A konzoltulajok fele vásárol DLC-t Amerikában

  • Írta: fojesz
  • 2011. október 20.
  • Biznisz
Link másolása
Jó biznisz DLC-ket gyártani, ezt eddig is tudtuk, most viszont az EEDAR elemzőcégnek hála az is kiderült mennyire: a letölthető kiegészítőket vásárló játékosok száma évről-évre nő, jövőre az Egyesült Államokban lebonyolított forgalom elérheti az egymilliárd dollárt a szakértők szerint.

Az Electronic Entertainment Design and Research (EEDAR) felmérése szerint a DLC-piac egyre bővül, az amerikai PlayStation 3- és Xbox 360-tulajdonosok között az elmúlt 12 hónapban a letölthető kiegészítőket vásárló játékosok száma már meghaladta az extra csomagoktól ódzkodókét. Az utóbbi egy esztendőben a felhasználók 51 százaléka (tehát több mint 20 millió júzer) vásárolt valamilyen DLC-t, a szám láthatóan évről-évre nő, 2010-ben ez az arány 40, 2009-ben pedig mindössze 34 százalékra rúgott.

Az amerikai forgalom ezzel együtt 875 millió dollárt tett ki, az elemzők becslései szerint jövőre jó esély van arra, hogy az 1 milliárdos határt is átüsse a DLC-biznisz, miközben világszerte 2 milliárd dollár fog befolyni a kiegészítők eladásaiból. A felmérés kiterjed azokra az indokokra is, amiért a többi felhasználó nem vett semmilyen digitális extra tartalmat: a legtöbben (47 százalék) adatvédelmi okokból nem szimpatizálnak az üzleti megoldással, 38 százalékuk hiányolja a árvisszatérítési opciót, 32 százalékuk drágának tartja a kiegészítőket, míg 24-24 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy próbaverziót szeretne vásárlás előtt, vagy éppen bőven megelégszik az ingyenes DLC-k mennyiségével is.

9.
9.
Quent1n
Én alapvetően kétféle DLCt különböztetek meg.

1. amikor olyan tartalmat adnak el amivel már rendelkezem azaz a lemezen lévő kódot oldhatom fel pénzért. Ezt igencsak undorító dolognak tartom és nagyon nem szimpatikus, hogy kész munkából tesznek elérhetetlenné részeket.

2. amikor a játék megjelenése után 2-3 hónappal jön egy olyan DLC ami nem felold egy kódrészletet hanem hozzátesz a játékhoz plusz tartalmat. Na ez már sokkal szimpatikusabb, pláne ha pl. egy BFBC2 Vietnam, vagy RDR UN kiegről van szó. :)

Én amugy nagy Rock Band DLC vásárló vagyok, már 89 számot megvettem a játékhoz :)
8.
8.
Vopesz
Annyira nem ellenzem a dlc-ket, viszont az nagyon idegesít, amikor már rajta van a lemezen a cucc. Ez hatalmas pofátlanság. A legköcsögebb érzés megvásárolni egy 187kb-os dlc-t...
7.
7.
kopic
#6: Hát ezt rosszul tudod, mert a a csapatnak a neve CD Project Red, a motor neve pedig PathEngine És a kiadója volt az Atari ha jól tudom.:)
6.
6.
Necreon
#2: A CD Project Red egy játékmotor, a kiadó pedig a CD Project - vagy én tudom rosszul? /unsure
5.
5.
simon 555
nekem nincs semmi bajom a DLC-vel.
azért kell néha a vérfrissítés a játékoknak.viszont az ár tényleg borsos néha a tartalomhoz képest(khm cod) viszont senki nem kötelez,hogy megvegyük ha nem akarjuk.aki akarja megveszi aki nem az nem szal szerintem nem számít pénzlehúzásnak mert nem maradsz ki semmiből ha nem veszed meg.
4.
4.
Jhonyy24
Elég köcsög banda,szivják a pénzt az embertöl.....taknyosok
3.
3.
McDuff
bekaphatják,rajtam aztán nem gazdagodnak meg muhahahaha>:D
2.
2.
krami
Nem vagyok kibékülve ezekkel a DLC-kel, pofátlanul sokat kérnek értük és alig adnak vmit. Tanulhatnának a CD Projekt Red-től.
1.
1.
Tacskoexe
Na, még 15-20 év és talán itthon is lesz Playstation Store...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...