Március elejétől kapható a DSi XL Európában

  • Írta: fojesz
  • 2010. január 14.
  • Megjelenés
Link másolása
Kevesebb, mint három hónapot kell várni a negyedik generációs Nintendo DS boltokba kerülésére: az új konzol az ígéretek szerint jóval kényelmesebb lesz.
Kevesebb, mint három hónapot kell várni a negyedik generációs Nintendo DS boltokba kerülésére: az új konzol az ígéretek szerint jóval kényelmesebb lesz.



A Nintendo egy huszárvágással szakított azzal az elképzeléssel, miszerint egy zsebkonzolnak minél kisebbnek kell lennie: a DSi XL alaposan meghízott a legutóbbi generáció óta, ám ennek köszönhetően jóval kényelmesebb lesz vele játszani, hiszen a stylus jobban kézre áll majd, s a képernyők mérete és nézőszöge is meg fog nőni. Az XL a DSi minden újdonságát megörökli majd, s néhány előtelepített programot is kapnak a vásárlók hozzá a Dr Kawashima’s: Little Bit of Brain Training: Arts Edition and Dictionary 6 in 1 with Camera Function és egy internetböngésző személyében. A megújult konzol március 5-én kerül boltokba Európában.
11.
11.
zola2000
11: LOL, egyenlőre az a helyzet, hogy a többi konzolgyártó nehazen tud versenyben maradni a nintendoval. Egyébként a sony is fejleszti a "gémboját", most jött ki a psp go, ami kisebb lett, és akkorát hasalt mint az ólajtó, míg a nintendo mostanában mindíg eltalálja mi kell a népnek.
10.
10.
zola2000
#8: ja a shin megami, a dragon quest (személyes kedvenceim a Level 5 játékai), a suikoden költözött át dsre, az FF, a star ocean, maradt ps3mon, és a tales of sorozat összplatformossá vált.



Magyarországon a játékosoknál régebben szinte csak a pc volt (ma is az dominál), és ott az van, hogy "cpu mhz, memória, gpu mhz, gru memória, sávszél, ÁÁÁÁÁ, EZ MIÉRT CSAK 150 FPS, MIÉRT NEM 153?!!!!!!!!" na egy ilyennek mond azt hogy a dsre milyen király jrpgk vannak :)
9.
9.
Mathia$
#3: akkor sajna ezek után se fogom megszeretni az biztos. :(

na jó talán majd akkor ha jobban néz ki külsőleg és lesz rá olyan game ami érdekel.
8.
8.
Batri
#6: "valami the legend of zelda vagy hasonló volt,de elég ratyi grafja volt"- a zelda egy alap mű, minden gamernek ismerni kellene...

hogy miért jó ds-ezni? mert hangulata van, és ps2-ről a legtöbb jrpg-t nem a Ps3 örökölte hanem a DS



7: a DS-t nem a grafja miatt szeretik annyian... elég szomorú, hogy neked ez a fő szempont
7.
7.
laca009
csak azért itt mo-n vagy bárhol a handled konzolok terén csak a psp jöhet ki győztesként mivel sokkal nagyobb teljesítményt ad mint a kis ds ami már nagyon rég lejárt már azóta amióta kijött a gba mert kb. ugyan az a graf és a psp már akkor volt... annyi új van a ds-ben lehet neten tólni meg két képernyő az egyik érintő vááá -.-' istenem mint egy óvodást látnék amikor a metrón melettem játszik vele hogy nyomogatja mint a hülye -.-'
6.
6.
Gt17
Hát én sose bírtam a DS-t.Nyolcadikba a padtársamnak volt 1 DS-e fekete színű ien mini képernyőn és valami szar pokemonnal játszott aztán meg valami the legend of zelda vagy hasonló volt,de elég ratyi grafja volt...1 DS tulaj magyarázza el mért jó DS ezni?:D
5.
5.
zola2000
"2010ben jelentősen csökken a kis gagyi dskére a kereslet :)"



igen, azért adnak ki egy nagy menő dst. ^_^



bár magyarország technokrata ország, komoly nintendo ellenes antihájp is megy, de szerencsére nem a magyar piactól függ a világpiac, a világpiacon meg olyan sikeres a nintendo ds mint annó a ps2 volt, és persze szép lassan minden gép elvul, a ds már 2004es gép, lassan 2011 körül ideje lesz váltani.
4.
4.
zola2000
A DS védi meg az xboxomat az RRODtól, mivel a ds miatt nem használom sokat ^_^
3.
3.
fojesz
#2: Nem lesz az, cáfolták a hírt.
2.
2.
Mathia$
Ezt már nem kellett volna kiadniuk, a dsi fogy a legjobban, szakemberek szerint meg 2010ben jelentősen csökken a kis gagyi dskére a kereslet :)

A kövi ds már motion controlled lesz a nintendo sajtóbeszámolója szerint.
1.
1.
zola2000
Hát én eddig kihagytam a ds liteot, a dsit, asszem ezt is kihagyom, az eredeti kocka dsem még 2005 elején vettem, és még mindíg tökéletesen működik, persze ha lenne pénzem, akkor biztosan vennék egy újabb dst, mivel idén jön angolul is az inazuma eleven (a foci vb környékén tervezik kiadni), és a dragon quest ix (az meg csak TBA 2010, de a lényeg hogy jön), és a DQ6 is esélyes, hamarosan ragnarok online ds, Shin Megami Tensei: Strange Journey, golden sun 3 tehát elég sokat lesz még nyúzva a ds idén is, pedig aztán egy csomó ds rpg pihen félbehagyva, de nem baj, a jobbakat végig szoktam vinni. (aztán vettem a hülye hájp miatt x360at is, de a star ocean 4 óta nem is vettem rá új játékot).
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...