HWSW: Jól állja a sarat az AMD

  • Írta: Daks
  • 2010. április 17.
  • Hardver
Link másolása
Az Intelnél gyengébb, de egészséges és nyereséges negyedévet zárt az AMD is, köszönhetően a PC-piac fellendülésének - számolt be róla a HWSW.
Az Intelnél gyengébb, de egészséges és nyereséges negyedévet zárt az AMD is, köszönhetően a PC-piac fellendülésének - számolt be róla a HWSW.

Az Intel rendkívül erős első negyedéves számait követően a tőzsde nagy várakozásokkal tekintett az AMD mutatói elé, arra számítva, hogy a kisebbik processzorgyártó is jól meg tudta lovagolni a PC-piaci fellendülést, és a vállalati IT-beszerzések megindulását. Az AMD számai azonban némileg csalódást okoztak, a jelek szerint az Intel jobban ki tudta használni a javuló piaci környezetet.

Az AMD ugyan nem tudott megfelelni a felfokozott várakozásoknak, az elmúlt időszakban azonban látványosan rendet tett működésében, és többé már nem egy ezer sebből vérző, veszteséget veszteségre halmozó, kínlódó vállalat képét festi le. Az első negyedévben a társaság 1,16 milliárd dolláros forgalomból 257 milliós adózás utáni nyereséget mutatott ki a Globalfoundries működésével és annak végső leválasztásának hatásával együtt, ennek és más, a működéshez nem szorosan kapcsolódó hatások kiszűrésével az AMD tevékenysége 63 milliós nyereséget termelt, az előző évi 189 milliós veszteséggel, és a negyedik negyedév 80 milliós profitjával  szemben.

Érdekel mi újság a processzorpiacon?
Irány a Nagytestvér!
25.
25.
air 2
Végre olvashatok értelmes,hozzáértő kommenteket.THX Cootermain!

24.
24.
Cootermain
#23: jah, mert pár unintelligens ember nem jött rá hogy a meghajtót felfrissítve az akkori aktuálisra tökéletesen megy a játék, ellenkező esetben szaggat a kép a lakókocsiban ( játék közben folyamatos így is ).... Ráadásul a 9.11-es driver ami orvosolta a hibát már a játék előtt kint volt... Persze az IQ huszár fennhagyja a 9.10-et és sír mindenhol...



Más hiba nem volt a játékkal.
22.
22.
eGo-bOy
OFF!: Amúgy meg DIRT2- ben milyen jó lett az ATI AMD vinyl :)
21.
21.
eGo-bOy
#17: Mivel egy cég már több éve, és az AMD inkább a vga-ra koncentrál, mint a procira, de ez abból is látszik, hogy már tavaly kidobta a dx11es karikat, holott az nvidia még mindig nincs sehol se!!! és vegyük azt hogy egy phenom II x4 945-965 már az i7 szintjén van, a 920assal együtt mértek nagyon sok teszteket, és vagy az amd nyert vagy egyenlőek lettek a tesztek!



Én is most raktam össze egy gépet dx11re, amd phenom II x4 945, 2x2gb ddr3 1333mhz, ati 5770 1gb gddr5, és minden megy 1920x1080-ban, mivel a 82es lcd tv-re van kötve a gép HDMI-n keresztül, és meg kell hogy mondjam, jobban jártam nagyon, mintha intelt veszek, mert nem fogok 3szor annyiért procit venni mert hogy az intel és hogy bla bla bla :) ATI AMD FAN vagyok, csak ezt tudom ajánlani, soha nem volt vele bajom :)
20.
20.
Davidhux
#18: Hát őszintén? Az én Intel procim haldoklik kilesz cserélve meg alaplap is. Tudodmit csinál? Bekapcsolom a gépet azt full pirosan világít. Monitor meg kikapcsolva marad. Ujraindítógombal ujraindítom akkor indul el a gép. Egy héten 3 szor megcsinálja.
19.
19.
Cootermain
#18: OMG. Ez nagyon mélyről jöhetett :D Ettől elállt a szavam.....

