Az acélember - filmkritika

  • Írta: fojesz
  • 2013. július 3.
  • az acélember, man of steel, mozi
Link másolása
Superman az egyik legismertebb képregényhős, mégis hálátlan feladat filmet készíteni vele, elvégre a nadrágján kívül hordja az alsógatyáját. 2013-ig kellett várni arra, hogy végre rendesen felöltöztessék.

A cikk nyomokban spoilert tartalmazhat!

Hét év telt el azóta, hogy aludtunk egy jót a Bryan Singer-féle Superman visszatéren, és míg az a film érzésem szerint inkább a Christopher Reeve főszereplésével készült Superman-filmek előtt próbált tisztelegni, a Man of Steeltől valami egészen mást vártunk: a jövő Supermanjét, egy felfrissített karaktert megújult atmoszférával, akit akár nyugodtan be lehetne dobni Christopher Nolan Batmanje mellé is egy Justice League-mozi erejéig.

Ennek jeleként tűnt el az ominózus fecske is, de megígérem, hogy erről nem kell többet olvasnotok a cikkben.

Amiről viszont mindenképpen beszélnünk kell, az a rebootot levezénylő háttérgárda. A mozit nem véletlenül előzte meg óriási várakozás, ahogy azért sem hibáztathatunk senkit, ha - némi képzavarral élve - a Superman-filmek Batmanje rajzolódott ki előtte az előzetesek alapján. A direktori székbe Zack Snyder ült, aki a 300-zal és a Watchmennel már bizonyította, hogy nem okoz neki különösebb gondot a képregények stílusos feldolgozása, a forgatókönyvet pedig a Nolan-féle Batman-film sztoriján is dolgozó David S. Goyer írta neki. És ha már Christopher Nolan szóba jött: a méltán ünnepelt filmes nemcsak producerként vett részt a film elkészítésében, de a történethez is hozzátette a maga részét, ami után már csak halkan merem megemlíteni, hogy a zenét Hans Zimmer szerezte.

Ütős felhozatal, nem igaz? Dehogynem, pont ezért töltött el csalódással, hogy a film ennyire semmilyen lett. A Man of Steelből ugyanis nagyon hiányzik valami, csak azt veszed észre, hogy az egyik pillanatban maximálisan lelkes és kíváncsi vagy, úszol a látvánnyal, a következőben pedig ásítozol, meg azon a töröd a fejed, hogy ezt miért kellett így elrontani. Az acélember nem nevezhető rossz filmnek, sőt, viszont nem is annyira jó, mint vártuk, és talán itt csúszott el minden: már megint azok az elvárások...

A Krypton bolygó a pusztulás szélére jutott, egy Jor-El nevű tudós pedig, hogy biztosítsa fajának túlélését, annak genetikai kódexével együtt a Földre küldi újszülött fiát. Közben a gyökeresen más értékrendet valló Zod tábornok a világvége apropóján úgy dönt, hogy mindenkivel összerúgja a port: katonai puccsot kísérel meg a Kryptont irányítók ellen, és bár a kódexet is vissza akarja szerezni, arról lecsúszik - csak Jor-Ellel tud végezni, de akkor már mindegy. Végül az igazság győz, Zodot és embereit elfogják, hosszú évekre száműzik, ő viszont egy valamit megígér: a kis Kal-El nem nyughat, meg fogja találni, és megöli.

A történet, azt hiszem, ismerős, rebootról lévén szó, a film nem vállal túl sokat ezen téren. A már sokszor olvasott és látott képek elevenednek meg előttünk, a hangsúly a részletek ismertetésén, megmagyarázásán és persze belemagyarázásán van. A korábbiakhoz képest némileg komorabb atmoszférát látunk, azt, hogy ez a film más akar lenni, mint a többi Superman-mozi, mi sem sejteti jobban annál, minthogy alig másfélszer hangzik el a Superman név a 143 perces játékidő alatt.

