Crystal Dynamics: tiszta lappal

  • Írta: InGen
  • 2012. június 25.
  • Hír
Link másolása
Az utóbbi időben egyre több figyelem irányul a Crystal Dynamics csapatára. Nem elég, hogy a Tomb Raider remeknek tűnik, az új álláshirdetésekkel a stúdió egyértelművé tette, hogy egy teljesen friss címen is dolgoznak. Aztán ott van még a pletykált Soul Reaver-reboot is.

Scot Amos, a Crystal Dynamics új játékának executive producere mondta el, hogy habár a stúdió számos korábbi remek címmel rendelkezik, úgy vélik most, a következő generáció kapujában jött el az idő arra, hogy egy teljesen új játékot készítsenek. Nyilatkozata szerint ebben fog találkozni a Square Enix és a Crystal Dynamics elképzeléseinek zöme, és mindenképp valami olyan anyagon akartak dolgozni, amivel korábban még nem volt tapasztalatuk.


Ha összeszedjük tehát, akkor a stúdió éppen a Tomb Raider befejezésén munkálkodik, valamint munkaerőt keres a fentebb említett, teljesen új játékhoz. Nem mehetünk el azonban amellett sem, hogy megalapozottnak tűnő pletykák szóltak arról, hogy ezek mellett a Crystal Dynamics feltámasztaná a Soul Reaver-franchise-t is - mindenképpen érdekes egy olyan stúdiótól, ami korábban egyszerre csak egy anyagon dolgozott.

Mindenesetre amikor Scot Amost arról kérdezték, az év elején felvett Cory Barlog az új játékon dolgozik-e, csak annyit mondott, hogy a God of War 2 ex-designere "egy teljesen másik projekten munkálkodik". Ez tehát utalhat arra, hogy valójában készül egy harmadik anyag is a stúdiónál, de, hogy az a Soul Reaver lesz-e, még nem derült ki.

7.
7.
azureknight0715
Amúgy remélem Raziel vissza fog térni. Szal legyen egy reboot. Bár én egy fajta előzménnyel is játszanék pl Raziel életéből mesélhetnének hogy pl hogy került Kainhez és mi volt előtte az élete mielőtt lelökték.
6.
6.
DollSyndrome
Nextgen Soul Reaver plz. Köszi Puszi.
5.
5.
Starkiller89
Jó lenne! :) Soul Reaver jó játék volt! :)
4.
4.
JcGross
Az nem Soul Reaver franchise hanem a Legacy of Kain franchise. A Blood omen és a Soul Reaver is ugyanahoz a sorozathoz tartozik.
3.
3.
vuliem
Jó lenne egy soul reaver,
2.
2.
DON GONDOCS
Hajrá Crystal Dynamics, tudtok ti még jó játékokat készíteni.
1.
1.
azureknight0715
Soul reavert a népnek!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...