Tíz éve annak, hogy boltokba került a The Sims, s bár a játék jól sikerült, akkoriban talán az EA sem számított rá, hogy az egyik legnépszerűbb sorozatot indította útjára.
Tíz éve annak, hogy boltokba került a The Sims, s bár a játék jól sikerült, akkoriban talán az EA sem számított rá, hogy az egyik legnépszerűbb sorozatot indította útjára.
Azóta a játék túl van három epizódon, több tíz kiegészítőn, egy raklapnyi konzolos és laptop-barát, némileg akció-orientáltabb mellékszálon és nem kevesebb, mint 100 millió eladott példányszámon. A virtuális babaház népszerűsége tíz éve töretlen, az Electronic Arts pedig az első rész megjelenésének tizedik évfordulójára igazi ünnepségsorozattal kedveskedik: kezdetnek két új festményt tett ingyenesen letölthetővé a The Sims 3-hoz - ezt az alsó linken keresztül érhetitek el.
sims-et én is szeretem, főleg az addonok gyártását és piszkálgatását, keverését. havi pár óra azért bőven elég belőle :D
egyébként tényleg, a legtöbb sims fan épp, hogy nem gamer. leginkább nők, középkorúak játszanak, napi/heti 1 max 2 órát.
speciel asszonytól hallgatom kb 1 hónapja, hogy hol marad a beígért extra-hiper-szuper sims pakk, ígértem neki, hogy a sims2-t megkapja full extrában, úgy, ahogy haverommal megcsináltuk, rommá moddolva, szerény 25 giga :D
1: Nem minden Sims játékos "babázik" a játékban. Piszok sokan arra használják ezt a game-et hogy megépítsék álmaik házát. (Méghozzá nem is akármilyeneket!) Ráadásul nem gyerekek játszák a legtöbben, hanem 30 év felettiek. Sőt ismerek 60 év felettieket is. Van a családomban olyan, aki imád tervezgetni és millió olyan oldal van ahol látni lehet eszméletlen kégliket!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.