Hivatalos: az Apple-é a PrimeSense

  • Írta: fojesz
  • 2013. november 25.
  • Biznisz
Link másolása
Igazak voltak a hónapok óta keringő pletykák, az Apple megvette a Kinect mögött dolgozó technológiát is kifejlesztő PrimeSense vállalatot. Az még nem világos, hogy mihez kezdene a cég az izraeli csapattal.

Tegnap az All Things D tudta meg először, ma pedig hivatalos forrásból is megerősítették, hogy az Apple megvette a PrimeSense nevű vállalatot - azt a céget, amely egyebek mellett az Xbox 360-as Kinectben dolgozó technológiát is összerakta. Az izraeli csapat 360 millió dollár fejében lett az Apple tulajdona.

Sajnos azonban sem a PrimeSense, sem az Apple nem volt hajlandó elárulni, hogy mik a terveik a jövőben, a cupertinói cég is csak az ilyenkor szokásos sablonnyilatkozatot küldte el a sajtónak, amely arról szól, hogy az Apple rendszeresen vásárol meg kisebb cégeket, de a velük kapcsolatos szándékait nem szokta részletezni.

A mozgásérzékelős technológia egyébként az Apple valamennyi kütyüjében hasznosítható lenne, és nem kizárt, hogy a 9to5Mac pletykái is beigazolódnak: a lap még arról írt szeptemberben, hogy az almás cég egy Kinect-szerű kamerát építtetne a jövőbeli tévés projektjeihez.

13.
13.
Csoki80
#8: Mert vicces. Pl a kedvencem az a pici puha cég :-)
11.
11.
MrBrooks
#10: ui: remélem nem kaptak most kedvet a megvalósításhoz :D
10.
10.
MrBrooks
Már tényleg kemény a helyzet, az apple (google is) tudja hol vagy(GPS), mit csinálsz (face, twitter, instagram, stb) konkrétan tudja ki vagy, (akár ujjlenyomattal is), és most már a mozgásod is leköveti majd.. Már csak egy Boston Dynamics féle robotépítő cég kell nekik és a telefonod, mint egy kutya csahol majd utánad az utcán.. :D :D
9.
9.
Yami
#8: Ettől vagányabbnak érzik magukat.
8.
8.
lolman598
#6: én nem értem,miért erőlködnek az emberek állandóan ilyen szar "szóviccekkel",mint a makroszopsz,microfos,megy egyebek...
7.
7.
Starkiller89
Ujjlenyomatuk már van, szerintem nem nehéz kitalálni, hogy mire megy ki a játék...
6.
6.
dBLOOD
Nem értem mi nem világos, nyilván a kinecthez hasonló eszközt akarnak fejleszteni az apple-gépekhez.
A Kinect szabadalmi jogai nyilván a makroszopsznál vannak, a fejlesztés legelején úgy egyeztek meg hogy kifejlesztik nekik, de minden a makroszopszé marad, a kifejlesztett technológia jogaival együtt.
3.
3.
joshsolman1993
#2: Ugyanezt kérdeztem én is :D
2.
2.
Gamerdavid
Ettől még lesz Kinect, ugye?
1.
1.
joshsolman1993
Nem igazán tudom ez hogy működik, de ha az apple tulajdona ez a cég, akkor az xbox még hasznosíthatja a technológiát? Vagy ők csinálták meg az xbox-nak a kinectet, és onnantól az xbox tulajdona?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...