A vállalat vezérigazgatója, Steve Ballmer jelentette be, hogy világszerte 8 millió Kinectet értékesítettek, mindezt úgy, hogy az új kütyü alig van 60 napja a piacon. A Microsoft az első tervei szerint 3 millió eszközt akart eladni, majd később ezeket a várakozásokat emelték meg 5 millióra.
Bár ezt Ballmer elfelejtette meg említeni, a Microsoft később értesítette a sajtót: a bűvös 8 milliós szám a boltoknak leszállított kamerákra vonatozik, és nem a tényleges eladásokra, mindenesetre a várt 5 milliós tervet állítólag messze sikerült teljesíteni. Ugyanilyen alapon a Microsoft azt is bejelentette, hogy az Xbox 360-ak száma világszerte eléri az 50 milliót, míg az Xbox Live 30 millió regisztrált felhasználóval büszkélkedhet.
Bár a Kinect pontosításáról nem esett szó, a most bejelentett Avatar Kinect érdekes dolgokra képes, mégha gyakorlati haszna nem is lesz túl sok: a korábban már kiszivárgott fícsör amolyan virtuális chatszoba lesz, ahol a játékosok az avatarjaik segítségével kommunikálhatnak egymással, mindenféle vicces környezetben. Érdekesség, hogy amikor beszélünk, a Kinect felismeri az arcmozgásunkat, és az avatarok szájának és szemöldökeinek mozgatásával imitálja a mimikát, továbbá a gesztikulációt is átveszi a beszélőtől.
Az Avatar Kinect tavasszal érkezik, a Gold-előfizetők számára ingyenesen letölthető lesz az új program. Bár minket kevésbé érint, szintén ekkortájt válik elérhetővé a Hulu Plus és a Netflix Kinecttel történő irányításának lehetősége is.
2 Kel hozzá permium gold tagsági?
3 ha az arcmimikáinkat felismeri akkor az ujjainkat mért nem?
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.