Quake 5 ötletekkel dobálóznak az id Softnál

  • Írta: InGen
  • 2011. június 17.
  • Hír
Link másolása
Az id Software egyébként sem a túlzottan gyors fejlesztési tempójáról híres, ráadásul még a Rage sem készült el teljesen, s már azt is tudjuk, hogy a következő projektjük a Doom 4 lesz, valamikor a következő évszázadban. De ettől még ötletelnek a következő Quake-epizódon is, hátha megéljük.

A Rage idén októberben fog megjelenni, s John Carmack elmondása szerint a csapat nagyrésze utána rögtön átvált a Doom 4-re. Ennek megfelelően valószínűleg még tetemes idő, mire az id Software egyáltalán eljut oda, hogy a Quake 5 komolyan elkezdhessen készülni, de Carmack szerint már ötletelnek a témáján.


A programozó-császár elmondása alapján a Quake 2 és a Quake 4 alapjául szolgáló strogg-univerzumot ugyan szeretik, de már kissé elegük van belőle, se nem érzik úgy, hogy az ötödik résznek ide kellene visszatérnie: "Most legalábbis ötletszinten már azon gondolkozunk, hogy vissza lehetne térni a Quake 1-es Cthulhu-szerű világba, mintegy rebootolva azt."

Carmack szerint az id-n belül jelenleg egy elég nagy csapat favorizálná ezt az ötletet a stroggok helyett, de ha nem is a Cthulnu-vonalat választják, lehet, hogy végül valami nagyobb, grandiózusabb tervet állítanak fel, ami alapjaiban még mindig Quake lenne, csak felkerülne arra a szintre, amin mostanában az id Soft mozog.

Az id ügyvezetője, Todd Hollenshead egyébként hozzátette, hogy habár még nem tudni mikor és milyen formában tér vissza a Quake, azzal kapcsolatban senkinek nem kell aggódnia, hogy végleg elhagyják a címet, ahhoz ők is túlságosan szeretik.

20.
20.
Riesz_Ferenc210
De azért remélem nem olyan lesz mint a 3!
Jó hát azzal is remekül elvoltam de a 4 sokkkalta jobban tetszett, mert úgy (nem azért mondom) jobban hasonlított egy rendes játékhoz, mint egy mortal kombathoz pl.
19.
19.
Optimus Prime
Bár Quake-ből csak a Quake was-t ismerem, a többvel demó szinten játszottam, de ez megint gyanúsan hangzik... reboot... nem jó a folytatás... kell egy remake...
DmC....
17.
17.
shooter1234
Lassan tényleg itt az ideje egy újabb quake -nek.Szerintem is a 3 volt eddig a legjobb. http://www.youtube.com/watch?v=snNXlqVIPJo
16.
16.
AssaX
amúgy én nem paráztam a Doomnal soha egyetlen parás játék nálam a FEAR volt XD .....
15.
15.
"Quake reboot"... végre! az első rész világában... végre!
14.
14.
Neo1989
Már ideje lenne a 4-et már elég régen kipörgettem :)
13.
13.
Szlacika
Erre is lehet pár évet várni sajna :(
12.
12.
K2 The Highest
#7: Nyomtam a Live-ot és igazad van, nagyon szórakoztató és nosztalgikus:)
Te is megtaláltad az Easter Eggeket?:) Falakon a készítők listája, fényképek ésatöbbi...:)
11.
11.
Tocy
#10: Egy az egyben az én gondolataim, nem értem, mi vele a bajotok, az egy single player hangsúlyos FPS volt, és mint olyan, nekem a mai napig az egyik legjobb játékélményem. Ha meg a multija alapján firkáljátok a Q4-et, akkor az olyan, mint a single miatt köpködni az Enemy Territory: Quake Wars-t.
10.
10.
zed01
Nem tudom mi a bajotok a Quake 4-el. A maga idején egy szórakoztató, látványos, hangulatos FPS volt, még manapság is szoktam vele játszani ubuntun (van linuxos portja, amit kevés jó játék mondhat el magáról).
9.
9.
Tocy
#8: Ettől most. Bekaksiztam.
8.
8.
Lordnekroseth
EEEEZZZZAZZZ egy új ARÉNÁÁÁÁÁT hallani akarom ahogy BAAANG : YOU HAVE TAKEN THE LEAD !
Amúgy szerintem igenis ont azért állná meg a helyét mert annyira egyszerű szórakozást igér hogy aki megveszi PONT ezt akarja. Itt egyértelműen tudod mit veszel. És azóta annyi játékmód és vizuális megvalósítás van hogy bőven lenne hely újdonságnak,csak legyen kibaszott pörgős mint a 3.

Másrészről nézve pedig MÉGJOBBAN megállná a helyét hiszen PONT MA ÉLJÜK az e sportok aranykorát. Az aréna pedig a csúcsragadozó volt ebben. Mai napig nemtaláltam olyan játékot ami elé leülök és üvöltve rátapadok a túzgombra és csak a villogást látom és a fröcsögés hangjai duruzsolnak a fülembe, a dübörgő zenére. (talán a serious sam) .
Mostanában elég kevés oylan játék van ami ennyire kihegyezi az ember reflexeit ennyire szükséged lenne a megérzéseidre hogy hátrafelé rohanva a levegőben oldalra szaltózva 2 embert leszedj. Persze sok játék ma is kurva "kapkodós". Még a starcraft is az,de nem így. Nem intuicionálisan. NAgyon várom HAJRÁ ID!
7.
7.
Cuppak
#5 Quake live-t próbáld ki , elég jó multiba szerintem :).
6.
6.
Mortis
A 4 nagyon gyenge lett. A 3 játékmenete nem állna meg a lábán a mai elvárásoknál. Ha a 2 vagy 1-et veszik alapul akkor még jól járhatnak. Sosem szerettem ezt a sorozatot igazán, de jól el lehetett velük szórakozni( a 4-el nem).

Inkább a Doom 4-el foglalkozzanak, a Rage-et meg adják ki gyorsan. Úgyis mindenki el fogja felejteni pár hónap múltán.
5.
5.
K2 The Highest
A 4. része elég gány volt...A 3 mai napig az egyik legjobb! Elő is veszem:)
4.
4.
Cuppak
Új quake :D omg ....... >.< biztos vétel ha lesz...
3.
3.
Józsi_Doe
Dobálózni bárki tud, jó játékot fejleszteni már kevésbé,
2.
2.
Tocy
Hmm, hát pedig ha valami tök mást csinálnak, akkor talán illene máshogy is hívni. Még a végén úgy járunk, mint annak idején a Worms: Blast-tal: kapunk egy faltörőjátékot Quake 5 néven :D.
1.
1.
headhunter86
Quake 5let :) Amúgy a Doom 4 jobban felcsigáz, már a 3-mal sem mertem játszani anno, mi lesz ha hasonlóan félelmetes lesz, plussz még hozzájön egy sokkal szebb látvány. Na így már tuti összecsurgatom magam éjjel.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...