Az amerikai kiskereskedelmi forgalmat vizsgáló NPD adatai szerint tavaly novemberben egy átlagos PC-ért 580 dollárt fizettek az üzletekben, idén ez 615 dollárra emelkedett, írja a Wall Street Journal. Az enyhe áremelkedés több okra vezethető vissza, ezek közül az egyik, hogy látványosan megcsappant a kereslet az olcsó netbookok iránt, amelyek tavaly érték el népszerűségük csúcsát. További tényező, hogy a fejlett piacokon a lakossági kereslet a gazdasági bizonytalanság miatt visszaesett, a vállalatok azonban végre elkezdtek vásárolni, az üzleti PC-k pedig általában drágábbak az otthoni gépeknél. Az NPD emellett azt is állítja, az átlagos árak emelkedésére hatással volt az is, hogy az átlagnál jóval drágább gépeket értékesítő Apple enyhén, 1 százalékponttal növelni tudta piaci részesedését.
Az áremelkedés az Apple-gépek kiszűrésével, pusztán a windowsos rendszereket vizsgálva is tetten érhető, az NPD adatai alapján egy év alatt 2 százalékos drágulás volt megfigyelhető. Egy átlagos, Windowst futtató laptop 453 dollárba került novemberben, ami ugyanannyi mint tavaly, az asztali konfigurációk átlagos ára ugyanakkor 477 dollárról 508 dollárra erősödött egy év alatt, ami az üzleti modellek iránti kereslet élénkülésével is magyarázható.
Mostanra a nagyobb gyártók a high-end konfigurációk felé fordultak, és árak helyett inkább vonzó formatervvel, beépített extrákkal és erős hardverrel próbálnak meg vevőket toborozni - a teljes cikk a HWSW-n olvashatjátok el!
Persze, vannak jateekok, amikenek eleg a HD5770, + olyan is aminek meg 5 evvel ezelotti VGA is megfelel. En a komolyabb gepigenyu jatekokra gondoltam, ha mar 1Xszer 1 erosebb i7-es proci hangzott el a prociban...
Crysis-hez jo a HD5770, DE ahhoz jo 1 erosebb dX10, v. dX10.1-es VGA is, ami olcsobb, mint 1 azonos teljesitmenyu dX11-es egyenlore...
Alaplap: Gigabyte AM-770T-UD3
Ram:4GB DDR3
Processzor: AMD Athlon X4 640 3Ghz
HDD: 1TB
VGA: Ati HD5770 1GB
Táp: 450W
Egy biztos: ha 5770-en beszaggat a crysis akkor abban a gépben valami konkrétan szar, mert nekem egy E7500 + 4gb kingmax + hd5770-en direkt néztem a crysis-t amikor megvettem és full beállítások mellett w7ult64bit-en nem ment 30 fps alá a játék! (Nem szemre, a játék saját countere és külső programmal monitorozva! A parton amikor ágyúznak és "roham van" pályán sem!)
Aki utanajar picit ( Ami, ha van internet otthon, igazan nem 1 nagy dolog szvsz.), az nagyon jo asztali PC-t bir osszerakni maganak, akar fele aron, mint ahogyan boltban kapna. Persze, elso vas osszerakasanal plane nem art figyelni, h mit hova probal illeszteni..., erdemes pl. az alaplap leirasat alaposan elotte attanulmanyozni. ;)
Tomoren: VGA-ad xar valasztas uj jatekokhoz, ha maxon szeretned zuzni oket, a procid meg tul jo hozzajuk, felesleges meg ilyen eros proci, inkabb 1 jobb VGA kellett volna !!! Inkabb maradtal volna meg dX10-ben, ha sajnaltal tobbet adni 1 jo VGA-ert es vettel volna 1 HD4870X2, v. vmi mas, hasonlo korrekt karit. ;)
Hab is csak VGA-t cserelt 3 ev alatt, mivel az avul a leghamarabb, ha jatekokrol van szo, ahhoz kell leginkabb csak a vasad, a PC-ed.
4 Gb RAM meg korrekt, azzal nincsen gond meg, viszont a DDR2-es RAM-ok is tokeletesek meg, hidd csak el, tehat lehet meg regi konfigot is akar boviteni, NEM kell meg DDR3-ra atterni.
Sajat tapasztalat ez mind. Nem hiszed, nezd meg a legujabb jatekokbol keszitett videoimbol parat a youtube-on ! ;) Intel Quad 9550-esem van, boven eros ez meg. Jobb aron kaphato mint a korrekt i7-esek, plane, ha korabbi konfogot bovitenel, esetleg pont 1 ilyen procival. Nem kell memoria csere sem, nekem a DDR2-es, 1066 Mhz-es Corsai Dominator RAM-ok mindent visznek szepen. Jobb aron kaptam meg oket, mintha DDR3-ast vettem volna anno, igy van is belole 4X2Gb a vasamban. VGA pedig az, ami viszont mar NEM mindegy 1 jatekosoknak osszerakott, alakitott PC-ben. Nekem 1db ZOTAC GTX480 1.5Gb-os kari figyel a vasban, de megy is minden, mint a huzat, dX11-ben, FULL HD-ben.
HD5770-el ezt te ne is vard el, hiaba van csucs-CPU, nagyszeru proci a vasadban. ;-)
Youtube-os jatek videoim itt: http://www.youtube.com/user/hedzsooo?feature=mhum
Asztali vasam, PC-em meg itt figyel, meglesheted, ha erdekel:
http://www.gepigeny.hu/usercomp.php?comp=10316
A DDR3-as memória meg nem sok előnyt (semmit) jelent a DDR2-esekkel szemben, a mennyiség fontosabb.
3 éve egy gép sem volt olyan szinten hogy a mai PC-s gameket jól vigye. Az én gépemnek is néha gond a Crysis1, a többi jól megy!
Ha meg CPU-t cserélsz, akkor egy normálisabb fajta, nem fog rámenni a 3 éves alaplapodra. Nem beszélve 3 éve a RAM-ok is gagyik voltak egy mai DDR3-ashoz képest!
röviden mindkettő szar
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.