Persze ez sem a World of Warcraft, sem pedig a The Old Republic esetében valószínűleg nem jelenti azt, hogy még 30 év múlva és milliók fogják tolni éjjel-nappal, de a fejlesztők mindenesetre minimum évtizedekkel számolnak a hasonló játékok esetében, s ebben a BioWare sem kivétel. Ha ugyanis az új Star Wars MMO befut, hosszú ideig biztos és stabil bevételi forrást jelenthet.
"Nos, azt el tudom mondani, hogy 19 fő bolygó fog bekerülni a The Old Republicba, s ezek mellett számos kisebb bolygónk is akad" - kezdte James Ohlen, a játék kreatív igazgatója, majd jött a lényeg: "A célunk persze egy online játékkal, hogy reményeink szerint évtizedekig fog futni, s magától értetődő módon egyre bővíteni fogjuk a galaxist az idő előrehaladtával. Rengeteg bolygót szeretnénk betenni, végül több százat. 2025-ben remélhetőleg legalább 500 bolygónk lesz."
Nos, úgy tűnik, hogy az Electronic Arts és a BioWare tényleg komolyan gondolja a dolgot, s egyelőre biztosak benne, hogy a The Old Republic nem fog a Star Wars: Galaxies tragikus sorsában osztozni.
Ahogy a Blizzard is elmondta annak idején, hogy a World of Warcraftot akár több évtizedig is aktívan tartják, úgy most a BioWare is azt nyilatkozta az Old Republickal kapcsolatban, hogy eléggé hosszú távra terveznek, akár húsz-harminc évre is. Vajon mi lesz belőle?
a játék még nincs kint, most az előrendelést lehet nyomatni.
1. Hol lehet megrendelni vagy letölteni vagy valami?
2. Ez most csak beta tesztelés vagy már éles?
3. Az 576-on lehet előrendeéni valami plusz cuccost hozzá azt értem de a játékot honna lehet beszerezni.
Lehet hogy hülye vagyok :-) de most ezt nem értem. Előre is köszönöm.
az üdvösséghez elegendő, a wow is elég rút, mégis az egyik legelismertebb mmo (van egy kínai mmo, amit jóval többen nyomnak, de az csak az ázsiai piacon van jelen).
hogy itt elég lesz-e, az majd kiderül. de ez az évtizedekig duma max marketing oldalon komoly, amúgy egy nagy bullshit.
Ez a fejtegetes persze csak akkor lehetseges, ha az elejen nagy ovacio fogadja a jatekot, amit igazan remelek.
minden instázott, ami miatt kiemelnék magukat az mmo-k közül, az ez:
"This design eliminates some of the frustrating gameplay elements commonly associated with MMOs, such as spawn camping, loot stealing, and standing in a queue in order to complete a quest."
aláírom, van olyan mmo, ahol ez igaz, de ezek általában a nevesincs szutykok.
sokan szeretik a GW-t, engem naaaaagyon nem fogott meg, sőt.
a GW2 érdekes lehet, sokat javítottak és fejlesztettek, de nekem valahogy az még mindig nem gyere be (már az eddigi feature list alapján), ettől még bőven lehet príma darab, nem mondom, hogy nem fogom megnézni.
előrelépés már tényleg az lesz, amikor a játékosok alakítják a világot és nem egy generált világot kapnak.
úgy szoktam fogalmazni, hogy a mosani mmo játékok (vagy egyéb online játékok) arról szólnak, hogy megveszed, akkor beültetnek egy csillébe és azzal végigvezetnek egy szép disneyworld-ön, ami csilli-villi, de egy kijelölt útvonalon mész, a színfalak mögé nem látsz be, nem látod, hogy az csak egy díszlet. vége és kiszállsz.
archeage-ben egy játékosok által készített város úgy néz ki, mint a wow-ban egy npc város.
dark and light régi játék, hamar becsődölt. a kínai snail games vette meg még 2006-ban, azóta készül (összességében több, mint 10 éve készül a játék. anno a farlan kezdte, becsődöltek, a kínaiak meg folytatták. no ott mindent a játékosok készítenek, durva darab mind a kettő)
26: Hidd, a legtöbb WoW-os akit ismerek alig játszott a Warcraft 1,2,3-al, és a quest-eket is rögtön csak lenyomogatják, át sem olvassák :D
Ráadásul a WoW "viszi tovább" a történeteket :)
Ez ami életben tartja a wow ot nem a pvp mert a pvp rendszerét már vagy 5 játék túlszárnyalta :)
Hasonlításképpen Need For Speed contra Lego Racer
Lerágott csont! 2-1 év és kevesebb lesz az előfizető mint 1 millió!
Diabló 3 és társai megjelenésével a WoW egy ócska dedós gagyi lesz :)
(bár a véleményem szerint 12 éveseknek való az egész)
Nekem eddig bármilyen MMO került a kezem közé pár hét alatt meguntam. Hisz ide-oda küldözgetik az embert egy levéllel, egy itemmel, vagy öljek le 10 izét.
Engem az zavar, hogy a questeken kívül egy játékban sincs semmi. Ott a keretsztori, de az kit érdekel? De pl. ne lehet tényleg beülni egy bárba vagy házat venni, ámbár valaki mondta a WOW-ban ilyen van. Meg az egész világ olyan statikus. Egyedül a Tabula Rasa-t bírtam, de az ugye megszűnt.
már csak a start game-re nyomnék rá a launcheren :)
kérdés, hogy a végjátékot mennyire tudják egyedivé tenni (pl a legacy rendszer, amivel további fajok stb unlockolhatóak).
továbbá aki a sztorira megy, annak nem 200 óra, hanem 8 x 200 (minden class egyedi sztorit kapott, teljesen különbözik (béta teszterek szerint is)).
továbbá ha kiegészítik a bolygókat nem csak adventure bolygókkal, hanem social bolygókkal, mint mondjuk az SWG-ben volt, akkor az rettenetesen sokat dobhat rajta.
kérdés, hogy ezt meglépik-e.
továbbá az űrcsata is fejlesztésen fog átesni, az is számtalan dolgot hozhat magával, amivel szintén egy teljes játékstílust tudnak magukévá tenni (ala SWG:JTL, volt, aki csak az űr része miatt játszott vele).
szóval jelenleg bárminemű tippelés is nagyon erős lenne. az elején a siker garantált, csak kérdés, hogy ezt növelni tudják, vagy elkezd csökkenni (ez meg már csak rajtuk múlik)
Én előfizetnék rá, hogyha diák ként lenne folyamatos fizetésem :D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.