűnt ugyanis, hogy egyszerű japán verekedős mozivá alakítják át a hatalmas energiacsatákról és epikus verekedéseiről híres anime szériát.


Igazából mindezzel semmi gond nem lett volna, hiszen ha visszaemlékszünk, a legelső Dragon Ball sorozat eleje olyan túlzottan nem rugaszkodott el a valóságtól, már ha eltekintünk attól, hogy a főszereplő egy kissrác volt, aki félkézzel több tonnás sziklákat emelt, majomfarok nőtt ki a hátsójából és néha az éjszakában három emelet magas gorillává változott. Alapvetően a verekedések többé-kevésbé reális mederben zajlottak, s csak néha csattant el egy-egy kí támadás. Sőt, a Dragon Ball először ott vált igazán népszerűvé, amikor a Tenkaichi Budokai keretein belül először küzdöttek egymással az addig megismert főszereplők, élükön Gokuval és Szívtelen Sátánnal (alias Piccolo).


Nos, a mozifilm előnyei közé fel kell jegyezni, hogy nagyjából leköveti az első manga/anime széria főbb eseménysorait: Goku a nagyapjával él, akinek van egy sárkánygömbje, amit többen meg szeretnének találni. Nagyapa meghal, Gokul menekül, és a folyamat közben összetalálkozik Bulmával, akivel aztán közösen indulnak el a többi sárkánygömb felkutatására. A probléma mindezzel az, hogy a film készítői ezt az egészet teljesen más környezetbe helyezik, ami elveszi ennek a történetnek minden báját és varázsát. A Dragon Ball Evolutionben Goku ugyanis egy amerikai stílusú gimnáziumba jár, ahol különcségei miatt a lokális keményarcok szívatják, ő pedig tűri, ráadásul titokban még tetszik is neki az egyik srác barátnője, az egyébként valóban gyönyörű Chi Chi (Jamie Chung). Mindezt még leírni is ciki volt, gondolhatjátok mit éreztünk a barátaimmal, amikor mindezt megláttuk a vásznon.


Mindezek tetejébe ráadásul már a történet legelején feltűnik Piccolo, aki itt valami több ezer éves démon, aki valamiért pont most feltámadt, és egy, leginkább a Balu kapitány főgonoszánál látott hatalmas repülő izével szeli át a kontinest, hogy összegyűjtse az összes sárkánygömböt. Piccolo hihetetlenül félelmetes, a 60-as / 70-es évek B-kategóriás horrorfilmjeiből, vagy éppen Peter Jackson gyakorlatilag bármelyik A Gyűrűk Ura előtti matinéjából is előkerülhetett volna. Gumimaszkja csak éppen annyira röhejes, mint az egész szerepe.


Gokuék kalandozásaik során összefutnak Zseniális Teknőssel (Roshi mester), aki a tenger közepén fekvő titkos szigete helyett a nagyváros közepébe költözött. Őt nem szeretném most sokat szidni, mert igazából az egyetlen jól sikerült karakter a filmben, valószínűleg annak köszönhetően, hogy a zseniális Chow Yun-Fat alakítja, s neki azért még van egy tiszteletet parancsoló kisugárzása. Innentől kezdve viszont teljesen értelmetlen bármilyen párhuzamot vonni a film és az anime között, az események ugyanis teljesen más irányt vesznek, aztán egy idő után történik valami, ahol vagy elfogyott a költségvetés, vagy meghalt az előző író, és egy teljesen új került a helyére, mert a sztori úgy nagyjából a közepéről ugrik egyet a végére, jön a hihetetlenül “epikus”, legalább 2 és fél perc hosszú záró ütközet, s már vége is. Azért az utolsó csatában legalább fellelhető néhány olyan elem, ami valamilyen szinten méltó a Dragon Ballhoz, például Son Goku sárkánycsapása, egy kamehameha, illetve a repülős verekedések. Az egész sorozat egyik legjellemzőbb eleme, a budokai egész fél percig kapott helyet a filmben, ráadásul a klasszikus helyszínt megintcsak áthelyezték valami modern sportcsarnokba, ezzel kiölve belőle gyakorlatilag minden hangulatot.


Ráadásul még egy szót sem szóltam az ultimate végső büntetésről, ami a film befejeztével vár ránk. A credits lista elkezdődése után olyan fél perccel kapunk még egy bónuszjelenetet, melyről konkrétumokat sajnos nem írhatok a történet egyes elemeinek lelövése nélkül, de olyan szinten fájdalmas, hogy azt elmondani is lehetetlen. Fizikai fájdalom, amit az a pár másodperces kis extra szkeccs okozott. Azóta sem épültem fel belőle teljesen, egyszerűen tényleg brutális.


Észrevehettétek, hogy végig ostoroztam a filmet. Egy animéből élőszereplős alkotást létrehozni nehéz dolog, nyilvánvaló volt, hogy változtatni kell bizonyos pontokon. Nagyon sok mindenen lehetett volna módosítani úgy, hogy a sorozat eredeti szelleme és hangulata megmaradjon, de a Dragon Ball Evolution készítői sajnos a rossz utat választották. Akira Toriyama mester pedig, akinek manga és anime sorozatán egy generáció nőtt fel, s akinek mi, játékosok a legendás Dragon Quest sorozatot is köszönhetjük, nos, valószínűleg James Wong rendező és Ben Ramsey forgatókönyvíró helyett is bújkál valahol szégyenében. De! Mindezek ellenére nem tudom teljes szívemből utálni a filmet, mert mégis Dragon Ballról van szó, s megmondom őszintén, nem sajnálom rá a kiadott pénzt. Sokat nevettünk rajta, jól szórakoztunk, mégha nem is úgy, ahogy azt egy ilyen alkotáson kellene. Az egésznek egy Film+ szerű B-movie hangulata van, s az a probléma, hogy én imádom az ilyen anyagokat.