Ragadozó madarak filmkritika

Harley Quinn karaktere 1992-ben bukkant fel először a Batman: A rajzfilmsorozatban, pusztán azért, mert egy epizód erejéig kellett egy segéd a Joker mellé. A figura azonban annyira népszerű lett, hogy visszatérő szereplővé vált. 1994-ben megkapta a ma is ismert eredettörténetét, segédből pedig Joker (sokszor bántalmazott és kihasznált) szeretőjévé vált az évek során. Amikor 2011-ben a Rebirth során újraindították a képregényes DC-univerzumot, Harley-t is új alapokra helyezték.

Ahogy a karakter egyre ismertebb lett, úgy lett egyre mélyebb az ábrázolása is. Az akkortájt megjelenő videojátékokban (így az Arkham-sorozat és az Injustice révén) szélesebb közönséghez is eljutott, a Jokerhez fűződő kapcsolata egyre komplexebbé vált. A Rebirth után Harley kitört a bántalmazó párkapcsolatból, afféle antihőssé vált, és elindult az önmegvalósítás útján. Ezeket a történetszálakat dolgozza fel a Ragadozó madarak is.

A DC filmes univerzuma nem indult simán. Míg Az acélember megállt a lábán, a mögötte álló stúdió annyira be akarta érni a Marvel tévedhetetlennek tűnő koncepcióját, hogy mindent az univerzumépítésnek rendelt alá. Miután Az igazság ligájáig ez nem jött össze, változtattak a hozzáállásukon és az önálló hősfilmek felé mozdultak el. A korábbi univerzumépítő Öngyilkos osztagból így maradt meg egyedül Harley Quinn.

A Ragadozó madarak nem sokkal az Öngyilkos osztag sztorija után veszi fel a fonalat. Harley és Joker szakítottak, az előbbi pedig legszívesebben a kapcsolatot gyászolná a tévé előtt pizsamában habzsolva, csakhogy a gothami alvilág célkeresztjébe kerül a Bűn Bohóchercegének védelme nélkül. Különösen Roman Sionis feni rá a fogát, Harley életét pedig csak az mentheti meg, ha előkerít egy különleges gyémántot.

Az alcímben szereplő „és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása” nem véletlenül került oda. Ez a film Harley egyszemélyes show-ja. Azt is megértem, hogy a címet Amerikában végül lecserélték Harley Quinn: Birds of Preyre, mert azon túl, hogy ezerszer könnyebb kimondani, közelebb is áll a valósághoz. Maguk a Ragadozó madarak ugyanis csupán kis hányadát teszik ki a filmnek.

Margot Robbie visszatér az Öngyilkos osztag-béli szerepéhez, azt még több őrülettel és érzékenységgel ruházza fel. Mivel az említett filmben is az övé volt az egyik legkidolgozottabb karakter, ezért volt mire építkezni, és a Ragadozó madarak e tekintetben sikerrel helyt is áll. Ugyanakkor vélhetően a Deadpool is inspirációként szolgáltatott, hiszen amellett, hogy Harley főszereplővé emelkedik, narrátort is csinálnak belőle, így fel kell készülnünk arra, hogy egy bomlott elmébe utazunk.

A film története ennek megfelelően epizodikus, szakadozott. Oda-vissza ugrálunk az időben, hogy minden fontos karaktert bemutassunk, miközben az eseményekbe is hol itt, hol ott kapcsolódunk be. A játékidő felét ilyen összevisszaságban töltjük, azután viszont magas fordulatszámra kapcsolunk, beindul az akció. Mivel Harley a mesélő, olykor kapunk álomjeleneteket is, illetve viccesnek szánt feliratokat, néha pedig a negyedik falat is áttöri. Emellett mindent elkövettek, hogy az Öngyilkos osztagot, de főleg Jared Leto Jokerét elfelejtsük – annak ellenére, hogy a vele való szakítás a sztori katalizátora, a karakter érdemileg nem bukkan fel.