Ahogy azt a képregényes rebootoktól megszoktuk, a film első felét a karakter bemutatása és háttértörténetének részletezése teszi ki, majd elérkezünk a fordulóponthoz, ahol gyakorlatilag gombnyomásra érkezik meg a főgonosz, hogy legyaluljon mindenkit. Mindez úgy csapódik le, hogy az első részben érdekesebb, de bárgyúbb jelenetek követik egymást, majd a film átmegy céltalan akcióorgiába, ahol végre el lehet sütni a 3D-s effekteket. Nincs meg a hullámvasút, sokszor laposak és unalmasak a történések, neked pedig óhatatlanul eszedbe jut: megint belevágták a trailerbe az összes ütős jelenetet. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a Man of Steel - éppen a sötétebb körítés miatt - véresen komolyan veszi magát, és emiatt válik néha nevetségesen bárgyúvá: az UFO-támadás kellős közepén Superman ne üljön le a helyi plébánossal arról csevegni, hogy felkészült-e már rá az emberiség, rendben?

A színészi gárda teljesen rendben van, Henry Cavill remek Superman, pontosan az a szende izomgolyó, aki csak akkor üt vissza, amikor tényleg indokolt és igazságos, illetve Michael Shannon is tökéletes Zod tábornoknak. Diane Lane (Martha Kent), Kevin Costner (Jonathan Kent), Russel Crowe (Jor-El) és Laurence Fishburne (Perry White) hozzák a kötelezőt, jóllehet nem kaptak különösebben összetett szerepet, a legtöbb kritikával pedig egyet kell értsek: Amy Adams, mint Lois Lane tényleg csalódás, de ez nem is az ő hibája, én általában úgy látom, hogy a szuperhősfilmek barátnőkarakterei gyengék, csak úgy vannak, ennél több funkciójuk egyszerűen nincs. Következésképpen eljátszani sincs mit.

A látványt sem érheti panasz, a filmbe ilyen szempontból nem lehet belekötni. A kryptoni jelenetek már az első percekben gondoskodnak arról, hogy indokolt legyen a 3D-s vetítés, és természetesen a Föld kötelező lebontása sem maradhat el. Superman élete amúgy is mozgalmas, egy-két busz és olajfúrótorony megemelése még a kevésbé akciódús jelenetekbe is belefért, de az igazi nyalánkságok a Zoddal való összecsapáskor várják a nézőket. A bunyók kifogástalanok, ha tetszett az Injustice: Gods Among Usban, mikor átpüfölted az ellenfeled a fél városon, akkor ez a film neked való!

Tudom, hogy a Man of Steel reboot, egy új első rész meg minden, de valahogy mégis kevésnek éreztem. Minden megvan ahhoz, hogy tökéletes legyen, a stáb kiváló, alapvetően a koncepció sem rossz, és volt a pénz a látványra is, viszont a mozaikdarabkák csak nem állnak össze, emiatt úgy jössz ki a moziból, hogy azt gondolod magadban: egyszer jó volt.

De én utálok így kijönni a moziból.


Szereplők: Henry Cavill, Amy Adams, Michael Shannon, Diane Lane, Russel Crowe, Kevin Costner, Laurence Fishburne
Producer: Christopher Nolan, Charles Roven, Emma Thomas, Deborah Snyder
Rendezte: Zack Snyder
Forgatókönyv: David S. Goyer
Játékidő: 143 perc
Nemzetközi bemutató: 2013. június 14.
Hazai bemutató: 2013. június 20.
 

