A Fekete Párduc egy igazán fontos állomása a Marvel moziverzumának, hiszen az elmúlt tíz év során született filmek több alkalommal is említést tesznek Wakandáról vagy éppen a vibrániumról. A külvilág számára egy harmadik világbeli, szegény, elmaradott ország képét festő Wakanda és annak védangyala, a Fekete Párduc a Polgárháborútól kezdve mélyebben is betagozódott az univerzumba, így a mostani önálló filmnek az lett volna a feladata, hogy részletesebben bemutassa mindazt, amit eddig csak félinformációkból ismertünk, legyen szó a vibránium eredetéről és erejéről, vagy épp a hagyománytisztelő, afrikai törzsi rendet és modern társadalmi sajátosságokat is ötvöző, elszigetelt országról. Tulajdonképpen ezt a küldetését teljesíti is a film, sőt merészen tovább is megy, és aktuális problémákat feszegetve meséli el a saját történetét. A probléma az, hogy mindezt teljesen kiszámíthatóan, felszínesen teszi.
A történet az Amerika Kapitány: Polgárháborúban történt robbantás után veszi fel a fonalat. Ez az a merénylet, amiben életét veszíti Wakanda akkori uralkodója, T’Chaka, így a trónt fia, T’Challa veszi át, miután hazatér szülőföldjére. T'Challa (Chadwick Boseman) azonban királyként és Fekete Párducként is próbára tétetik, egy rég elfeledett titok ugyanis alaposan megbolygatja a látszólagos nyugalmat. Feltűnik a színen egy elfeledett trónörökös, aki nemcsak párbajra hívja a Fekete Párducot, de Wakanda trónját is megszerzi, hogy az ország elképesztő technológiai erejét a saját céljaira használja fel.
Ami a filmnek abszolút erénye, hogy bátran merít az afrikai törzsi lét sajátosságaiból, legyen szó a trónért folytatott harcokról, a spiritualitásról vagy a hagyománytisztelő szokásokról. A Fekete Párduc meglepően könnyedén mossa el a határt az innen nézve fejletlennek tűnő törzsi berendezkedés, az elképesztő, monumentális világvárosokat meghazudtoló metropolisz-hangulat és a Tony Stark kütyüit oda-vissza verő technológiai fejlettség között, miközben bátran nyúl az olyan aktuális témákhoz, mint a bevándorlás, az elszigeteltség, a rasszok közötti alá-fölérendeltség viszonya vagy az afroamerikaiak elnyomása. Bátor lépés ez a Marveltől, hiszen az aktuálpolitikai témákat eddig messzire elkerülte a stúdió, de ha már belevágtak, igazán vállalhatták volna merészebben is, akár tényleges állásfoglalással, hogy nemcsak klisékre építkezve, felszínesen kapargatják meg ezeket a kérdésfelvetéseket.
A Fekete Párducnak pont az az egyik legnagyobb gyengesége, hogy közhelyes, sablonos és kiszámítható. Tollba mondja az ismert paneleket, a jól kijárt útról pedig bátortalan kiscicaként, nem pedig magabiztos párducként tér le, akkor is csak egy-egy pillanatra. Ezt valamelyest megmenthette volna a főgonosz, Erik Killmonger, aki egészen jól kidolgozott karaktert, határozottságot és konkrét elképzeléseket kapott, de a dühéből eredő motivációja nagyon gyenge, ismert frázisokra felhúzott lábakon áll. Ráadásul a döcögősen beinduló cselekmény feszültségét gettópoénokkal igyekeznek oldani, amelyek ugyan néha jókor, jó helyen hangzanak el, de többnyire a lazázás visszaüt és pont elveszi a már emlegetett komolyabb témák és a dráma élét.
