Továbbfajult az LG és a Sony háborúja

  • Írta: fojesz
  • 2011. március 10.
  • Hír
Link másolása
Az elmúlt napokban a holland rendőrség több tízezer PlayStation 3-at foglalt le, s elvileg ahhoz is joga van, hogy a felhasználók által már megvásárolt konzolokra rátegye a kezét. A balhét az LG indította el, miután szerinte a Sony megsértette a szabadalmait - kínos idők várnak a japánokra.

Ahogy arról a múlt héten beszámoltunk, a Hágai Bíróság határozata nyomán az európai vámosok több tízezer PlayStation 3 konzolt foglaltak le Hollandiában, azaz az országban, amely az egész európai terjesztésért felel. A rendelet szerint tíz napig nem lehet a kontinensre PS3-at szállítani, ami rosszabb esetben azt is jelentheti, hogy eltűnhet az európai boltok polcairól a gép.

Az ügy most újabb mérföldkőhöz érkezett, s újfent az LG járt jól: a The Guardian jelentése szerint a holland rendőrség többezer PS3-at foglalt le a Sony legnagyobb raktárépületében, és elvileg joga van ahhoz, hogy minden új konzollal - köztük a már megvásárolt példányokkal - is így tegyen. A Sony már fellebbezett, a meghallgatás a mai nap folyamán várható - hét év óta ez lesz első alkalom, hogy a két ázsiai vállat ilyen ügyben ül le szemtől-szemben tárgyalni.

A balhé azért robbant ki, mert az LG szerint a Sony a PS3-mal több, a Blu-Ray lemezek lejátszásához kötődő szabadalmát megsértette - ha valakit érdekel, erről, erről és erről van szó. Az LG valószínűleg a lefoglalt konzolok bezúzását követeli majd, ha pedig a szabadalomsértés bebizonyosodik, a Sony-nak kompenzációt kell fizetnie minden egyes eladott PS3 után.

38.
38.
Berencsit
#37: na ennek akkor hamar végelett. xD
37.
37.
Mathia$
Lehet uptdatelni a hírt!!!
A Sony megnyerte a pert! ^^

forrás: http://gamrfeed.vgchartz.com/story/84607/sony-and-lg-in-court-today-regarding-patent-dispute-updated/
36.
36.
myrte
35.
35.
sata150
Szemétbe a Playstation el :D
33.
33.
Yami
Nagyon csúnyán rájár mostanában a rúd a Sony-ra.
Először a PS hack, most meg ez a civakodás az LG-vel...
32.
32.
a3a
#26: Én játszatok velük egy kis bigrigs -et. Az is elég lesz a menekülésükhöz:D
31.
31.
a3a
Szerintem a legröhejesebb az lenne, ha kiderülne, hogy a Sonynak van igaza és az LG fizetheti a kártérítéseket a 10000 PS3 és a jövedelemkiesés után:D:D
30.
30.
Apostol360
majd biztos behajtókat küldenek egy ps3rért....illetve azt am se tehetik....max networkon át ráküldenek vmit h bekrepáljon a meghajtó... bár azt is nagyon kétlem,meg azt pillanatok alatt fellehet oldani ha feltörik a ps3at
28.
28.
rossitibi
#27: Ja tudom! Azért élezetlen! De így tovább tart majd és jobban is fog fájni! :)
27.
27.
Berencsit
#26: :)) de most nem a devil may cry-ban vagy, hanem a valóéletben.... :D
Akkor max ki se nyitom nekik az ajtót, vagy elrakom egy olyan helyre gyorsan, ahol úgyse keresnék... pl: a sütőbe. ott sose keresnék, csak az a szívás ha a muter meg bekapcsolja, míg ottvan.. mármint a sütőt. :D
26.
26.
rossitibi
#25: És ha hozzák a parancsot? :) Nekem van 1 élezetlen szamurájkardom! Azzal megyek neki! :)
25.
25.
Berencsit
#23: jah. de hozzáteszem nekem is LG dvd íróm van, és működik kemény 3-om napja! :D remélem kitart még 1.5 évig minimum. :)

22. Jaja egyetértek... bár én az első komment szerint járnék el. :))
24.
24.
Cooper911
#22: Szerintem is amit megvettél, az a tiéd. Milyen jogon venné el bárki is?
23.
23.
Cooper911
#19: Nekem ez már a második LG DVD íróm és LG monitorom is van és tökéletesen müködnek. Szal ez nem érv.
De mocsok dolognak tartom azt amit az LG csinál. Ez a szabadalom kérdés csak most jutott eszükbe?
22.
22.
rossitibi
Lehet próbálkozni elvenni tőlem a ps3-at! Az az ember nem megy el innen élve!
21.
21.
Apostol360
nem igaz...na mind gondolom a vámosok kölykeinek most van fejenként 3 ps3muk xD...ahelyett h a csóri magyaroknak adnák...egy pár lefoglalt gémel együtt ....
20.
20.
Apostol360
#19: az en lg meghajtom kb 5 eves,es hasznalom is rendesen,a fullhd lg monitoromon egy pixel hibát se találsz,és nagyon jó áron lehet kapni....szal azért ez se így van....
19.
19.
Raam989
Soha a büdös életbe nem veszek többé LG terméket. Eddig se nagyon vettem, mert nálam az LG befürdött 3 DVD íróval (kb 1 hetet működtek) és egy monitorral (2-3 hetet működött), pedig mindegyiket normálisan használtam.
LG sucks!
18.
18.
Apostol360
#13: azért nem úgy van az :)
17.
17.
Apostol360
Pénz beszél,kutya ugat...a mai világba még a pápát is beperelnék ha kapnának érte egy pár millát...
16.
16.
InGen
15.
15.
InGen
Itt nem arról van szó, hogy ki találta fel a Blurayt, hanem valószínűleg az olvasó gyártásával kapcsolatos egyéb helyeken használt fel a Sony néhány LG-szabadalmat. Már ha igaz mindez.
14.
14.
fojesz
Tehát: egyrészt az LG ugyanúgy ott volt a Blu-ray fejlesztői és támogatói között, mint a Sony, másfelől itt már egy LG-fejlesztésen folyik a vita, és nem magán a Blu-Ray technológián.
13.
13.
felegyi
Azért a Sony margarinos kenyéren megehetné az LG-t...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...