Először az Insomniac egyik munkatársa írta azt a Twitter-csatornáján, hogy lapátra tettek néhány embert a SuperBot Entertainmentnél, majd nem sokkal később a Sony hivatalos közleményben is megerősítette ezeket a híreket. Azt nem tudni, hogy hány embert küldtek el, ahogy a leépítések okáról sem esett szó.
Az mindenesetre kiderül a Sony hivatalos üzenetéből, hogy a srácok első munkája, a PlayStation All-Stars maximális támogatottságot élvez a jövőben is: február 12-én érkezik, és két héten át ingyenes lesz az első karaktercsomag, ami révén Kat (Gravity Rush) és Emmett Graves (Starhawk) válik játszhatóvá a brawlerben, később pedig további extra tartalomról is hallunk majd.
1. Videók alapján egész dinamikus lett, de még így is nagyon le van maradva ezen a téren.
2. Ami miatt nem teljesen SMB másolat, az pont az hogy máshogy halnak meg, veszítenek életet a játékosok, és érzésem szerint ez egy sokkal-sokkal gyengébb megoldás, és pont ez a legjobb a SMB-ba.
3. Kevés pálya, kevés karakter, kevés játékmód, azaz össze van dobva az egész, vetélytársához képest.
Én úgy látom, hogy ezzel is ellehet szórakozni, de egy alacsonyabb kategóriát képvisel. Aki kipróbálta írjon véleményt, főleg olyanra lennék kíváncsi aki a SMB-t is szereti.
Igaz nagy gépre, sem VITA-ra pénzt nem adtam volna érte, de így, hogy a géphez járt nem rossz.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.