A Vasember 2

Fél év telt el azóta, hogy Tony Stark egy sajtókonferencián képtelen volt ellenállni végtelen önimádatának és nyilvánosan beismerte - nem kevés kavarodást okozva ezzel -, hogy ő a Vasember.

A milliárdos playboy ezzel együtt azt is megígérte, hogy a világnak ezentúl nem kell félnie a bűnözőktől és a terrortámadásoktól, mert ő majd megvédi őket. Annak ellenére, hogy ennek maximálisan eleget is tett - nem kevés hírnevet és általános rajongást szerezve ezzel magának - a kormány megállás nélkül arra akarja kényszeríteni, hogy adja át a szuperfegyvert, ami tulajdonképpen ő maga. Tony viszont nem az a típusú ember, akit csak úgy meg lehet félemlíteni, tekintélyes vagyona és határtalan egója sose engedné meg, hogy kiadja keze közül zseniális elméjének szüleményét. Az ilyen viselkedésnek azonban sajnos következménye szokott lenni, ami nem kevés ellenséggel és egyéb gondokkal, bajokkal jár. Tony ugyanis haldoklik…
 

Erős Tóni visszatért kérem szépen, nyugodtan fogalmazhatunk úgy is, hogy gyakorlatilag a semmiből. Jómagam hatalmas mozirajongó vagyok, szinte minden filmet megnézek, ami csupán említésre méltónak bizonyul, de ha jól emlékszem, akkor csak egy-két héttel a premier előtt lehetett látni hébe-hóba bemutatókat a filmről. A sokáig csak színészként tevékenykedő Jon Favreau viszont olyan hatalmas sikert ért el az első résszel, hogy úgy gondolta megteheti eme derült égből lecsapó Vasembert, abból is a második részt. Reméljük volt alapja eme nagy önbizalomnak, és a folytatás is megüti azt a szintet, amit az elsővel megalapoztak, maradjatok velünk!
 

Legyen áldott a neve annak a menedzsernek, ügynöknek, marketingesnek, PR-osnek, vagy Isten tudja kinek, aki úgy döntött, hogy kiszedi a börtönből, berángatja az elvonóba és visszarakja a mozivászonra Robert Downey Jr.-t, aki hamvaiból feltámadva, a Kiss Kiss Bang Bang óta sikert sikerre halmozva varázsolja el nézőit, elbűvölő stílusával és egyedi humorával. Ő egyedül is elég lenne ahhoz, hogy elvigye hátán ezt a filmet, de ezúttal parádés társaságot sikerült összeszedni, hogy a siker biztos legyen.  
 

Az időnként gyanúsan számítógéppel kijavított Robert teljesítménye magáért beszél, pont annyira humoros amennyire kell, pont annyira vagány, amit elvárunk tőle és egy pillanattal sem esetlenebb, mint amit a szerepe megkívánna. A kötelezően mellé rakott sokkolóan klasszikus szépség Scarlett ismételetlen egy új oldalával bűvöli el mind a férfi, mind pedig a női nézőket, ezúttal vörös a haja és meglepően harapós hangulatban van, mely egyfajta erőltetett flegmasággal vegyülve sokkal inkább mosolyt csal az arcunkra, minthogy komolyan vegyük. Tény viszont, hogy az ifjú csillag árnyékában a valaha tündöklő Gwyneth szépsége halványulni látszik, akinek nem maradt más, csak színészi tehetsége. Sam Rockwell, aki egyébként valószínűleg a börtönös és elvonós időszak előtt van éppen, hasonló kaliberű csávó, mint Robert, éppen ezért volt remek választás, hogy ő játsza Stark örök ellenségét Hammert, akinél nagyobb pojácát még nem látott a Föld. El se tudom képzelni, mekkora röhögések lehettek forgatás közben, de a hangulat bizonyára fergeteges volt. Mickey Rourke alakítása említésre se méltó, azon kívül, hogy ékes példájává vált a modern plasztikai sebészet és a botox injekciókkal járó döbbenetes – egyben csak ideiglenes – fizikai javulásnak, színészi képességeit valahol Sin Cityben hagyta. Samuel L. Jacksonról ne is beszéljünk, aki a Star Wars óta olyan jól megtanult Mace Windu lenni, hogy ezt a szerepet fél szemmel is el tudja játszani!
 

A színészi gárda remek, még akkor is, ha csak Robert és Sam azok, akik kamatoztatni is tudják tehetségüket. Ugyanez mondható el a vizuális effektusokról, melyek, ahogyan azt már megszokhattuk, döbbenetesek. Rengeteg eredeti és koránt sem erőltetett poénnal fogunk találkozni, úgyhogy kacagásban sem fogunk szűkölködni. Az egyedüli igencsak nagy problematika, a forgatókönyvvel van. Nem tudom pontosan meghatározni, hogy az érthetetlenül bugyuta, zagyva történések és párbeszédek annak köszönhetőek-e, hogy a filmből kénytelenek voltak kivágni egy tetemes részt, vagy éppenséggel csak túlszívta magát a történet írója és képtelen volt utolérni a saját gondolatait. De sajnos tény, hogy míg az első rész egy tökéletesen végigkövethető, alaposan átgondolt mese volt, addig a második rész ennek a szöges ellentéte, mely csak az audiovizuális orgiára és poénokra helyezi a hangsúlyt, és közben teljesen elfelejt nekünk történetet mesélni. Szomorúak voltunk!
 

Ennek ellenére a Vasember életének második fejezete egy rendkívül szórakoztató film, lesznek benne poénok, látványos jelenetek, Robert és Sam zseniális mint mindig, és ott van persze nekünk a több mint szépséges Scarlett is. Kell ennél több egy egész éjszakás szórakozáshoz? Talán csak annyi, hogy értsük is, amit a vásznon látunk, de ezt valahol a Mátrix második részénél elvesztette a mai mozizás, és úgy tűnik még nem igazán talált vissza rá!