A Team Bondi eddig két játékkal rukkolt elő, a The Getaway után az L.A. Noire innovatív megoldásokat alkalmazott, a nyomozós címek új zászlóshajójaként vonult a köztudatba - hozzá kapcsolódik a totálisan élethű arcmimikáért felelős MotionScan technológia is. A csapat új játékon dolgozik, mely a tervek szerint PlayStation 4-re és Xbox 720-ra lát napvilágot. Az első ingame kép már napvilágot látott, lehet mazsolázni a részleteken:
A Whore of the Orient Sanghajban játszódik, 1936-ban. A történet szerint a kelet Párizsának nevezett városban virágzik a korrupció, a legtöbb dekadens személy itt állította fel székhelyét. Mindennek megvan az ára, a bűnözés feneketlen mélységeket öltött. A nyugat játékszere ez a város, a gazdagok kihasználják az olcsó pénzért megvehető kínai tömegeket. A kínai nacionalista csoport, a Kuomintang kíméletlenül próbálja elnyomni a kommunizmust. Ebben a mételyben próbálnak helyt állni a nemzetközi rendőri egységek, akik reménytelenül próbálják fenntartani a békét.
A Team Bondi ismét nagy dobásra készül, s bár a részletek nem ismertek, tutira vehetjük, hogy a Whore of the Orient egyedi játékélményt kínál majd. A fejlesztésben közreműködik Kennedy Miller Mitchell, az Oscar-díjas alkotó is - az ő stúdiójához menekült a csapat a Rockstarral való balhéi és anyagi gondjai után.
Pikáns kis sztorija lesz valószínűleg. :-)
Ezenfelül meg persze arra is kiváncsi leszek hogy egy évveé a megjelenése utána, vagy majd hamarabb is akár bejelentik végre PC-re is. Szinte mindig várnunk kell, ha konzolokra is jön egy cím. :P
De sebaj, csak jöjjön és rendesen, mint pl. az Alan Wake, v. a GTA4 (Mondjuk az utóbbi picit jobb is lehetett volna PC-n, szerencsére vannak már modok hozzá.).
http://www.danubiusmagazin.hu/magazin/tortenelem/orient_h.htm
Félreértés ne essék örülök, hogy létezik még a csapat, meg annak is, hogy jön egy újabb alkotásuk, de ismerve a múltjukat azt hiszem jogosan örülök annak is, hogy az L.A Noire jogok a Rockstarhoz kerültek, biztosabb úgy a sorozat jövője!
Az új alkotásukat pedig kíváncsian várom, bár ha hasonlóan grandiózus, mint az L.A Noire, akkor azt hiszem ismét nem fogják tudni egymaguk befejezni és betársulnak melléjük, talán épp a Rockstar teszi meg a kiadás fejében?
Nem azért, én a postal sorozatot is bírom.
Jó volna egy nyomozós játék megint tőlük,és mivel az L.A. Noire-t ténylegesen nem folytathatják a R* alatt legalább a műfajt folytassák.
Azért remélem az L.A. Noire is kap majd valamiféle folytatás félét más fejlesztőktől.(lehetne pl más városban,vagy akármi.csak nyomozni kelljen gyilkosok után.úgyis kevés ilyen játék van)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.