Míg nemrég a Nintendót vette elő egy semmiből jött cég, amiért az állítólag koppintotta a 3DS kijelzőjét, most a Microsoftot perelte be az amerika Impulse Technology, mondván, hogy Redmondban szabadalomsértést követtek el a Kinecttel.
Az Impulse Technology szerint hét szabadalmát is megsértette a Microsoft, ezek mindegyike olyan technológiára vonatkozott, amelyik "követi a felhasználók mozgását, és így lehetővé teszi, hogy kontroller nélkül játsszanak", emellett azokat a játékokat is érinti, amik a játékos mozgását három dimenzióban követik, és a mozgásukat hozzárendelik a virtuális karaktereikhez.
Természetesen ezzel együtt a legnagyobb Kinect-fejlesztők, így az Electronic Arts, a Sega és a Konami is a vádlottak padjára kerültek, amiért szabadalomsértő játékokat készítettek, adtak el, és szállítottak Amerikába. Az Impulse mindenkitől kártérítést követel, a Microsoft nem nyilatkozott a hírek kapcsán.
"A Fordnak is be kéne perelni az összes mai autógyártót, hogy olyan motorizált termékeket gyártanak ami elvisz A-ból B-be, pedig ezt ők találták fel! :))))"
Na jah csak ők nem védették le. Mellesleg Karl Benz találta fel, a Ford a sorozatgyártást "találta fel".
A Fordnak is be kéne perelni az összes mai autógyártót, hogy olyan motorizált termékeket gyártanak ami elvisz A-ból B-be, pedig ezt ők találták fel! :))))
Nem mintha támogatnám az Ms-t, de remélem ezért a bíróságon is az arcukba röhögnek...
Csak egy hasonlatot írnék: hány meg hány dal egy és ugyanazon harmóniameneten alapszik, vagyis ugyanazok az akkordok szólalnak meg ugyanabban a sorrendben, csak más hangszereléssel és más énekdallammal... pfff mégsem pereskednek...
Mr.C: Mi van, ha a kártérítésekből akarnak konzolt építeni? :D Így már nem is akkora hülyeség, igaz? :D
Sztem a kutya nem hallott erről rajtunk kívül (meg az adidason kívül).
Mindenesetre megyek gyorsan beperelem a family frost-ot, mert én (állításom szerint) előbb csináltam epres fagyit, mint ők.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.