Az Activision tavaly lemondott a Brutal Legend kiadásáról, nem támogatta a fejlesztést, a majdnem leállított projekt pedig az EA-hez került. Most szeretné meggondolni magát.

Az Electronic Arts tavaly augusztusban vette át a játék feletti bábáskodást, megmentve így a Double Fine Productions fejlesztőcéget, és persze magát a Brutal Legendet is attól, hogy végleg a süllyesztőbe kerüljön. A démonvadász rocker története köré azóta milliós rajongótábor nőtt, és kiderült, hogy az idei év egyik legütősebb játéka lesz, az Activision pedig látva a címben rejlő erőt, most szeretné visszacsinálni az egészet. Már hivatalos útra is terelték a dolgot, ugyanis azon kívül, hogy ők maguk 15 millió dollárt fektettek be a fejlesztésekbe, állítólag még mindig létezik egy szerződés, mely hozzájuk köti a játékot. Ha ez igaz, akkor az EA-s megállapodás jogtalanul jött létre, és a kiadás még mindig az Activisiont illeti, hiába mondott le róla tavaly.

De ez egy hatalmas parasztság! Én az EA helyében mivel részben övék is akkor a játék, gyorsan egy másik, nagyobb céggel kiadnám a játékot. És akkor meg az Activision cseszheti. Azért kérem szépen ne szórakozzanak már ilyesmivel! Nem kéne lessüllyedni a politikusok szintjétre, hogy egymást csesztetik állandóan.
nekem már bejelentés óta nagyon bejön a játék nagyon nagy hangulata van :D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.