IMDB: 7.9
Rotten Tomatoes: 57%
Gamekapocs: 6.0

94.
94.
EBR2000
3D-be nem volt rossz... De tényleg egy egyszer nézhető film!
Pedig milyen jól indult! Főleg hogy az apróságok is tetszettek!
92.
92.
Simonus18
#91: Igen, van valóság alapja az egész "filozófiának", ebben a filmben is valójában a "az leszel, aki akarsz lenni" szemlélet érvényesül, és ez szépen el van mesélve, ahogy Kal-El nehezen küzd meg a beilleszkedéssel, de nem adja fel végül is, és ez a fontos és inspiráló pont benne.
91.
91.
Wolverine
#90: Persze, én is ilyen mértékben értettem és lehet bátor kijelentés, de superman simán élhet közöttünk is, hívhatjuk őt bárminek, de maga a jelenség elképzelhető ebben a formában, persze ez már hit kérdése és sokan valószínűleg elintézik a mese jelzővel, pedig lehet több a realitás benne mint hinnénk.
90.
90.
Simonus18
#89: Az azért túlzás lenne, ha konkrétan ő lenne az új messiás. Persze, értem az utalásokat benne, de szimplán utalhat arra a félelemre, hogy reagál az emberiség egy természet feletti erővel rendelkező egyénre (mint ahogy Jézusnál is), mert esetleg ugyanúgy keresztrefeszítenék, persze nem szószerint, csak kb ugyanúgy kirekesztett lenne, de persze lesznek emberek, kik felnéznek rá, és hősként fognak rá nézni. Szerintem a Jezusos utalások csak ebből a szempontból működhetnek, mert különben eléggé túlzás lenne, számomra végülis.
89.
89.
Wolverine
Ha visszaemlékszünk akkor a sötét lovag első része sem volt akkora durranás, csak bemutatta a hősnek az újraértelmezését, realisztikusan, mai szemmel tárta elénk és ügyesen figyelt arra, hogy ne legyenek túlzások. Aztán a 2. rész hozta meg az igazi sikert, ahol már kiforrott hőssé vált és kapott egy méltó ellenfelet is és az ember már-már elhitte, hogy batman köztünk él.
Én azt gondolom, hogy az acélember esetében is ez várható, mert kezdőlöketnek ez jó volt sztem és valószínűleg a rendező is tanul a hibáiból a 2. részre. Azt még azért hozzá kell tenni, hogy supermant sokkal mélyebb gödörből kellett felhozni mint batmant, mert ő azért a 90-es években erősen jelen volt és alakult folyamatosan, így könnyebb volt hozzányúlni, bevállalni újításokat, míg a drága acélos hősünk valahol a 80-as években elrepült és sokáig nem is láthattuk, senki se vállalta be egészen 2006-ig amikor visszatért, de ezt inkább tisztelgésnek lehetett venni a régi részek és Reeve előtt, mivel semmi újat nem hozott, csak berakták egy új köntösbe a régi dolgokat, egy afféle "kapjon már a nép egy superman filmet is, annyi batman rész után" behatással.
Én örülök, hogy annyi idő után végre megkaptuk mai korunk supermanjét, aki még nem tökéletes, de biztos vagyok benne, hogy a folytatásokban kellően ki fog bontakozni, mind a sztorit és a karaktert illetően is.
Másfelől érdemes elgondolkozni azon, hogy az acélember mennyire értelmezhető az új messiásként is aki itt él közöttünk és titkolja kilétét, hogy aztán a kellő pillanatban megmutassa magát, a film sok utalást tesz erre és valószínűleg nem véletlenül, mint ahogy sztem az sem véletlen, hogy pont az egykori morpheust rakták be a daily planet főnökének.
88.
88.
Ra1D3n
#87: Persze, a Prometheus sem tökéletes, de azért filmnek jó film. Viszonylag jól látod a dolgokat, bár a cikket nem olvastam el, mert most igen csak lusta hangulatom van, meg hamarosan megyek a dolgomra :)
87.
87.
Dragonborn
#85: Lehet kicsit félre érthető voltam A Prometheust is nagyon jó filmnek tartom elöször amikor megnéztem a tökéletes filmnek tartottam aztán amikor már harmadszorra is megnéztem már azért észre vehető volt a forgatokönyv hiánya hogy teljesen sablonos
szöveget irt teljesen jellemtelenek a karakterek ha a szövegüket nézzük még szerencse hogy a rendezőnek konkrét elképzelései voltak a szereplőket illetően is a szinészeket is remekül választotta ki
A story valóban remek de a forgatókönyv hát eléggé középszerü
Ebböl a cikkből aszem választ is kapunk hogy miért
http://www.sg.hu/cikkek/79448/2012_ben_jon_ridley_scott_uj_alien_filmje_a_prometheus_ami_nem_alien_film_lesz
Amugy nálam a Prometheus 9.1 mert a rendező és a többi stábtag kimagaslóan brillirozik
Talán végre az új forgatókönyv iróval végre tökéletes filmet kapunk mint az első Alien filmek
Egy szó mint száz Scott papa nemhagyta veszni a zseniális univerzumát nagyon mélyről hozta ismét fel a csucsra
86.
86.
xxxgamer4ever
Egy kis off:

Mindenkinek aki otthon nézte a filmet és nem tetszett: állítsd le ha nem tetszik wazze, oszt' annyi! (egyébként nem értem hogy teremhet ennyi filmkritikus a földön, ahogy látom itt mindenki bazira képben van mindennel, nem is azért ült le a nézők fele hogy kikapcsolódjon hanem hogy minden hibát észrevegyen és ha a hibák megvannak akkor pozitívumai nincsenek is, lehet szarozni! Éljenek soká filmkritikus gyöngyszemeink!)


On:
Nékem tetszett habár talán a vége már túlságosan nyújtott és valami nagyon epic akart lenni, az egy picit sok volt. Ennek ellenére én is úgy álltam (és állok is) hozzá hogy ez a kezdet, a folytatások jobbak lesznek, legalábbis remélem.
85.
85.
Ra1D3n
#83: Kössünk bele az Avengers-be, egyetlen hibája, hogy a sztori a képregényekre épül, és igényesen van tálalva a nézők felé... Most tényleg emiatt képes vagy gyerekesnek nevezni? Vicces vagy. Mindenesetre az Avengers és Man of Steel között a lényegi különbség a tálalás minősége. Előbbinél tökéletes, utóbbi meg jócskán hagy kívánni valót maga után. Nem én vagyok az egyetlen, akinek nem tetszett, de hát bocsáss meg, hogy engem zavar a sztori bugyutasága és az ellentmondásos logikai bukfencek rengetege a Man of Steel-nél. Nah, meg a jelenetek sem állnak úgy össze ahogy kellene, az Avengers-nél meg minden a helyén van, úgy, ahogy kell.