Harley Quinn olykor bosszantóan harsány figurája mellett az akciók a film fénypontjai. Az akciójelenetek létrehozásába a John Wicket rendező egykori kaszkadőr, Chad Stahelski és csapata is besegített, és ez abszolút meglátszik. Mind a rendőrőrsi bunyó, mind a vidámparkban játszódó finálé látványos, ötletes és feszes. Főleg az utóbbiban koreografálták kiválóan a fő karaktereket, hogy mindenkinek kijusson a rivaldafény, míg taccsra vágják a rosszfiúkat.

Minthogy ez Harley filmje, a Ragadozó madarak többi tagja a finálét leszámítva nem érvényesül. Kettejüket ismerjük meg behatóbban: a fiatal tolvaj Cassandra Caint és a gyilkos hangú Fekete Kanárit. Az elhanyagolt rendőrként felbukkanó Renee Montoya és a családját megbosszulni vágyó Vadásznő ezzel szemben mintha inkább részben paródiái lennének önmaguknak – erre még a film szereplői is megjegyzést tesznek.

A főgonosz szerepében tetszelgő Roman Sionis (azaz Fekete Maszk) szerencsére szintén a kiforrottabb karakterek táborát erősíti. Ewan McGregor bizonyára élvezte az önértékelési gondokkal küzdő pszichopata szerepét, kiváló nüánszokkal játssza a figurát, egy-egy jelenete igazán rémisztő. Mellette csak másodhegedűs Victor Zsasz, aki ugyan manipulatív kis szemétláda lett, de túl sok izgalmas pillanat nem jutott neki.

Rosszfiúból egyébként bőven akad a filmben, és ezt szó szerint kell értelmezni. Az eredeti angol cím „emancipation” kifejezése nem véletlen. A Ragadozó madarak egy girl power-film: a nők a sarkukra állnak és kiérdemlik a helyükét a férfiak uralta Gothamben. Ezt azonban azzal sikerült ábrázolni, hogy a Harley-nak szendvicset készítő, örmény sütödésen kívül egyetlen pozitív férfi szereplő sincs a filmben. A rendőrök tahók és lenézik Montoyát, mindenki más pedig pszichopata, gyilkos, hazug vagy csak általában bunkó.

Harley Quinn küzdelmei a bántalmazó kapcsolattal és a felemelkedéssel kiváló reprezentációi a feminizmusnak a képregények világában. A Ragadozó madarak is ugyanezt a vonalat próbálja megragadni, csakhogy balszerencséjére tavaly november óta fut egy rajzfilm-sorozat a DC Universe-en, ami ugyanezt csinálja. A Harley Quinn ugyanazokat a témákat öleli fel, mint a film, azonban nagy előnye, hogy rajzolt: mindent annyira túloznak el, amennyire csak akarnak, és mindez végig jól áll neki. Egy filmadaptációnál nehéz ugyanezt a hatást elérni, és sajnos most nem is sikerül.

A Ragadozó madarak alapjáraton izgalmas és szórakoztató, valahogy mégsem áll össze egésszé. Ennek egyik oka a szakadozott sztoristruktúra, a másik a címben szereplő hőscsapat jelentős hanyagolása lehet. Harley és világa roppant harsány, ami megfekheti a gyomrot, a viccesnek szánt jelenetek pedig olykor túl rajzfilmesek, ami egy filmnek nem áll jól. A történet helyett inkább a karakterek viszik el a hátukon (főleg Harley és Sionis), plusz Daniel Pemberton zenéje és az akciójelenetek, amelyek igazán kiélvezik a 16-os karika adta szabadságot.

Gamekapocs értékelés: 6.5 

Rendezte: Cathy Yan
Szereplők: Margot Robbie, Ewan McGregor, Ella Jay Basco, Jurnee Smollett-Bell, Mary Elizabeth Winstead, Rosie Perez, Chris Messina
Forgatókönyv: Christina Hodson
Zene: Daniel Pemberton
Fényképezte: Matthew Libatique
Hazai premier: 2020. február 6.