Az Apple App Store-ból és az Android Marketplace-ről ingyenesen letölthető alkalmazás lehetővé teszi, hogy bejelentkezzünk PSN-hozzáférésünkbe, nyomon követhetjük megszerzett trófeáinkat, megnézhetjük barátaink tevékenységének listáját, valamint csemegézhetünk a legfrissebb játékok között. Ezen felül a hivatalos PlayStation blog posztjait is elolvashatjuk, játékhíreket oszthatunk meg haverjainkkal a Twitteren vagy a Facebookon keresztül.
Persze ez még nem minden, legalábbis ha hihetünk a PS Blognak, hiszen több tonna új funkciót terveznek még az alkalmazásba és ezek bejelentései sem maradnak el az elkövetkezendő hónapokban - a Sony arra buzdít mindenkit, hogy a jövő év elején is kövesse figyelemmel blogcsatornát.
A PlayStation Appot iOS 4-et használó iPhone-okra vagy iTouch-okra tölthetjük le, valamint a legtöbb Androiddal futó okostelefonnal is összeegyeztethető, ha legalább 1.6-os rendszerrel rendelkezünk.
Dicsérendő dolog, hogy a Sony nem zárkózik el a konkurencia előtt, inkább ilyen módon maga is kiveszi a részét a mobilpiacból, függetlenül attól, hogy handheld szegmensben igen komoly vetélytársra akadtak az Apple és az androidos mobil képében. Bár a december 9-i nagy, PS Phone bejelentés elmaradt, a japánok kezében tuti, hogy van még ütőkártya.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.