A Prometheusról meg annyit, hogy az is megosztó volt és megmondom miért. Akiknek nem tetszett a film azok egy újabb Alien filmet vártak ami megmagyarázza a dolgokat, ehelyett még több kérdést vetett fel. Sci-fi-nek rettenetesen hangulatos darab volt, és mint film közel sem szar, sztorit tekintve sem. Prometheus-ról is akkor érdemes beszélni, ha befejezik a filmeket(nem tudom, hogy 2 részes vagy trilógia lesz-e végül, de ha kerek a történet, akkor érdemes a végső konzekvenciát levonni, addig meg beérni azzal ami van, és amink van a Prometheus esetében, messze nem szar, sőt, inkább hangulatos).
84.
84.
Simonus18
#83: Hát amíg Ridley Scott a rendező, és mindig az Alien atyja lesz, így neki mindig lesz beleszólása a dolgokba a Prometheus körül, és addig no problemo amigo.
83.
83.
Dragonborn
#81: Azért sokat elárul hogy a Prometheus 2-nél az első lépés a forgatókönyv író menesztése volt
82.
82.
Dragonborn
#74: Meg az hogy a Bosszúállók piszkosul gyertekes a sztori meg ugyanugy sablonos mint ennél a filmnél
Csak ahogy már irtam engem az zavart hogy valahol megrekedt a DC és a Marvel univerzum között
81.
81.
Simonus18
#80: Persze, hülyeség úgy nézni, hogy szünetelsz közben, és ennél a filmnél sem direkt van (szerintem) ilyen szakadék a két részlet között, csak említettem, hogy nyilván az információ tömeg, illetve stílus váltás/keveredés miatt zavaros a film, ez lehet akár a rendező hibája, vagy a forgatókönyv írójé, vagy szimplán így akarták, vagy így sikerült. Egyébként Prometheus ugyanúgy 8 pontos számomra imdb-n, hisz az is egész jó lett, de ott is a forgatókönyv írót cikizték, hogy a menetelés szar lett (nézők szerint). Én mindkét filmmel megvagyok elégedve.
80.
80.
Ra1D3n
#79: Amúgy Prometheus nekem személy szerint tetszett, és egyáltalán nem voltam benne elveszve. Itt sem voltam elveszve, és lehet, hogy a cselekmény hossza miatt kellett ilyen hosszúságú film. Ne arról legyen szó, hogy külön kell megnézni az első és második felét, mert azért ez hülyeség... Moziba sem úgy ül be az ember, hogy akkor félidőnél kijövök mert szünet lesz(egy kivételre emlékszem, az a gyűrűk ura 3. rész volt, a maratoni hossza miatt). Ennyi erővel felhozhatnám a Nolan féle Batman filmeket. Mindegyik több volt 2 óránál, és mindegyik az elejétől a végéig lekötött, nem ásítoztam, nem gondolkoztam rajta, hogy mikor lesz már vége vagy ilyesmi. Ennél a filmnél nem találták el a dolgokat, az epikusnak szánt jelenetek meg nem voltak epikusak, hiába is próbálok úgy gondolni rájuk.
79.
79.
Simonus18
#76: Súlytalannak tűnnek, mivel szinte nincs szünet a filmben, nincs lehetőség a levegővételre (ugyanúgy mint a Prometheusnál, de ezt is már említettem valahol), szóval csak a film végén van rá lehetőség, hogy " Igen, most akkor dolgozzuk fel ...". Ez valóban problematikus az új generációs filmeknél, hisz sokan rászoktak már a szájbarágós történet meséléshez, de én ajánlom, hogy pont az ilyen filmeket többször kell megtekinteni, hogy jobban menjen a feldolgozás, persze erre sokaknak nincs idejük, nekem van, szóval, én már párszor megnéztem, és egyre jobban bejött ( Persze a CSápos rész még mindig idegen számomra, és kissé gyerekes) de a felépítése, a film egésze nagyon szimpatikus, és felnőttesebb mint bármely más Superman illetve a superhősös filmek nagyja. Én úgy vagyok vele, hogy első fele hibátlan ebben a kategóriában, aztán hirtelen váltás az epikus második részre, mely szintén idegen érzést okoz, és így sokaknak furcsának tűnik. Egyszer tartottam szünetet pont a felénél, és amikor folytattam, frissen lehetett tovább dolgozni a történteket, és tökre működött. Szóval igen, kissé sűrű a film.
77.
77.
névtelenség
#76: Kriptonál rátapintottál a lényegre. A filmben is elhangzik, hogy Jor-El fia azért lesz különleges, mert lesz választása; azaz nem előre lesz programozva.

