A Take-Two ugyan jobban muzsikál, mint korábban, az viszont tény, hogy a kiadó még mindig a Rockstar sikercímeinek köszönheti a bevételeinek egy tisztességes részét. Tavaly májusban a Red Dead Redemption tarolta le a piacot, idén pedig az L.A. Noire-t szánták erre a szerepre - az már más kérdés, hogy a játékból 600 ezer példánnyal kevesebb kelt el, mint a vadnyugati GTA-ból.
A MarketWatch értesülései szerint annak ellenére, hogy az L.A. Noire az amerikai piac legnépszerűbb játéka volt májusban, még így is csak 899 ezer példány talált belőle gazdára a nyugati vásárlók körében, ami jóval kisebb szám a Red Dead Redemption másfél milliós eredményéhez képest. Az elemzők szerint mindez elsősorban az egyébként is gyengébb keresletnek köszönhető: a játékszoftverek forgalma éves szinten 21 százalékot csökkent.
A hír hallatán a Take-Two részvényei is esni kezdtek, igaz, ebben alaposan közrejátszottak a Duke Nukem Forever pocsék értékelései is. A részvényárak azóta stabilizálódtak, de az elmúlt 5 nap során közel 8 százalékkal, 14,49 dollárra zuhant egy részvény értéke.
Jövő héten az új DLC
A Team Bondi egyébként a jövő hét folyamán fogja megjelentetni a játék legújabb DLC-jét, a Nicholson Electroplating című ügyet. A kiegészítő története szerint reggel 9 óra 45 perckor egy erőműnél történt robbanás rázza meg Los Angelest, Phelps és Biggs nyomozóknak ki kell deríteniük, hogy mi okozhatta a balesetet. Min dolgoztak a Nicholsonnál?
A csomag június 21-én mutatkozik be az Xbox Live-on és a PlayStation Networkön, és bár alapvetően 320 Microsoft Pontba és 4 dollárba fáj majd, a Rockstar Pass tulajdonosai ingyen beszerezhetik a kiegészítőt. A Rockstar Pass révén egyébként az összes DLC ingyen letölthetővé válik, ezt a kulcsot szintén június 21-ig kedvezményesen - 10 dollárért és 800 Microsoft Pontért - lehet megvásárolni.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.