Sokat késett a Ghost Recon: Future Soldier - a jelenlegi álláspont szerint valamikor jövőre jelenhet meg a játék -, de úgy tűnik megérte: az Xbox.comon feltűnt dobozborító szerint a játék a Kinectet is támogatni fogja, igaz, azt hivatalosan még nem erősítette meg a Ubisoft, hogy mégis milyen módon.
Találgatni viszont már tudunk: a francia JeuxVideo tavaly áprilisban tudta meg, hogy az új Ghost Recon Kinect-támogatással fog érkezni, igaz, azóta a pletyka kapcsán semmi újdonságot, hát még megerősítést nem hallottunk. Akkor a lap már azt is tudni vélte, hogy a kamera végre normális módon, és nem valami erőltetett minijátékon keresztül fogja kiegészíteni a játékot: nevezetesen arról van szó, hogy míg a játékos az egyik kezével a kontrollert nyomogatja, addig a másikkal a Kinect előtt kalimpál - ha a Ubisoft okos, megcsinálja, hogy így utasíthassuk a csapattársainkat.
A Microsoft a pletykák szerint alaposan rá akar gyúrni a Kinectre, ide pedig tökéletesen passzol a Ghost Recon támogatása is. Állítólag Redmondban háromszor annyi kinectes játékot akarnak az év végéig, mint ami most van, sokkal több hardcore játékkal szeretnének beerősíteni, ráadásul egy részüket már az idei E3-on is bemutatnák. Kíváncsian várjuk őket!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.