Azért hatalmas csalódás ez a film, mert a felszínen merésznek és bátornak tűnik, ráadásul egy olyan világba vezeti be a nézőjét, amit filmvásznon nemigen láttunk eddig. Ehhez képest a végeredmény nagyon bátortalanra sikerült. Nem "a sokat markol, keveset fog" hibájába esik, hanem egyszerűen a felszínessége okozza a vesztét, ahol a mondandó és a dráma papírvékony, unalomig ismert, közben pedig a Marvel univerzumához sem tesz hozzá különösen sokat. Kapunk ugyan egy részletesebb túravezetést Wakandában és a vibrániumban rejlő lehetőségek is felsejlenek, de nincsenek meg azok a kimenetelek, amelyek később érdemi kapcsolódási pontok lehetnének. Magaslabda volt, de nem sikerült lecsapni. Kár érte!
Gamekapocs értékelés: 6.0
Fekete Párduc
Eredeti cím: Black Panther
Rendezte: Ryan Coogler
Írta: Joe Robert Cole, Ryan Coogler
Szereplők: Chadwick Boseman, Michael B. Jordan, Lupita Nyong'o, Danai Gurira, Martin Freeman, Daniel Kaluuya, Letitia Wright, Winston Duke, Angela Bassett, Forest Whitaker, Andy Serkis
Játékidő: 134 perc
Magyarországi premier: 2018. február 15.
2:03-nál
Amikor az a nagy benga gorilla leorditja (es ahogy utana is viselkedik vele) a Zsakos Bilbot (nem ugrik be a szinesz neve) akkor meg en ereztem magam kellemetlenul...
Én például szeretem a kocsis témájú filmeket, de inkább olyan klasszikusokat, mint mondjuk a Two Lane Blacktop, de egy Halálos Iramban engem se hoz lázba.
Volt egy legjobb haverom régen suliban, aki a Pi Életét annyira nem bírta, mikor a moziban nézte, hogy feltett egy fülest és zenét hallgatott.
Nekem életem egyik legnagyobb élménye volt a mozi, de nem vesztünk össze ezen XD
Az elso percetol kiszamithato volt az egesz, csontig leszopogatott klises tortenet, nevetsegesen rossz parbeszedek, rossz szineszek akik legtobbszor tuljatszottak a szerepuket. A baratok kozt 2148-adik reszeben tobb meglepes es csavar van, mint ebben a filmben volt. Az egeszet csak a latvany vitte el hatan szamomra, csak az a baj, nalam az az utolso dolog, ami erdekel egy filmben, bar mit is varhattam mast, hisz ez eleve egy latvanyfilmnek keszult.
Annyi biztos, hogy a masodikrol hallani sem akarok.
Ez csak az en velemenyem, remelem nem gazoltam senki lelkebe :) Peace
Nem vagyok Marvel fanatikus, se képregény fan, de ami jó számomra azt mindig dícsérem.
A 8 pont is korrekt, nem azt mondom.
Sőt, a negatív kritikákat is megértem.
A film akcióban tobzódik, emiatt zajos is.
Ezt sokan nehezen viselik, ezért az ilyen emberek számára ez a film kínszenvedéssel is felérhet.
A sok dobolás meg minden.
Bevallom a filmzenét önmagában én se hallgattam rongyosra.
Mostanra pedig a bevételek is elérték a végső eredményeket majdnem, bár még nőhet.
Az USA-ban a valaha volt 3. legtöbbet keresett film.
Világszinten 10. (itt fog nőni)
Nagyon örülök a film sikerének és tűkön ülve várom a folytatás, bár fogalmam sincs képesek e egy ilyesmit is valaha még túlszárnyalni.
Ez a film volt az a fajta ultraritka ízig-vérig tökély ami miatt megéri moziba járni.
"El lehet menni innen. Itt lehet hagyni minket."
Hasonlóan érdekes, amikor Kaliforniába mennek jótékonykodni a film végén. Mintha Amerikában nem lenne elég pénz többek között integrációra is... Bezzeg a szegény afrikai államoknak nem kell segítség.
