Bár a Nintendo és néhány piaci elemző hevesen tiltakozik ellene, hogy temessük a Wii-t (és erre a közelgő karácsonyi szezon miatt még tényleg várni kell), az mindenesetre tény, hogy a PlayStation Move és a Kinect mellett a Nintendo Wii - mára felturbózott - kontrollere tűnik a leggyengébbnek, ha a mozgásérzékelős holmikat hasonlítjuk össze. Ez tükröződni látszik a Nintendo pénzügyi eredményein is, hiszen az utóbbi időben lelassultak a Wii eladásai (sőt a DS-éi is, de ez már más tészta), s nyoma sincs a japánok korábbi átütő sikerének.
Reggie Fils-Aime, a Nintendo amerikai részlegének elnöke azonban továbbra is kitart amellett, hogy egyelőre (értsd: a jövő év végéig szinte biztosan) nem lesz szükség arra, hogy kiadják a következő generációs Nintendo-konzolt. Egy New York-i konferencián bejelentette, hogy csak az amerikai piacon 30,4 millió példányt talált gazdára a Wii-ből, majd később a Kotakunak kifejtette: a továbblépéshez még nagyon sok konzolt kell eladniuk, míg nincs meg a 45 millió összeladás, nincs is értelme beszélni a next-gen terveikről.
Derék és bátor, mondhatnánk, azt azonban meg kell hagyni, hogy a Nintendo magabiztossága számokkal is megalapozható: Fils-Aime szerint az utóbbi idők gyengébb teljesítményének ellenére a Wii-ből még mindig 23 százalékkal többen kíváncsiak, mint ilyen korában a PlayStation 2-re - persze az is igaz, hogy azóta átalakult egy picit a piac, több a casual játékos, sőt úgy egyáltalán is többen játszanak.
Most hogy a Sony és az MS elköltötte a világ pénzét fejlesztésre, és piacvásárlásra, megharapták az összes létező ujjukat, van esélyük, hogy kb. 2034-ig valami kis nyereséggel zárják az úgynevezett új generációs konzol projektet!
Ha nem csak a számokat nézzük, hanem a bizonyos egyéb megfontolásokat,... hiába is van PS3-asom, hiába szeretem (jobban, mint a wii-t) egészen biztos, hogy nem veszek hozzá 4 move kontroller szettet, darabját huszonvége-harminc-ezerért, mert Wiihez mára baráti kör összedobta a 4 kontrollert.
Veszek mondjuk egy Move-ot, amint kijön egy olyan játék, ami érdekel, és aminél plusz élményt jelent számomra. Ennyit jelentett ez a kis 3 éves késlekedés!!!
A Nintendot pedig úgy ismerjük, mint azt a társaságot, aki sohasem rukkol elő innovatív tervekkel. Valószínűleg most is ülnek az irodájukban világvége hangulatban, és tanácstalanul néznek egymásra, hogy most akkor mi lesz! :) :P
szval akármi lenne az nem lenne semmi belőle a kinect, és moval miatt
sehogysem, tlán a hardcorosokat kéne meghoditani, nem tom
a 3dsben meg látok tul sokat, nem mintha nyerhetne...
végülis, kinek kell? nekem csak a kinect kell ! :D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.