Még nem is készül a Half-Life 3

  • Írta: fojesz
  • 2013. augusztus 15.
  • Hír
Link másolása
Mindig bíztunk benne, hogy készülget, és eddig a reményt is meghagyta nekünk a Valve - ehhez képest eléggé kiábrándító, hogy a csapat egyik rendszeres szinkronszínésze szerint nem is fejlesztik a Half-Life 3-at.

John Patrick Lowrie rendszeresen adja a hangját a Valve játékaihoz, dolgozott a Half-Life 2-n, a Team Fortress 2-n, a Left 4 Dead-en, de még a DOTA 2-n is - sőt a felesége nem más, mint Ellen McLain, GlaDoS hangja. Mondhatjuk tehát, hogy tudja, mi újság a Valve-nál, márpedig ő azt állítja, hogy a fejlesztőcég nem is dolgozik a Half-Life 3-on.


Lowrie egy korábbi blogbejegyzéséhez kommentálta azt, hogy "amennyire ő tudja, a Valve nem dolgozik a Half-Life 3-on". Mint írta, ebben több dolog is közrejátszik, de a legfontosabb a mo-cap: manapság minden menőbb játék motion capture-rel készül, mert rendkívül élethetű animációt biztosít a játékbeli karaktereknek, ugyanakkor azt nem lehet megcsinálni vele, ami a Half-Life 2-ben szuper volt: bárhol állt vagy bárhova ment a játékos, az NPC-k követték, figyelték, és úgy beszéltek hozzá.

A másik nagyobb probléma, hogy a Valve nagyon elfoglalt, több játékát is támogatnia kell, illetve ott van a Steam is, ami szintén nem megy magától. Lowrie azt is leszögezte: arról nem tud semmit, hogy a Valve-nak milyen tervei vannak a jövőre nézve.

41.
41.
br1Koo
#12: Összecsapott half-life nincs. ez nem cod, amit szarnak ki évről évre.
40.
40.
mestermagyar
#39: Szerintem te rossz hírhez írtál, mert PC-nél nincs generációváltás. Ki nem sz*rja le, hogy a konzollal mi van? Valve még messze a PC-re koncentrál a steam box mellett, márha a steambox nem csak egyszerüen egy konzolosított pc játékot futtató eszköz.

Bocs hogy beleszólok, de nem értem, miért kell sokszor akár PC-s kiadókat konzolos generéciókhoz füznie egy csomó embernek, mert tulajdonképpen a PC-s generációváltás az olyan 2 éve volt, amikor a minecrafttal együtt megjelentek az indie játékok seregei, meg útjára indult a free to play. Megpróbál kiteljesedni a sandbox is.

És még annyit, hogy ha valahol a PC a fö platform, akkor az idei konzolgeneráció (de poénos, épp ök mondják, hogy a grafika nem számít, amikor nekik a genváltás lényege ez) annyi nekik, hogy +2 poligont adnak minden archoz a játékban ahhoz képest, mintha nem volna.

Tehát 4. generációs sony konzol, és 3. generációs xbox konzol a helyes.
39.
39.
Dízel
Az ep 1-2 között idő is sok volt, most már nem igazan lenne értelme kiadni egy ep3at. annyira sokat fejlődött a technologia hogy egy teljesen új motort kéne összerakni szvsz. nem rosz a source én nagyon szeretem a sterilitása miatt de egyszerüen mára már kevés, és egy hl3at biztos vagyok venne h. új motorral fognak kiadni és ha az idei generáció váltásnál nem jelentenek be semmit, akkor csak a következőnél fognak. 4-5 év.
A fura az, h. biztos megvolt már részben írva az ep 3 storyja, hogy teljes képet adhasson a játékról a készítőknek, sokmindenen változtatni, csúsztatni, simítani kell a történeten, de a nagy része biztos kész van és nem most találják ki a befejezést.
Nyilván nem akarnak egy ilyen monumentális alkotást külsős csapatnak adni, csak szétszarnák az egészet, elvesztené a lelkét és mélységét, és akár még egy tömeghent játék is lehet a vége, (bocsásd meg bűneiket istenem előre is.)
35.
35.
TBO0
#29: Előtted mindenki értette a poént, te miért nem? :(

On: Még csak az elsőt játszottam végig (még régebben), az viszont nagyon tetszett. Nem akarom elkezdeni a többit, amíg nincs lezárása a szériának, különben csak a körmömet rágnám. :D
34.
34.
Amúgy sztem a half life 2 part 3 megvan akkor miért nem adják ki?Legalább lezárná a sorozatot.Lehet hogy nem mostani a grafikája de akkor is.
33.
33.
mestermagyar
#29: Na bmeg már vártam, hogy valaki komolyan vegye.
32.
32.
jszili32
Ez lehet hogy kamu hogy meglepetés legyen nekünk :D
31.
31.
kopic
#30: Majd ezek utan lesz HL3:
http://www.youtube.com/watch?v=eBljDBA28vs
:C
30.
30.
guitarlord
#28: Már ha egyáltalán valaha elkészül ugyebár.....

A Half Life 3 és a Doom 4 korunk Duke Nukem Foreverjeivé nőtték ki Magukat, a Valve és az id már csak ül a babérjain, ill. a Valve tud a Steam mögé bújni....

