A Sam Raimi-féle Pókember-trilógia első két felvonása kapcsán talán nem túlzás azt állítani, hogy a legjobb képregényes filmek között a helyük, végül azonban a túlzsúfolt harmadik résszel, majd a Marvel univerzumépítésével teljesen kisiklott a hálószövő filmvásznas kitérője. A Sony évek óta tartó mélyrepülése persze nemcsak abban nyilvánult meg, hogy képtelen volt mit kezdeni a karakterrel, de ahogy a legtöbb stúdió, ők is elhitték magukról, hogy képesek lesznek majd Pókemberre felhúzni egy saját moziverzumot. A csodálatos Pókemberrel újraindított széria aztán annak ellenére mondott totális csődöt, hogy egyértelműen jobban sikerültek, mint a Raimi-féle trilógiazáró. A Sony végül belátta, ideje ismét értő kezekbe adni a Marvel egyik legnépszerűbb szuperhősének további történeteit. Az így létrejött Marvel-Sony egyezség részeként Pókember része lett az MCU-nak, a Polgárháborúban már be is mutatkozhatott, hogy aztán idén megkapja önálló filmjét is, a Hazatérést. Az alcím szimbolikus jelentése ellenére szerencsére a két stúdió nem akarta sokadik alkalommal is a kezdetektől elmesélni Pókember eredetét.
Merthogy a Pókember: Hazatérés sokkal inkább az útkeresésről szól. És nemcsak a szuperhős, hanem maga Peter Parker is keresi a helyét. Előbbi bizonyítani akarja, hogy tényleg helye van a Bosszúállók között, így a kerékpártolvajok elkapása és az idős nénik útbaigazítása után kifejezetten örül, mikor felbukkannak az utcákon a spéci fegyverekkel rohangáló bűnözők. Reméli, ha sikerül elkapnia a fegyverkereskedőket, akkor belépőt nyerhet a nagyok ligájába, így nem csoda, hogy Stark utasításai ellenére magánnyomozásba kezd. Emellett viszont a gimnáziumban is igyekszik helytállni, ahol a tinédzserek mindennapos problémái gyötrik, kezdve az iskolai teendőktől, a zaklatásokon át, egészen a szerelemig.
Ez a fajta földhözragadtság, természetesség az, ami az új Pókember-film legnagyobb erénye. A Hazatérés teljesen átlagos, 15 éves fiatalként ábrázolja Peter Parkert, aki bőven messze van még a felnőtté válástól, ráadásul még csak most ismerkedik képességeivel és próbálgatja azok határait, miközben a tinédzserek hétköznapi problémáival küzdve a magánéletben is igyekszik megfelelni. Viszont az önkeresés nem megy zökkenőmentesen, így folyamatosan hibákat követ el, amelyeket igyekszik jóvátenni, közben pedig megtanulni, hol éri el korlátait. Tom Holland remekül egyensúlyoz ezen a vékony mezsgyén, hiszen egyszerre hozza a szerelemben ügyetlen, a gimiben esetlen 15 éves tinédzser figuráját, míg Pókember jelmezébe bújva már általában magabiztosabb.
A történet és Pókember visszahozása egyébként nagyon ügyesen simul bele a Marvel-féle időfolyamba. A Bosszúállók New York-i összecsapásának romjai utáni kármentést magánvállalkozók végzik. Ebbe az üzletbe teszi bele mindenét Adrian Toomes is, aki cégével többek között a chitaurik idegen technológiájának összegyűjtésével is foglalkozik. Egy nap azonban megjelenik a Damage Control, Tony Stark cége, aki az állammal karöltve átveszi az irányítást. A kigolyózott Toomes nem hagyja ennyiben a dolgot, így eltulajdonít néhány még hátramaradt rakományt, amiből bandájával megépíti Keselyű elképesztő szárnyait, hogy aztán a Damage Control szállítmányait és raktárait fosztogatva, újabb és újabb fegyvereket gyártson, amelyeket később a feketepiacon értékesítve passzol el. Ugyan a Bosszúállók piti bűnözőkkel nem foglalkoznak, de Toomes nem számol vele, hogy Pókembernek remek ugródeszka lehet, ha fülön csípi.
Amennyire földhözragadtra sikeredett Peter Parker karaktere, annyira hétköznapi lett a Michael Keaton alakította Adrian Toomes is, aki tulajdonképpen nem más, mint a társadalom áldozata. Annak a társadalomnak, ahol a gazdagok büntetlenül nyúlják le a kisember jól menő üzleteit, nem törődve azzal, hogy mi lesz azokkal és azok családjával, akik kőkemény munkával érték el azt, amivel képesek megfelelő színvonalon eltartani szeretteiket. A Pókember: Hazatérés remekül felel erre a hétköznapi, jól ismert helyzetre. Toomes tehát nem az a tipikus Marvel-főgonosz. Nincsenek megalomán vágyai, nem akarja leigázni a világot, egyszerűen csak azért lép a bűn útjára, mert Stark elhappolja nehezen felépített vállalkozását. Keaton pedig tökéletesen hozza Keselyűt, aki családjáért tényleg képes elmenni a legvégső határig, amibe simán belefér az is, hogy megöli azt, aki akadályozza új vállalkozása sikerességét.