Akàrhogy is, de a vègèn helyre tettèk a dolgokat. SPOILER!
Amikor a gettoban leszàl a vakandai szuperrepcsi, az ott labdàzó sràcok első mondata: "ha szètszedjük, eladhatnànk". :).
De ha volt aki így is mondta, nem ismersz olyan Gyűrűk Ura rajongót, aki esetleg azt kívánja bárcsak még egy olyan ősi világban élnénk amit az ipari világ még nem érintett meg?
Mi határozza ezt meg?
Egy afrikai embernek is lehetnek romantikus álmai, arról, hogy hogyan képzeli el azt az Afrikát, amely érintetlenül fejlődhetett? Szerintem igen.
A romantikus álmok pedig túlzóak, ez a romantika műfaji alapja is.
Egyébként az afrikai tánc és jelmez kultúrát emelték ki, mint emblémát, amit eddig nem nagyon használtak ilyen filmekben.
Másrészről a futurizmusról szőtt elvetek és nem az mondták, hogy "ilyen lenne ha nem lett volna ez meg az", hanem a "jövőben bárcsak ilyen lenne".
S legfőképp azt emelték ki, hogy a film nem hatásvadász, amiben a rabszolgatartást, kínzásokat és egyéb sérelmeket hoztak fel, hogy valamiféle bűntudatot keltsenek, hanem sokkal inkább globális témákról szól, amelyek nem csak a feketéknek szól.
Ezért is rendhagyó.
Viszont még annyit elmondanék, hogy az Oscar díjakkal történő dolog is ki van egy kicsit sarkítva.
Idén már 2 filmet láttam mozikban, melyek kritikus kedvencek, nagyra tartottak és se nem szólnak melegekről, se nem egyéb dolgokról.
Az egyik a Fantomszál, amely egy angol szabóművész szerelméről szólt és anélkül is nagyon élveztem, hogy bármiféle fentebb említett dologról szólt.
Pedig végig fehérek játszanak benne, nem képvisel semmiféle olyasmit, mint mondjuk az a Párduc.
Más miatt zseniális, nagyon erősek benne a hangulati elemek, a hangok használata, ami már az elején kiütközik.
Briliáns hangvágása van, nem kell bele egyetlen fekete szereplő se, hogy kiemeljem.
Mert ezektől nem lesz 1 film se jobb, se rosszabb.
Wesley Snipes például nemrégiben újra terítékre került, szívesen játszana újra egy Penge filmben vagy valami hasonlóban.
Nos, lehet, hogy fekete színész és jó is, de dicsértessék az aki azokat a ZS kategóriás, mostanában készült gagyikat végig tudja nézni.
Szerintem egy film eredményét nem a témája, a benne szereplő rasszok aránya dönti el, hanem a minősége.
A másik film, az Egy Szent Szarvas Meggyilkolása volt.
A jelenkor USA-jában játszik, talán színes bőrű nem is láttam benne sehol, egy kifejezetten "fehér" film ebből a szempontból.
De rohadtul nem zavart, mert elképesztően ritmusos és atmoszferikus az egésznek a felépítése, a történet hihetetlenül jól halad és rengeteg gondolatébresztő, felkavaró dolog történik benne.
De ehhez kell az is, hogy amikor az ember leül filmezni vagy bármi egyéb ilyesmit csinálni, alapból se forduljon meg benne semmi.
Illik ezen a dolgon túllépni, s sokkal nyitottabb, nagyobb látószögű módon nézni a dolgokat.
Az például pont a liberális pártnak egyes tagjainál zavar kifejezetten, amikor egy Ghost in the Shell-nél mondjuk hadjáratba kezdenek,mondván az anime ázsiai karakterét, egy fehér nem játszhatja, s ezzel máris negatív hype születik.
Ez tönkreteszi a mozikészítést, a szabad gondolkozást, úgyhogy abban van igazság, miszerint mindkét oldal eltudja magát ragadtatni és önfeledtté válni.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.