"A Max Payne megjelenése után a Remedy egyszerűen csak eltűnhetett volna, és az egész csapat koktélt szürcsölgethetett volna egy parton jó sok ideig. Nem titok, hogy a Max Payne-játékokból 45 millió dollár jött be" - mondta Oskari Häkkinen, a stúdió nagyfőnöke, aki ugyanakkor hozzátette, hogy ez soha nem volt opció számukra, mert mindannyian a játékfejlesztésért élnek, és nem a koktélszürcsölésért.
Szerencsére azonban az Alan Wake végül, úgy néz ki, befut. Az Xbox 360-as és a PC-s eladások összesen eddig 2 millió példányt jelentenek, s Häkkinen szerint ez már egészen előnyös kezd lenni. Sőt úgy véli, az Alan Wake olyan, mint egy kultusz-klasszikus film, azok, akik tolták, beszélnek róla a barátaiknak, és próbálják meggyőzni őket, hogy próbálják ki.
"Az Alan Wake nagyon közel áll a szívünkhöz, ez a mi, saját tulajdonú címünk. Ez nem olyasmi, amit könnyedén elfelejtenénk" - mondta Häkkinen azzal kapcsolatban, hogy akkor ezek után lehet-e jövője a franchise-nak.
#12. "minden szart rásózni?" - Miért, gondolod ha valaki megvesz egy konzolt otthonra, onnantól kezdve mindent megvásárol/letölt hozzá Hello Titty -től Transformers -ig? Vagy ezt mégis hogyan képzelted, hogy "aaaa pécés nem eszik meg minden szaaart" ?
De az Alan Wake -ben egyetértünk ...
Nem az első rész, hanem az egész franchise tart 2 millió eladott példány-nál.
Az Alan Wake X360-ra 1,2millió darabszámban kelt el lemezes formában, ez a szám nem tartalmazza a bundle copy és a Marketplaceről letöltött példányokat. Mindezek mellett az American Nightmare - ha helyesek az információk - 200ezerszer töltötték le.
Hibás a hír, javítani kéne...
Apropó, remélem a játék sikere hatással lesz az ezután PC-re megjelenő játékok mennyiségére! :D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.