Mindemellett a történet az elejétől a végéig lendületes, a humor minden egyes alkalommal betalál, miközben a Pókember: Hazatérés remekül idézi meg a 80-as és 90-es évek tinifilmjeit (a Meglógtam a Ferrarival-jelenet például remek kikacsintás), miközben ügyesen reflektál napjaink tinédzsereire, legyen szó a vlogolásról, vagy arról, hogy Flash Thompson már nem egy kigyúrt keményfiú, az iskola legnépszerűbb alakja, hanem egy pénzes, elkényeztetett pöcs, aki a pénz erejét használva teszi pokollá Peter mindennapjait. És szerencsére a Pókember: Hazatérés nem egy új Vasember-film. Ugyan az előzetesek azt sejtették, hogy Tony Stark központi figura lesz, valójában teljesen másodlagos az ő jelenléte. Még úgy is, hogy a maga módján adott tanácsai nélkül valószínűleg Parker és Pókember kettőse sem járná be "a nagy erő nagy felelősséggel jár" fejlődéstörténetet. Viszont ez így sokkal üdébb tálalása a már unalomig puffogtatott tételmondatnak.
A Marvel szerencsére túllépett Ben bácsin és azon, hogy ezredik alkalommal is elmesélje, hogyan született meg Pókember. Ehelyett a hálószövő történetét a napjainkba helyezték és napjaink problémáival szembesítették. Így sokkal könnyebb azonosulni vele, hiszen ez a 15 éves fiatal és Toomes is pont olyan hétköznapi problémáktól terhes, amelyek mindannyiunk számára ismertek. Lehet a Marvelt utálni azért, amiért megfertőzte a mozis gondolkodást, de az elvitathatatlan, hogy elég ügyesen nyúlnak karaktereikhez. Ami nem sikerült a Sonynak, azt a Marvel simán összedobta, és végre megadták azt a rajongóknak, amit jó ideje megérdemelnek. Egy szerethető, közkedvelt és barátságos Pókembert.
Gamekapocs értékelés: 9.0
Pókember: Hazatérés
Eredeti cím: Spider-Man: Homecoming
Rendezte: Jon Watts
Írta: Jonathan Goldstein, John Francis Daley, Jon Watts, Chris McKenna, Erik Sommers
Szereplők: Tom Holland, Robert Downey Jr., Marisa Tomei, Donald Glover, Jon Favreau, Michael Keaton, Zendaya, Gwyneth Paltrow
Játékidő: 135 perc
Magyarországi premier: 2017. július 6.
A sötét humorú barátnő jobban bejött mint Liz, a főbarátnő.
Kár hogy a vége akcióból kábé keveset láttam. Sötét volt, meg villódzás. Meg mi lett a pilótával?
A keselyű szárnyai túl nagyok lettek. Viszont Shocker jó lett. Meglepett a hatékonysága.
Több alkalommal van szó analógiáról:
lift megmentése, hajó egyben tartása - mind előző Pókemberekben is volt már hasonló.
Én 10/ 7,5-et adok neki.
Ám azonban volt egy-két dolog, amivel nem voltam megelégedve. Az egyik, hogy a dráma minimálisabbnál is minimálisabbra csavarása teljes mértékben megölte May néni karakterét. Olyan szinten kilóg a filmből, hogy azt tanítani lehetne. Ha a Parkerrel forgatott közös jeleneteiből kikapnánk és beraknánk a helyére a dagi haverját, semmit nem veszítenénk. Kíváncsi leszek csak ennyit szánnak e neki a későbbiekre, remélem azért nem. A másik, hogy majdnem az összes klasszikus Pókember elemet kihagyták. Konkrétan egy darab, hosszú kiállásokkal operáló hálólengős akció sem volt a filmben. Mind a Tobey mind a Garfield verziókban volt (nem is egy) itt meg csak inkább szerenbcsétlenkedett ilyen téren. Persze félreértés ne essék, illett ebbe a közegbe, de azért nekem hiányzott. A másik pedig, hogy a szintén klasszikus pókösztönt olyan szinten kihagyták, mintha sosem létezett volna...illetve átfogalmazom...feláldozták a technika óltárán. Parker túlzottan is a bugó hangú "gépcsaj" (asszem így hívta benne az elején) képességeire és funkcióira van utalva és csak nagyon de nagyon de nagyon ritkán hagyatkozik a pókcsípés által kapott ösztöneire. Persze értem én, ez is olyan dolog, amit ezzel az új iránnyal át kellett picit variálni, de azért picit szomorkás vagyok emiatt. A másik és egyben utolsó apróság, hogy a Marvelnél továbbra is Whedon az egyetlen rendező, aki képes átlátható monumentális akciókat rendezni. A végén lévő összecsapásból szinte alig-alig látni valamit, annyira kapkodó és gyors vágásokkal operáltak benne. Bele se merek gondolni, ez hogy nézhet ki 3D-ben, ahol ugye alapból sötétebb a kép az átlagnál.
De azért összességében elégedett vagyok nagyon is, csak éppenséggel nem olyan szinten, mint annó az Avangers első része valamint a Civil War után (ami a két kedvenc Marvel filmem). Várom a folytatást és várom, hogy a következő Bosszúállóban is feltűnjön Póki.
Jövőre meg jön az Imsomniac mesterműve ! Királyság van :D
Megvolt benne a kontraszt Peter\Pókember alteregók között, ami nagyon tetszett.
RDJ még mindig hatalmas színész, jó dumákat adnak a szájába.
Két negatívumom van a filmmel kapcsolatban. 1.Flash (Thompson??) alakja, illetve a másik kultikus szereplőé ( nem spoilerezek, de érdemes figyelni)
2. a Keselyűt kicsit összegyúrták egy másik ellenféllel a pókverzumból, és ez engem zavart, mert akitől kivették az elemeket, a kedvenc főgonoszom :)
De igen, a kritikával egyetértek 10/9 :)
U.I. 2 stáblista jelenet van, a 2. nagyon üt, mindenki nézze meg :D :D :D
remeltem kapunk vegre egy jo filmet a garfieldos szarok utan
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.