A bolygó hullott szét, és evakuálás helyett mindenki a saját kis beskatulyázott szerepét hozta. Röhej; a tanács még egy utolsó hadbíróságot is összehívott a bolygó összeesésénél.
76.
76.
Ra1D3n
#75: Erről szívesen beszélgetek és felhozok példákat, hogy miért nem tetszett úgy en-bloc a film. Sajnos az az igazság szerintem, hogy rengeteg súlytalan jelenet volt a filmben, amik valójában epikusak akartak lenni és ez a sugallat a vászonról az irányomba nem tudott érvényesülni. Én hiszem, hogy egy Superman filmet lehet úgy vászonra álmodni, hogy a Nolan féle Batman trilógiához hasonlóan szuperlatívuszokban tudjunk beszélni róla, vagy ami jelen esetben közelebb van, az az Avengers. Nem volt rossz próbálkozás ez a film, de így is, hogy a 0-ra redukáltam az elvárásaimat, még így is csalódásként értem meg, és az utóbbi senki nem hozta fel, de legalább egy fél órával hosszabb is volt ez a film mint kellett volna tartania. Sajnos én az utolsó 30-45 percben kétszer is azon kaptam magam, hogy elkezdtem ásítani és elvesztettem az érdeklődésem a film iránt, és már csak azt kívántam, hogy legyen már vége.

