Még alig jelent meg a Halo: Reach, sokan máris csalással, és különböző kisebb-nagyobb exploitok kihasználásával igyekeznek a csúcsra jutni. A Bungie azonban figyel, így 15 ezer próbálkozót tiltottak ki egy napra a rendszerből, s emellett a credit szintjüket is resetelték nullára.
A hivatalos magyarázat szerint a bűnösök különböző "hálózatos manipulációkat és más, könnyen észrevehető módszereket" használtak. A nem tiszta szándékú játékosokat a Bungie automatizált védelmi rendszere fogja meg, ráadásul a cég nyilatkozata szerint ez még csak az első, előzetes fázis volt. A rendszer már készíti elő a következő nagy banhullámot, ami akár még több cheaternek adhat pofont.
Habár általában a Blizzard háza tájáról érkeznek olyan infók, hogy éppen hány ezer (százezer) cheatert tiltottak ki a battle.netről, most a Bungie is beszáll a játszmába egy impresszív 15 ezres adattal. A felvezető körben ennyi csalót fedeztek fel a Halo: Reach-ben.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.