Arra a kérdésre, hogy vajön a Team Bondi következő játékára is 5 évet kell-e majd várnunk, Brendan McNamara csak annyit mondott, hogy egyelőre még csak ötletelnek az új anyagon, de valószínűleg fog kelleni hozzá annyi idő, mint az L.A. Noire elkészítéséhez. Bár a fejlesztő szerint ez több dolgon is múlik.
McNamara elmondta, hogy a cége éppen azon dolgozik, hogy az L.A. Noire-ban használt MotionScan technológiát, amivel a színészek arcjátékát tudták beszkennelni, kiterjesszék, s most már a teljes testet tudják bevinni a játékba: "Persze a motion capture technológia, amivel a színészek mozgását lehet rögzíteni, már régóta működik, és más játékfejlesztők is használják. Szóval ez a technika már elérhető, kéznél van és gyors."
Ezen kívül persze rengeteg technológiát fejlesztettek ki az L.A. Noire-hoz, amit tudnak majd használni a következő játéknál is, szóval McNamara szerint erre sem fog annyi idő kelleni. Amire viszont igen, az a történet, és az írói feladatok: "Az írás részét nem nagyon lehet lerövidíteni, de persze rövidebb lehet, mint 5 év."
A mostanában kifejezetten beszédes Team Bondi nagyfőnök, Brendan McNamara beszélt arról, hogy csapata nem pusztán egy új játékon ötletel, de az L.A. Noire-ban használt különböző technikákat is továbbfejlesztik - az alapok megléte miatt most nem lesz szükség öt évre a munkálatokhoz.
Amúgy eszméletlen a játék!
#3: szerintem lényeges infot 1-2 éven belül biztos adnak majd.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.