Peter Clines: 14 könyvkritika

Csupa jót hallottam eddig Peter Clines legújabb thrilleréről, pedig a Maine államból származó író nem egy csapásra váltotta meg a világot. Próbálkozott ő képregényekkel, majd egy szuperhősös sorozattal a 2010-es években, de az igazi áttörést a 14 című könyve hozta meg. Clines egy rendezvényen szétosztott pár tucatnyi példányt, majd várta a visszajelzéseket. Hamar híre ment, hogy a 14 rendkívül olvasmányos, végig feszültségben tart, rá is kapott a sajtó, most pedig mi is elolvastuk a Lost, Stephen King és Lovecraft stílusjegyeit magán viselő könyvet. Nagyon szeretjük a városi legendákat, pláne ha némi mindfuck is keveredik bele.


A Kavach-épület látszólag remekül beleillik Los Angeles utcaképébe. Cseppet sem hivalkodó, igazi régi társasház, igen alacsony bérleti díjjal. Főhősünk, Nate Tucker is csak hallomásból szerez tudomást róla. Szinte őt találta meg a ház, nem pedig fordítva. A roppant unalmas, adatrögzítői munkát végző harmincas férfinek nincs barátnője, ráunt a korábbi lakótársaira, önállóságot szeretne, lehetőleg olcsón, hiszen bankszámláján nem sok pénz van. Új bérleményébe jó kedvvel költözik be, lassan összebarátkozik a többi lakóval – már akivel lehet. Nate nem olyan fickó, aki szó nélkül elmegy amellett, hogy a csótányok itt zöldek, több lábuk van a kelleténél, ráadásul itt még egy normál villanykörte is UV-fénnyel ég.

Miután mindezt szóvá teszi a közvetlenebb szomszédoknak, rájön, hogy nem ő az egyedüli, aki furcsaságokat tapasztal. Kiderül, hogy minden lakás alapterülete eltérő, van egy olyan lelakatolt ajtó, amit már évek óta nem nyitottak ki, de még a pincében is található egy lefelé vezető elzárt lépcsősor. Minden kérdés elől kitér a mogorva házkezelő, és azzal fenyeget, hogy kiteszi azokat, akik túl sokat kérdeznek. Ennyi pénzért sehol nem kapsz ilyen lakást, szóval maradj csendben, és éld a saját életedet. Az eddig ingerektől mentes életet élő Nate tehát új célt tűz ki maga elé: mindenáron fényt derít a rejtélyre, ha törik, ha szakad.


Rengeteg érdekes apróság színesíti a könyvet, és közben a titok egyre nagyobb méreteket ölt. Mi is ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, amit a szereplők. Látszólag minden ártalmatlannak tűnik, és sokan csak arra fognak mindent, hogy a műemlékké nyilvánított ház elég régi. A nyomozás kezdetben döcögősen halad, az író sok időt szentel a lényegtelen apróságoknak is, ami lehet, hogy megmozgatja egy unatkozó kispolgár fantáziáját, de az olvasóét nem igen. Mert nem fogunk izgulni legalább könyv háromnegyedéig, inkább csak érdekesnek találjuk a szokatlan jeleket, nem fog tőle megemelkedni a pulzusunk.

Persze minden más tekintetben remekel Clines. Minden lakó teljesen egyedi és kidolgozott karakter, saját háttérrel, életcélokkal, rigolyákkal és szokásokkal. Nate és a köztük lévő párbeszédek zseniálisak, pont olyan, mint egy jó szomszédságban: van, amikor a nap végén csak felmennek a tetőre a naplementét nézni és egy hideg sör társaságában dumálni egyet. Ilyenkor azt is elnéztem, hogy a nyomozás nem halad sehova, mégis érdekesek azok az oldalak, ahol a szereplők csak simán élik az életüket, és lassan hatalmukra keríti őket a kíváncsiság. Nate például fittyet hány fontoskodó főnöke utasítására - már a munkahelyén is a Kavach-épület jár a fejében. Ami nem csoda, az adatrögzítés minden, csak nem kreatív munka.


Szerencsére az író egyre többet és többet adagol a rejtélyből, majd egy ponton bekövetkezik egy váltás, ami nem mindenkinek jön be. Konkrétan az egész regény átmegy sci-fibe, majd kapunk egy kis futkosást és trancsírozást, így a horrorrajongók is elégedetten csettinthetnek. A tempó csak a végére pörög fel, belevisznek nem kevés természetfelettit, elvégre Clines nem véletlenül bújta annyit kedvenc írói regényeit. Lehet sejteni, kitől, kiktől merítette az ihletet. Ennek ellenére a misztikum nagyon egyedi, de már a csapat is összecsiszolódik, Nate-ből vezéregyéniség válik – nem rossz, ha azt vettük, hogy pár héttel korábban még mekkora lúzer volt.

Clines pont annyira tartja a tűzben a kezét, hogy az nehogy megégesse, vagy jelen esetünkben visszaüssön a történetre. Nem sok könyvre szoktam írni, hogy olyan lebilincselő a története, hogy letehetetlen. Nos, a 14 esetében sem használok ilyen szavakat, bár közel áll hozzá. Ha könyv elejét nézem, kicsit nehezen emésztettem az író humorát, és azt a néhány tölteléknek szánt jelenetet, aminek nem sok köze volt a központi szálhoz. A 14 észrevétlenül hálóz be, idővel szimpatizálni kezdünk a szereplőkkel, megveszünk a kíváncsiságtól, hogy mi a fene folyik a házban. Aztán nem biztos, hogy a válasszal maradéktalanul elégedett leszel. Ettől függetlenül az utóbbi időszak egyik legjobb thrillerjét olvashatod.

A könyvbe itt olvashatsz bele.