A filmből egyedül a kriptoni jelenet tetszett, de ott sem voltam maradéktalanul elégedett, mert ott is voltak ellentmondások. Példának okáért az a személyes meglátásom, hogy Zod akaratán kívül akadályozta meg Kripton evakuálását azzal, hogy nem hagyták Jor-Elt és a vezetőséget dűlőre jutni Kripton sorsát illetően. Persze lehet, hogy ezt csak bemagyarázom, mert ugye Jor-El volt a főtudós Kriptonon, de ennek ellenére, hogy észrevételeit közölte, a vezetőség később úgy foglalkozott a témával, hogy figyelembe sem vette Zod puccsa után. Szóval vagy egy rakás mentálisan alkalmatlan sült bolond képezte Kripton vezető tanácsát, vagy Zod puccsa akadályozta meg az evakuálást, révén a tanács nem szentelt nagy jelentőséget Jor-El útmutatásának és azt gondolták, hogy tévedett.
75.
75.
Simonus18
#74: Nos egy látványfilmet valóban nehezen lehet elcseszni, mondjuk pont ez a probléma, hogy nem egy szinten van alapból a két movie, mivel az Avengers több individuált keresztező maszlag(tehát volt ideje a történeteket elmesélni több külön filmben), addig a Man of Steel egy klasszikus reboot sémára alapul, mely egy 2 és fél órában kezeli a történetet. Nem sértegetni akarom a Marvelt, mert DC-hez is annyi közöm van, hogy a Batmanen nőttem fel, tehát én csakis külön kezelem a filmeket, és az Avengers egyértelmű popcorn movie, ami orgia a Transformers illetve a képregény kedvelőknek, tehát képregényeken alapul. MoS a képregény és az eredeti storyt felhasználja egy újabb történethez, és próbálja valahogy realisztikusan kezelni, ezért kedvelem ezt az ötletet (ugyanúgy mint a Batmannél, ami nálam masterpiece), a screenplay valóban fura, és a párbeszédek B kategóriások, csakis a főbb témákra hangsúlyoz a film (Zod - Kal-El, Jor-El-Kal-El stb.), a többieket tényleg szó szerint mellékszereplőknek használja. De nagyon jól kidolgozott a story, a háttérstory, illetve a dizájn és látvány még nem hajt át giccsbe, hanem minden úgy van, ahogy lennie kell. Az emlék képek ugyanúgy akkor bukkannak fel amikor kell, felépítve az Alien Superman karakterét. Az a baj, hogy sok rétege van ennek a filmnek, és most már én sem tudom hol tartok, de nyugodtan beszélgethetünk még erről... Ami lényeg szerintem ennél a filmnél, hogy milyen szempontból értékes: Mivel ez egy új kezdet (mint a batmannél) egy idegen beilleszkedéséről szól, aki úgy tud beilleszkedni, ha megtalálja valódi énjét, illetve érvényesülni környezetében, ami nehéz persze a kötsög emberiség természetétől. Itt még csak frissen éri a hőst az a fajta gigantikus feladat, hogy megmentse a világot, így még ki kell ismernie magát stb., szóval a valódi Man of Steel, a valódi Superman, amire úgy tekintünk mint valódi szuperhős az a következő rész lesz.
74.
74.
Ra1D3n
#64: A különbség az Acélember és a Bosszúállók közt csak annyi, hogy a Bosszúállók ténylegesen egy akcióorgiának készült egy épkézláb történettel, míg az Acélember egy kupac szar lett, miközben nagyon komoly filmként állították be az előzetesek. Nem volt rossz látványilag, de a dramaturgiai részét kibebaszottul elkúrták, egy pillanatig nem volt semmi ami miatt izgulni kellett, és csomó logikai bukfenc van a filmben, na meg olyan jelenetek is vannak, amiket látva elgondolkoztam, hogy fejbe lövöm magam annyira ciki(pl a csókos jelenetnél Kal szövege a kriptoni férfiakról, és ez is csak úgy a semmiből jött, mindenféle komolyabb felvezetés nélkül...).
73.
73.
Belerofon
#71: Attól,hogy a Krypton bolygóról származó lakóknak a nap miatt megnövekszik az ereje és a földi gravitáció is sokkal alacsonyabb és kitudják használni ezt,még egymásnak nem halhatatlanok.
72.
72.
Simonus18
#71: érdemes az IGN commenteket olvasni, mivel nagyobb kör cseveg ott, így több lehetőség van különböző teóriákat elolvasni. 1: A szemüveges témában pl arra utaltak, hogy ugyebár nem fognak egy superhőssel összetéveszteni egy "hétköznapi" újságírót, és max annyit mondhatnak hogy "ő hasonlít arra a csávóra, aki megmentette az emberiséget", és valójában a szemüveg valóban megmásítja a kinézetet, jah, meg a ruha is, emlékezzünk, hogy hősként csak a kék ruciban szaladgált. 2: Én nem vagyok Superman fan, de nem az az elsődleges célja egy hősnek, hogy feltétlenül likvidálja az ellenfelét, először is az a célja hogy legyőzze, illetve tudatosítsa ellenfelében azt, hogy ő az erősebb stb. nincs esélye a győzelemre. Viszont pont ezért hatásos a vége, mivel olyan helyzetbe került a hős, hogy néhány ember életének megmentése és Zod halála között kellet választania. Erre is mondják azt, hogy ugyebár "Superman sosem öl" ... nos ebben az esetben igen.
71.
71.
darklord947
Szerintem jó a film csak 2 dolog van amit nem értek :
1: tudom ez minden Superman-ben így van de hogy nem ismerik fel? hisz csak egy szemüveget vesz fel!
na mindegy ez a kisebb dolog de
2: a végső csatában Superman és Zod átverik egymást a fél városon az űrből leesnek és a végén Zod abba hal bele h Superman kitöri a nyakát !!!!
70.
70.
SLi
" Minden megvan ahhoz, hogy tökéletes legyen, a stáb kiváló, alapvetően a koncepció sem rossz, és volt a pénz a látványra is, viszont a mozaikdarabkák csak nem állnak össze, emiatt úgy jössz ki a moziból, hogy azt gondolod magadban: egyszer jó volt."---------------------> Zack Snyder filmjeinek tökéletes összafoglalója
69.
69.
DON GONDOCS
Talán azért ilyen sok a negatív vélemény, mert a story túl pőrgős volt és túl sok mindent akartak bepakolni ebbe a 2,5 órába, így összecsapottnak tűnhet a cselekmény, pedig jól felvezettett történetet kapunk talán sok, de látványos akcióval és megdöbbentő befejezéssel. (valljuk be Klark sose volt egy erőszakos figura)
68.
68.
Batman
Sajnos az ilyen emberek miatt tart ott a filmipar ahol.. #crying
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...