A Games with Gold lényege, hogy az Xbox Live Gold-előfizetésed mellé havonta két letölthető játékot is kapsz ajándékba: az akciót júniusban jelentette be a Microsoft, azóta Xbox 360-on futott, és egészen eddig úgy tudtuk, hogy ez a jövőben sem lesz másképp.
Persze lehetett rá számítani, hogy a redmondiak végül az Xbox One-on is elindítják a kezdeményezést, a hivatalos megerősítésig azonban máig kellett várni: Major Nelson a Twitterén jelentette be, hogy a következő generációs konzolon is lehet hasonló akcióra számítani, a részletekre és a tényleges bevezetésre viszont csak 2014-ben kerül sor.
Az ötletadó PlayStation Plus már a mai naptól kezdve elérhető a PlayStation 4-re, a prémiumszolgáltatás első ingyenes címei a Resogun és a Contrast.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.