Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája filmkritika

Emlékeztek még a Vasember feliratok utáni jelenetére? Amikor felbukkan Nick Fury és közli Tony Starkkal, hogy nem ő az egyetlen szuperhős. Csak egy nagyobb univerzum részese. És hogy itt az idő beszélgetni a Bosszúállókról. Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez az utolsó jelenet sokkal nagyobb hatással bírt a teljes Marvel Moziverzumra, mint maga Vasember bemutatkozása, Samuel L. Jackson színre lépése ugyanis nyomatékosította, hogy valaminek a kezdetén járunk, amiből idővel valami egészen grandiózus születik. A végeredményt már ismerjük.

Az teljesen mellékes, hogy közben egy teljes generáció fogyasztási szokásait definiálta újra a Marvel és a Disney. Az viszont vitathatatlan, hogy az itt letett moziverzumos építkezés alapkövei mai napig rányomják a bélyegét az azóta bemutatott filmekre. És ez a legnagyobb baj a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendájával. Hogy hiába tartunk már a negyedik fázisnál, hiába ez a sorban a huszonötödik film, valójában még mindig ugyanazt kapjuk. A patikamérlegen kimért humort, jól adagolt, látványos akciót, középszerű főellenfelet, olykor ködbe vesző motivációkat, hol érdekes, hol kevésbé érdekes hősökkel.

Pedig Shang-Chi bemutatkozása sokkal többről is szólhatott volna. Egyrészt végre valamilyen irányt szabhatott volna ennek a fázisnak - a Fekete Özvegy ugye ezt nem tette meg -, de még mindig egy helyben toporgunk. Sokkal többet lendített a Marvel Moziverzumának jövőjén a WandaVision és a Loki, de ez azért szomorú, mert ezek "csak" a Disney+-on futó sorozatok. A Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája igazából érdemi kísérletet sem tesz annak irányába, hogy valahogy továbbgondolja, továbbgörgesse a Thanos utáni eseményeket, és bevonja azokat a szereplőket, akiket már ismerünk. Persze, lesznek itt jópofa cameók, és még a Vasember második részének egyik legnagyobb baklövését is igyekeznek helyrehozni, de ezek csak céltalan próbálkozások, és pont annyira nincs értelmük és helyük, mint annak, hogy egy nagyon rövid jelenet erejéig visszahozták Förtelmet.

Mindezt némileg feledteti, hogy amikor a saját lábán kell megállnia a filmnek, akkor az utolsó harmadáig kifejezetten szórakoztató és látványos, amit kapunk. Nagyon jól áll neki, hogy alapvetően egy földhöz ragadt, mindenféle CGI-mesét nélkülöző történet ez, ami során szépen bontakozik ki Shang-Chi nyomasztó múltja, illetve ahogy megpróbál megbirkózni a kiskora óta hordozott terhekkel. Ugyan a forgatókönyv korlátokat szab ennek az érzelmesebb, drámaibb vonalnak, így az apa-fiú kapcsolat dinamikájának is, mégis ezek azok a pillanatok, amikor a Shang-Chi jól működik. Már csak azért is, mert itt kapunk hagyományosabb értelemben vett vu-hszia-élményt. Szépen megkomponált, látványos és ötletes összecsapásokat, amelyek hűen idézik meg a Hős, a Tigris és sárkány vagy az A repülő tőrök klánja legpompásabb jeleneteit.

Aztán az utolsó harmad átcsap egy teljesen ötlettelen CGI-orgiába, egy addig sehol fel nem vezetett fenyegetéssel. Lényegében a készítők teljesen indokolatlanul kukázták a film addig felépített, földhöz ragadtabb megközelítését, csak azért, hogy a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendájában is jelen legyen a blockbusterektől mostanra már elvárt utolsó nagy dobás, a végső csihipuhi. Pedig ennek a filmnek semmi szüksége nincs erre, mert addigra a főgonosz, Wenwu (Tony Chiu-Wai Leung) és Shang-Chi is megkapja a maga rétegeit, és az bizony sokkal izgalmasabb, mint az ötlettelen, fantasy szülte szörnnyel való küzdelem. Még úgyis, hogy azért a komolyabb mélységeket nem járjuk meg.

A végső pontozásnál lehetetlen figyelmen kívül hagyni, hogy Shang-Chi bemutatkozása egyszerre lenne felvezetés és egy nagyobb eseménybe való betagozódás. Ez utóbbi nem valósul meg, egyszerűen a Marvel mintha elfelejtette volna, hogy már túl van megannyi fázison és több mint két tucat filmen, így az már nem elég, ha az önálló filmben figyelmen kívül hagyják a moziverzumban történteket is. Igenis jó lenne, ha úgy hoznák be az új hősöket, hogy azok valamilyen formában reagálnának a korábban történtekre, legyenek passzív vagy aktív elszenvedői mondjuk Thanos csettintésének vagy az utána történteknek.

Viszont ha elengedjük, hogy Marvel-filmet nézünk, akkor a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája egészen a kétharmadáig szuper kung-fu filmként képes szórakoztatni, miközben azért a drámának is jut bőven hely. Kár, hogy ezt a kötelező körök futása miatt agyoncsapták egy ötlettelen fantasy-mázzal, ami lényegében teljesen hazavágja az addig látottakat. Ettől Shang-Chi még szimpatikus figurának tűnik, a két extra jelenet is arra enged következtetni, hogy fontos szerepet kap a jövőben, de hol vagyunk már az olyan ütős bónuszoktól, mint Nick Fury felbukkanása? És pont ez a baj a Marvellel jelenleg. Nincs bátor vállalás, és ez nem vetít előre különösebben fényes jövőt.

Gamekapocs értékelés: 6.5

Rendezte: Destin Daniel Cretton
Szereplők: Simu Liu, Tony Leung Chiu Wai, Awkwafina, Michelle Yeoh, Meng'er Zhang, Fala Chen, Benedict Wong, Tim Roth
Játékidő: 132 perc
Hazai premier: 2021. szeptember 2.