18.
18.
p.balou
17: bizony! Az AMD X4-esem megkapta testvérét,az ATi HD 5870-et.:)

De tényleg,az amd-nek nagyobb a meghibásodási aránya mint az Intelnek. Az intelnek ugyanis 0% meghibásodási arányt mértek.

Röviden ennyi.
17.
17.
Davidhux
#16: Az AMD és ATI egyesülés már több dologban is látszódik. beírod: ati.com átírányít amd honlapjára. Tehát e téren már szépen együtt vannak.
16.
16.
mephi
#12: Természetesen tisztában vagyok vele, hogy voltak az AMD-nek jobb évei is, hiszen ha mindig csak lent lennének, abból előbb-utóbb bolt bezárás lenne, vagy felvásárlás. Valami hasonló mint a Cyrixal történt anno...

Viszont az AMD+ATi egyesülés szép lassan kezd beérni, pedig eleinte ott is voltak gondok. Furcsa, az emberek többsége Nvidia párti, én pl mindig is az ATI-t kedveltem. Ott pl a Radeon 9800-as korszak volt nagyon emlékezetes :)
15.
15.
sepres007
Régen AMD-m volt nem volt rossz, de az Intel ezzel az E sorozatával enyhén betett anno az AMD-nek, szóval még évekkel ezelőtt be is ruháztam egy ilyen intel csodára.

Többi meg már nem érdekel, mostanában úgyse veszek gépet xD
13.
13.
adriano28
ööö

mit jelent ez a HWSW?
12.
12.
Cootermain
#7: ez messze nem mindig volt így. 2003-ban a Bartonok, utánna az első K8-ak nagyon csúnyán elverték az akkori Intel procikat( Northwood, Prescott ) clock-to-clock. 2006-ig nem is volt legyőzője a K8-nak. Aztán jött a Core és bumm.... Most kezd megint talpra álni az AMD, Thuban az eddigi eredmények alapján megfelelő i7 altarnatíva lesz valamennyivel 200 dollár fölött, a Bulldozer pedig 9 hónap múlva jön, az eddigi infók pedig nagyon kecsegtetőek. ( azt pedig nem szabad elfelejteni hogy elég szép számmal használt fel az Intel AMD szabadalmakat az i7-hez ( HT Link, IMC )) Mindkét piacon (CPU,GPU) ez van, egyszer fent aztán lent...



Minden esetre jó látni hogy a kisebbik gyártó is kezd gatyába rázódni. A következő negyedévi jelentés lesz érdekes, abban elvileg már egyáltalán nem fog szerepelni a Globalfundries.
11.
11.
princeps27
#3 ez csak a procikra igaz a videó kártya elég drága gondolok itt az 5xxx szériára
8.
8.
Davidhux
Az AMD a leggyorsabb és leg strapabíróbb proci. A gyorsaságot nem csak Ghz ra értettem.
7.
7.
mephi
Kétségtelenül az erősebb és a fejlesztésekben éllovas processzorgyártó az Intel volt és van és lesz is. Ettől függetlenül nekem szinte mindig AMD procim volt, még a régi 386os időszakban is.

Bízok benne, hogy az AMD képes lesz megerősödni egy kicsit, az nekünk csak jó lehet.
6.
6.
air 2
Én most újítottam gépet,videokártya nálam maximum 50 ezró lehet,ez a limit.Jelen pillanatban csak a Radeon jöhetett szóba(ár,teljesítmény alapján),pedig mindíg Nvidia kártyám volt!Igy lett HD5770-es egy Phenom x4 965 alá.
5.
5.
thelegendary
Én örök AMD párti maradok, ha a következő gépemnél hátat is kell majd e miatt fordítanom az Nvidia kártyáknak... :P
4.
4.
air 2
Egyet értek JcGross!Hajrá AMD!

3.
3.
JcGross
Örülök az AMD-nek. Személy szerint sokkal jobban szeretem őket, mivel nem olyan nagyképűek (értem ezt az áraikra). Én is tőlük veszem a procit, és nagyon meg vagyok elégedve.
2.
2.
Bins
#1: bárcsak mindenhol így állnál a hírekhez....:D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...