Eddig a percig kellett várnunk a Lightning Returns: Final Fantasy XIII első konkrét információira, miután a japán Famitsu magazin legfrissebb száma egy delejes előzetest közölt Lightning történetének utolsó darabjáról. Ismét egy nagyszabású és számos újítást tartalmazó JRPG-vel lesz dolgunk.
A Lightning Returns: Final Fantasy XIII-at a múlt héten jelentették be a Final Fantasy huszonötödik születésnapját ünneplő rendezvényen. A Square Enix szerint ez lesz a Lightning-saga utolsó darabja, melyben a Final Fantasy XIII hősnője egy feszült fináléban vesz részt. Tizenhárom nap van hátra a világvégéig.
Lássuk a legfontosabb részleteket felsorolásszerűen a Famitsu magazin jóvoltából:
- A játék jelenleg 30 százalékban készült el.
- Ez lesz Lightning néni utolsó játéka, ami happy enddel zárul. A történetnek csak egy vége van.
- Az első FFXIII sztorivezérelt cím volt, míg a FFXIII-2-ben már a játékos választotta ki a történetet. A Lightning Returnsben a játékoson múlik, hogy miként reagál a változó világra.
- A játékban múló idő alapján 1-2 valódi órának felel meg egy ingame nap (13 nap van a világvégéig), lesznek olyan szegmensek, amikor ez az arány nagyobb vagy kisebb.
- A FFXIII-2-ben szereplő emberek még nem haltak meg. A káosz hatásainak következtében viszont nem öregednek tovább.
- Novus világa négy kontinensből áll, ebből kettő természetes környezet, míg a másik kettő városi terep.
- Teljesítményünktől függően a világ is haldoklik majd, 13 nap után pedig végleg elpusztul. Ha viszont legyőzzük az ellenfeleinket, akkor növelhetjük valamelyest a világ életerejét.
- Lightning többnyire egyedül indul csatába, de így is nagyívű harcokban vehetünk részt.
- Hősnőnk sokkal kifinomultabb személy, mint korábban, és a küzdelmekben szabadon mozoghat majd. A harcok egyes elemeiben a pontos időzítés nagyon fontos (QTE?), s közben nem külön menüből kell kiválasztani parancsokat, hanem hozzárendelt gombok segítségével. Lesz ATB is.
- Hope folyamatosan tartja a kapcsolatot Lightninggal egy vezeték nélküli eszköz segítségével.
- A városok órái folyamatosan mutatják majd az idő előrehaladását.
Hack and Slash lesz az FFből?Meg rohanni kell össze-vissza?
Egy Jrpgben azt szeretem,hogy nyugodtság van...
Kivi leszek rá...
Nem tudom,de nekem jobban tetszik a JRPG-s parancsadogatós rendszer ilyen játéknál.Bár az meg csapatban jó csak itt meg egyedül leszünk ugyebár.
Mindenesetre kíváncsian várom.
Legalább lesz mivel játszani a Versus-ig (ha ki adják egyáltalán)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.