A Sonynak mindenidők egyik legnagyobb biztonsági fiaskójával kellett szembenéznie áprilisban, akkor egy hackercsoport 75 millió, bankkártya-adatokat is tartalmazó PlayStation Network-hozzáférést tulajdonított el, amit később további támadások követtek: a Sony Online Entertainment felhasználóinak adatait is ellopták, de feltörték a Sony Pictures oldalát is. Az eseteket két csapat, a részben közös elveket valló, így utóbb szövetségre is lépett Anonymous és LulzSec követte el.
A Sony már akkor megígérte, hogy új, biztonságért felelős vezetőt fognak kinevezni, mikor megkezdte a PlayStation Network helyreállítását. A szakember kiléte a minap lett ismert, a vállat információbiztonsági vezetője (CISO) Philip Reitinger, az amerikai Belbiztonsági Minisztérium NCSC (National Cyber Security Center) osztályának korábbi igazgatója lett. A japán gyártó a jövőben minden eddiginél jobban odafigyel majd a biztonságra, ebben pedig Reitinger kétségtelenül a segítségére lehet - az úr egyébként annak idején a Védelmi Minisztériumnál és a Microsoftnál is dolgozott.
Warezolt Ps3-at lehetséges volt szerezni, és ha nem frissítettél, vagy multiztál akkor még mindig használhatod, de biztos vannak még rá módik.
Az első box is felkúrható volt, mégis mekkora siker lett.....
Nem akarok kötekedni, nem is szokásom, de minden egyes mondatod téves!!!
nagyon bírom őket, minőségiek a termékeik, a ps3 is jó,
de farkak, mert ha belegondoltok (bár a sony is belegondolna)
amikor még csippelt volt a ps2, az volt a csúcs,
most meg valahogy, hirtelen a box lett a világ vezér, még ma sincs annyi ps3-as mint boxos, azért ismerjük el,
de a lényeg, hogy a wareznek lehet valami köze a gép eladásokban, biztos van,
tipp ként, sokan azért vesznek oxot, mert olcsók a gamek, vagyis a warezoksak....
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.