A Microsoft ugyan csak később ígért pontosabb felvilágosítást az Xbox One-os használt játékok kérdésében, annyit azonban elhintett, hogy minden esetben a profilunkhoz lesznek kötve a címek, s a másodkézből szerzett példányok használatáért egy bizonyos összeg illeti meg a redmondiakat. De nem feltétlen a játékosoknak kell állniuk a sarcot.
Az MCV értesülései szerint a megunt játékokat csak olyan kiskereskedők vehetik át az első tulajdonostól, akik partneri kapcsolatban állnak a Microsofttal és részei a felhőalapú Azure-rendszernek. A boltos törli az előző tulaj Xbox Live-os profiljából a játékot, majd a szoftvert bármilyen áron értékesítheti, de az adásvételből származó összegből a Microsoft és az adott cím kiadója is kapna némi részesedést - a fennmaradó összeg marad a kereskedőnél.
Ha használt játékot vásárlunk, alapesetben semmit nem veszünk észre az egészből: hazamegyünk, feltelepítjük a címet, ami aztán megjelenik a profilunkban. Nem kell külön fizetnünk a Microsoftnak, hiszen a kereskedő már megtette korábban. Ha megunjuk, elvisszük a boltosnak a lemezt, aki deaktiválja a játékot a profilunkból, majd fizet.
A ConsolDeals cikkében az áll, hogy a boltosoknál mindössze tíz százalék maradna az adott játék bevételéből, ami elhanyagolható összeg, s alaposan a feje tetejére állítani a jelenlegi rendszert. A használt játékok adásvételére szakosodott kisebb boltok így sorra zárhatnák be a kapuikat, ha nem tudják bevállalni a Microsoftal való együttműködést. Egy használt játék nagyjából 35 fontba kerülhet, amely csak 10 százalékkal olcsóbb, mint a bontatlan, teljes árú cím.
A Microsoft csak annyit reagált a lapértesülésekre, hogy a "játékosoknak lehetőségük lesz túladni a megunt játékaikon", ám jelen állás szerint a privát eladás (pl. aukciós portálokon, apróhirdetéseken, vagy egy barátunkra rásózva) nem lehetséges, mindenképpen hivatalos úton zajlana a rendszer, az MS felügyeletével.
Az Xbox One bemutatásakor, a cég fejese, Phil Harrison azt mondta az újságíróknak, hogy a rendszer minden 24 órában egyszer leellenőrzi, hogy tényleg a jogos tulajdonos játszik-e az adott címmel. Ha például átvisszük a lemezt a barátunkhoz, nála is a saját Xbox Live-os profilunkba kell belépnünk. A Verge információi szerint a hitelesítés akadályokba ütközhet olyan csoportoknál, ahol szigorú védelemmel látják el hálózatot, például a katonaság körébe tartozó személyeknél.
Természetesen a fentebb leírtakat csupán pletykaként kezeljétek!
Mindenhol fel vannak háborodva, nem csak az EU-ban, de még az USA-ban is.
Minden cég profitorientált. A nonprofit szervezetek is törekednek a gyarapodásra. Se az MS, se a Sony nem a máltai szeretetszolgálat.
Fel lehet háborodni a játékok árainak emelése, a használt játékpiac szűkítése miatt, de nem a magyarországi piac a sorsdöntő a kérdésben. Lehet, hogy a nyugati országokban, ekkora port nem is kavart a dolog. (nem tudom, mostanában nem olvastam külföldi gamer siteokat)
Szóval így bukom az achikat meg az előfizetést, tehát a multit, a market használatát meg mindent.
http://stream1.gifsoup.com/view/790214/free-willy-evil-popcorn-guy-o.gif
Ez legalább akkora baromság mintha vennék egy használt autót akkor a gyárnak le kéne csengetnem pár százezret mert ők valamikor 10 évvel ezelőtt fáradoztak a gyártásával?? röhej...
Abban pedig kiegyezhetünk teljesen jogosan, hogy nem a megélhetésért küzdenek!:)
#50: Nem vagyok jogász, igazad is lehet....Igazából még semmi fix nincs, Én is elég mérges vagyok, hogy nem kapkodnak, hogy tisztán láthassunk....
Hát de!
A gond az, hogy soha egyetlen konzoljáték mellé nem láttam még EULA-t mellékelve, és telepítés után sem kellett elfogadnom semmit. Úgyhogy ez itt sajnos sántít.
Ugyan ott leszünk!
Ezzel nem csináltak semmit, csak" csavartak "rajta egyet!
Bravó!
Ha így lesz persze!?
Az a baj, hogy egyszerűen nem vagytok hajlandóak elfogadni, hogy egy kapitalista vállalat MINDIG PROFITRA TÖREKSZIK, mind1, hogy mit értek el az X360-al....A Cél a NÖVEKEDÉS! Márpedig profitot nem a gép eladásaiból fogják megszerezni (most sem abból van), hanem a játékokból! Pont! Kiszállok ebből a vitából, lehet a magántulajdonnal jönni, így meg úgy, a végén úgy sem a Tiéd a játék, legalábbis a jelenlegi körülmények közt...
leszarnak minket játékosokat csak a pénzünk kell lehetöleg minnél több példa:
online pass, season pass, dlc-k(amik eleve rajta vannak a lemezen ,de pénzbe kerül feloldani)
Főleg, ha korlátozzák, a magántulajdonhoz való jogomat. (Amit megveszek, az az enyém, és azt csinálok vele, amit akarok....)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.