Sajnos ez az Élet rendje: meghalt a Király, éljen a Király....
29.
29.
salaxx
#11: ne aggódj, nem fogsz "más" hangot hallani, illetve ha más lesz a "szinkronhangja", nem fog feltűnni... Mert a 2 részt + az összes kiegészítőt beleértve (amiben Freemant irányítottad) eddig SOHA 1 BÜDÖS SZÓT nem szólt
28.
28.
BrockSamson
Aztan amikor sok ev mulva keszen lesz nem ertik majd, hogy miert nem dontoget fogyasi rekordokat: a regi rajongoknak mar nincs ideje jatszani, a konzolgeneracio pedig alig ismeri a szeriat.
27.
27.
Egyátalán azt sem értem, ki mondta, hogy készül. Csak a rajongók (mint én) írják mindenhova, hogy jöhetne már a 3. Mert tényleg jó lenne.
25.
25.
Stranger
#11: Nem először van így, hogy addig addig várnak a játék folytatásával, hogy a szinkronszínész már nem dolgozik.
Amúgy elég hülye kifogások vannak, kérdés mennyire lehet hinni ennek a Lowrie-nak. Egyszerűen nincs értelme annak, hogy nem adnak ki folytatást. :D
24.
24.
".... ebben több dolog is közrejátszik, de a legfontosabb a mo-cap: manapság minden menőbb játék motion capture-rel készül, mert rendkívül élethetű animációt biztosít a játékbeli karaktereknek, ugyanakkor azt nem lehet megcsinálni vele, ami a Half-Life 2-ben szuper volt: bárhol állt vagy bárhova ment a játékos, az NPC-k követték, figyelték, és úgy beszéltek hozzá."
Ekkora baromsagot reg olvastam.
Mi a tokom koze van a kettonek egymashoz?
Illetve a ketto mert zarna ki egymast?
Animacio blending is letezik.
Ha van egy nezelodes animom meg egy seta, de azt akarom, hogy a karakter seta kozben nezelodjon nem keszitek egy setalva nezeldos animot, hanem a kettot osszeblendelem kodbol.
Mar a far cry 1-ben ha egy lejton allt a karakter akkor az egyik labat behajlitotta, hogy mind a ketto talajon alljon(ugye a regi jatekoknal volt olyan, hogy vagy terdig benne volt a talajban az egyik vagy a masik fel meterrel a levegoben lebegett) de ilyen anim nem volt felveve megcsinalta az ai-ja.
Az egesz amirol a csoka pofazik nem animacio (kezi vagy mocap) hanem ai kerdese.
23.
23.
wolfwarrior
Nem vettem túl komolyan a hírt amennyire Valve-t ismerem sokkal trükkösebben és keményebben jelentik be.
22.
22.
dBLOOD
Össze-vissza ugatnak megint. Csak azért csinálták, hogya Valve neve benne legyen a hírekben.
21.
21.
markoci555
legalább ne mondta volna el, hagyjuk a népet boldogságban :)
20.
20.
DON GONDOCS
Addig még kijön egy Portal 3 és egy left 4 dead 3 talán egy Counter-Strike: Condition Zero 2
19.
19.
medson
#9: Hát kitudja :D, biztos vannak arra fele is géniuszok :)
18.
18.
mestermagyar
Amúgy szerintem csakis azért van ez az egész, mert lehet, hogy a sztori kidolgozását kiadták egy írónak, oszt jól írja meg. Amúgy a team fortress 1 és 2 között 8-10 év telt el nem?

Ja, és én úgy vettem észre, hogy 1-2 címnél már nagyon kérdéses, hogy lesz-e értelme folytatni:
-Team fortress 2 free to play lett folyton növekvö fegyvertárral, tehát következö játékra löttek annak, hogy nagyobb legyen a változatosság bármely téren is. A karakterek egyediessége, tulajdonságai, hangja mind pótolhatatlanná teszi az igazi hangulathoz öket, ahogy a grafikát is.
-counter strike: itt úgy vettem észre, részeken keresztül csakis grafikát fejlesztenek. A fejlesztések 80-90%-át meg az elözö részben megkérdöjelezik (1.6-source)
-portal 2. Elvileg véget ért. Vagy felfedik az alternatív világ jó részét, hogy pl jön oda egy csoport, amit sok munka megírni, vagy pedig "csak az új rész kedvéért" kiadnak valami muszáj-szagú robotos/klónozott emberes maszlagot.
17.
17.
Giga0509
Nem baj.Akkor csinálják az episode 3-at.Jöhet az is. :D
16.
16.
Extol
Mire elkészül a harmadik rész ez a generáció leáldozik :D
14.
14.
Tücsök112
ne hogy higgyetek ennek...2 napon belül jön a cáfolás...szokásos módon!
13.
13.
GhostDog24
http://www.dorkly.com/article/43241/10-possible-reasons-why-half-life-3-hasnt-been-announced-yet ha valakit érdekel h mi az oka h nem tudják kiadni a HL3-mat.
12.
12.
strike19
Majd jó 50 év múlva lehet játszhatok vele.Egyébként bőven van ötlet a ep3-ra.Nekem a mostani Source motor is megfelelne.Engem nem érdekel a foto realisztika.Annyi biztos hogy valve nincs rá készítve hogy játékot írjon annyira megy a Steam.Majd ha szarba lesznek majd adnak ki valami összecsapott half life-ot.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...