Múlt héten röppentek fel azok a hírek, miszerint az Ouya nem szerepel túl jól játékeladások terén, ami elsősorban a konzol free-to-play voltából adódik: a játékosok nemes egyszerűséggel leragadnak a játékok ingyenes változatainál, és nem fizetnek a teljes verzióért.
Julie Uhrman, az Ouya vezérigazgatója azonban nem aggódik: ahogy a The Verge-nek elmondta, cége szerint az Ouya játékeladásai így is jobbak, mint amire számítottak. Szerinte korai lenne bármilyen következtetést levonni az Ouya eddigi pályafutásáról, hiszen a "hagyományos konzoloknak" is évtizedekig tartott, míg eljutottak a jelenlegi szintre.
A múlt heti infók különböző fejlesztői véleményekre támaszkodtak, ezek a csapatok rendre alacsonynak ítélték meg az Ouya-játékuk néhány száz, esetleg néhány ezer dolláros bevételét. Uhrman szerint azonban ezek a számok jók, és bár "nem termelnek több millió dollárt, mint egy új Halo", felesleges is összehasonlítani a két közeget.
Uhrman elmondta, úgy látja, a játékosok szeretik végigpróbálgatni az Ouya címeit és folyamatosan vásárolnak. A múlt hónapban a játékosok 27 százaléka fizetett játékért, szerinte ez egy free-to-play konzolnál nagyon jó arány. Az Ouya húsz legkedveltebb címe közül tizenhárom esetében a felhasználók átlag 8 százaléka adott pénzt a fizetős változatért. "Azt hiszem, sok közösségi és mobilos fejlesztő ölni tudna a 8 százalékos konverzióért" - mondta.
Uhrman szerint ahogy egyre több játékoshoz és fejlesztőhöz jut el az Ouya, ezek a számok javulni fognak, úgy hiszi, az év végére már milliós árbevétellel büszkélkedhetnek az Ouya-fejlesztők.
A Gamekapocs tesztjét itt olvashatjátok el a konzolról.
A Jxd s7300- ät, nem ezt a szar Ouya- t:)
Bár egy használt wii nagy ellenfele...
Total igaz.
De amúgy nekem ez új, most akkor a játékoknak csak a demó verziójával lehet INGYEN játszani? Mert az akkor úgy nagyon fostos.
:D
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.