Keiji Inafune a Daletto, a Capcom egyik alvállalatának hivatalos blogján jelentette be a lemondását, s mint utóbb kiderült, a Capcomot is elhagyja 23 év közös munka után. A kiadó szárnyai alatt olyan sorozatok fejlesztésében vett részt, mint a Resident Evil, a Mega Man, az Onimusha, a Dead Rising, a Street Fighter vagy a Lost Planet.
"Karaktertervezőként érkeztem a Capcomhoz, és rögtön 23 évet töltöttünk el együtt. Fejlesztőként már elértem a csúcsot a cégnél, nincs több megmászható lépcső" - búcsúzott Inafune, majd hozzátette, hogy nem haraggal válik el, mert "a Capcom talán a legjobb kiadó a világon". A mester továbbra is szeretne játékokkal foglalkozni, mint mondta, a példaképe Akira Kurosawa, aki "a haláláig készített filmeket" - igaz, ő ugyan nem szeretné élete végéig elkötelezni magát a játékok mellett, azonban mindenképpen akar még egy-két címet tudni a háta mögött.
Keiji Inafune az utóbbi években a játékai mellett heves kitörései kapcsán került a médiába, mikor rendszeresen támadta a japán játékipart, amiért az elveszítette régi fényét és hanyatlani kezdett. A szintén japán Capcomot viszont még ezekben nyilatkozatokban sem bántotta, már akkor is követendő példának tartotta a tokiói kiadó hozzáállását.
kiváncsian várjuk őket
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.