A múlt heti GDC újabb raklapnyi pletykát termelt ki a Nintendo DS utódjáról - a legutóbbi hírek szerint a DS 2 hardvere szinte megegyezik a GameCube-éval.
A múlt heti GDC újabb raklapnyi pletykát termelt ki a Nintendo DS utódjáról - a legutóbbi hírek szerint a DS 2 hardvere szinte megegyezik a GameCube-éval.
Az új információkat ismeretlen fejlesztők szállították, akik állítólag már megkapták a DS 2-t. Elmondásuk szerint a gépbe a GameCube-éval szinte megegyező hardver került, így a fejlesztés sem lesz nehéz annak, aki ismeri a Nintendo korábbi gépét. Természetesen a zsebgép védjegyének számító dupla kijelző is megmarad, ám a két képernyő közötti távolság jelentősen kisebb lesz, ami akár azt is lehetővé teszi, hogy a fejlesztők egyetlen nagy megjelenítőként használják őket. A meg nem nevezett forrás iPhone-féle gyorsulásmérőt is ígér, ami - mint tudjuk - kellemesen feldobta az Apple telefonjára megjelent játékok élményét.
Persze a Nintendo nem erősítette meg a híreket, sőt még azt is cáfolja, hogy gondolkoznának az új DS-en. Mindenesetre a fejlesztők már örülnének az új gépnek: az utóbbi időben egyre többen fogalmazzák meg elvárásaikat a DS 2-vel szemben, főleg ami az online funkciókat illeti. Egyikük elmondása szerint jól jönne a 3G támogatottsága és a beépített GPS: így ott játszhatnánk majd online, ahol csak szeretnénk.
A Nintendo DS 2 bejelentésére az idei E3-on számítunk, így egyesek szerint már az év végén boltokba kerülhetne az újgenerációs konzol - addig nem valószínű, hogy a Nintendo bármit is elárul.

Épp ezért hoztam fel a ps3 x360-t. a ps3ba a proci majdnem 3x erősebb, mégsincs (nagy) különbég.
Ha meg azt mondod nem magyarázol tovább akkor ezt miért írtad le? mind1, engem nem lehet meggyőzni srry, részemről lezárva.
Jó gamelést!
volt 2001-ben gc-re sw r squadron 2 ps2-re meg starfighter..
úgy érzed "picike" a grafis különbség ???
nem nézem le amit mondtál, mert az átiratok ps2-ről gc-re nem változnak grafikában..
de a gc-re fejlesztett game-ekre 2x töb poligon jut, mint a ps2-esekre..az egy dolog , hogy nincs GranTurismo3-4 gc-re... igy ezt nehezen hiszi egy elvakultabb ps2 fan.
de a számok nem hazudnak , valóban fent van az infó a wiki-n..
a lényeg a 1.5x-es főproci 6 ( hat !!!)x-os videomemoria -a PS2-ben lévőhöz képest.. ezek a lényegesebb adatok, ezek hozzák a min.2x-es különbséget
amúgy a re4 gc-ra készült , veri az általad soroltakat grafikában..
a resident re -vel inkább nem takarózok, olyan grafika még nem született más gépre, ami lenyomná azt.
de metal gear volt gc-re.. az is kinéz úgy , mint a mgs2, annak a motorját cube-osították.
a ps3 és az x360 közt grafikai szinten nincs különbség... ugyan azt hozza grafikában mindkettő..
játszottál már ps2-n ezekkel: MGS2,MGS3,GoW,GoW2,Burnout Revenge,Burnout Dominator....
lehet hogy van pár játék amiben picit szebb a gamecube grafja de a 2x az nagy túlzás.
Kb olyan mint ha aztmondanád hogy a ps3 2x jobb mint a 360 grafikában.
Hidd el, még mindig létezik a wikipedia...
xbox-ban nincs videomemoria... resident re-0 nem megvalósítható abban a minőségben ahogy kinéz gc-n, tehát gyengébb a cucc memória szinten a gamecube-nál....pre-renderelt -előre letárolt grafikáról beszélünk most
a ds 2 -nél meg nem a grafika lesz gc-szintű , hanem a hardware rész kap valami gc elemet...
nem kell ettől leesni a székről ..a psp ugyanígy hajaz a ps2-re, aztán ég és föld két azonos játék közt a grafika
Bár szerintem ahogy fogy a ds max jövő év végén jön a ds 2, de attól még az idei e3mon mutogathatják.
pedig a Metal Gear Solid: Twin Snakes és a Resi 0-4ig elég nagy címek rá és a grafjuk se rossz.
nintendo tényleg jól tenné ha összedobna egy erős kis zsebkonzolt.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.