Titan Quest II próbakör

Nagyot futott 2006-ban a már megboldogult Iron Lore Entertainment a Titan Quest első részével, hiszen a játék egyike volt a jobban sikerült Diablo-klónoknak, remekül megtalálta az egyensúlyt a függőséget okozó lootolás és izometrikus harc között. Tette mindezt úgy, hogy a hálás görög, egyiptomi, mezopotámiai és kínai mitológiát dolgozta fel egy pörgős ARPG keretében. Nos, a folytatást nem kapkodták el, 2025-ig kellett várnunk rá, még jó, hogy a THQ Nordic nem bagatellizálta el a megszerzett jogokat. A müncheni székhelyű Grimlore Games-re bízta a fejlesztést, amely nyilván nem egy Blizzard-kaliberű csapat, de a SpellForce 3-mal már bizonyították, hogy nem állnak távol tőlük az izometrikus szerepjátékok.

A Titan Quest II egy teljesen új történetet mesél el, de sok hasonlóságot mutat elődjével, azaz részben egy remake-kel van dolgunk. A készítőket nem hatották meg a modern szabályok, már a Diablo IV is bebizonyította, hogy érdemes visszatérni a Diablo II old-school megközelítéséhez, szerencsére a Titan Quest II is egy konzervatív ARPG lesz az első játszható verzió alapján. A sztori szerint az emberek túlságosan nagyravágyók lettek, ami az isteneknek nem tetszik, ezért valódi apokalipszist hoztak a halandók világára. Nemesis pedig eljött, hogy megtorlással, bosszúval és az egyensúly megtörésével halált hozzon mindenkire. Az elkeserítő bevezető azonban a remény szikráját is magával hozta, hiszen van egy hős, aki mindezt megakadályozhatja.

A karakterszerkesztő meglepően egyszerűnek tűnik, a sietősek választhatnak előre beállított lehetőségek közül, így nem szükséges órákat pepecselni minden egyes részlet kiválasztásával. Nemenként 16 fizimiska közül választhatunk és a névadást követően már rögtön az események sűrűjében találjuk magunkat. Köszi, Grimlore, hogy takarékoskodsz a játékosok idejével. Jövünk neked eggyel! Karakterosztályok tekintetében is három opció közül választhatunk: Storm, Earth és Warfare, attól függően, hogy mennyi mágiát szeretnénk alkalmazni a későbbi buildünkben. A Storm például a távolsági harcokban (varázslatokban) jeleskedik, a Warfare pedig mindent testközelből szeret intézni. Kezdetben egy szál főkötővel és egy nevetséges pengével vágunk neki a kalandnak egy olyan szigeten, amit még nem pusztított el teljesen az istenek haragja, ám megijedni nem kell, az alapokon szépen végigvezet a Titan Quest II.

Az első terület is az eredeti játék nyitóhelyszínére hajaz, csak épp modern köntösben, ám arra tökéletesen elég, hogy az egyszeri rajongót megrohamozzák a nosztalgikus érzések. Első feladatunk, megvédeni egy kicsiny görög falut egy griff támadásától, és a lény bigott kultistáitól - az irányítás és a kezelőfelület gyorsan kézre áll. Ahogy az várható, az akció gyors és kemény, és a kihívással sem áll hadilábon a játék - nem úgy, mint a Diablo IV normál nehézségi szinten. A gyógyitalok is gyorsabban fogynak, bár itt csak kettő flaska áll rendelkezésünkre, és ezek töltődnek újra, amikor sebezzük az ellenséget, nem pedig az elhullott lények dobálják maguk után. Ez a módszer ráveszi a játékost arra, hogy belegázoljanak az események sűrűjébe, különben gyógyulásra sem lesz lehetőség a későbbiekben. A régió végén várt egy kimerítő csata a griffel, ahol óvatosan kellett kiválasztanom a megfelelő távolságot, pont tökéletes ütemben sebezve a bestiát. Valahogy így kell kinéznie egy régivonalas bossharcnak.

A képességfa elég terebélyes lesz, de közel sincs annyira túlbonyolítva, mint a Path of Exile rémálomba illő tekervényei. Nyilván a játék elején még annyira sok skill között nem lehet válogatni, ám amik vannak, azokban elég sok rugalmasság van. A közelharcra kihegyezett buildek új kunsztokat szerezhetnek a fegyvereikhez, választva, hogy gyorsabb, de lágyabb csapásokat mérjenek az ellenfélre, vagy lassabb, de erőteljesebb támadásokat hajtsanak végre. A varázshasználók idővel nagyobb hatásterületre csoportosíthatják az elemi támadásaikat - már most látszik, hogy a jövőben tökéletesen testreszabhatjuk karakterünket.

Kategóriánként csak két varázslathoz férhetünk hozzá (összesen hathoz a három osztályban), nem beszélve néhány passzív skillről sem. Nekem tetszett, hogy még egy mezei fegyverforgatót is áthat a mágia ereje, remek pluszt ad azoknak, akik nem varázsbottal hadonászva képzelik el hősüket. Ráadásul minden egyes képességnek számos további módosítója van, ami még harcore-abb ízzel hinti meg az egészet. A rendszer bonyolultsága nagyjából a kényelmetlenül áramvonalas Diablo és a Path of Exile némileg eltúlzott megoldása közé illeszthető. Igen, az egyensúly gyönyörködtet!

A látvány tekintetében már most tisztességes minőséget prezentálnak a képernyőn, ami ugyan nem váltja meg a világot, de csúnyának semmiképp nem mondható. A varázslat-effektusok mindegyike lenyűgözőnek hat, a csapásokban van erő, művészileg pedig remekül eltalálta az első rész hangulatát a német fejlesztő. Akadnak még pontatlanságok a mechanikában, távolsági fegyverekből nem sok van és azok sem mindig találnak célba, hiába jó helyen van a kurzor. A mozgás viszont folyékony, a balansz sincs toppon, de bőven van még idő ezeket finomhangolni.

A Titan Quest II-ben megvan a lehetőség, hogy nevető harmadikként felférjen műfaj két uralkodója mellé. Ha van egy kis esze a THQ Nordicnak, akkor nem tömi tele mikrotranzakciókkal, megvásárolható kozmetikai itemekkel a végleges verziót, és ami legfőbb, megtartja a jelenlegi kihívást, és nem tervez több áramvonalasítást a nagyobb közönség megszólításáért. A második rész tehát főhajtással tekint elődjére, tudja mi kell a régi rajongóknak, a miliőben pedig van annyi kraft, hogy néhány újoncot megszólítson. Két óra alapján mindenképp pozitív élménnyel gazdagodtam.

A Titan Quest II várhatóan idén jelenik meg PC-re, Xbox Series X/S-re és PlayStation 5-re.